Darts Vader (bocs)
2000/09/04 08:00
2064 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Csak ki ne dobják a szemed.

A DARTS

A DARTS EREDETE

A darts a nyugat-európai kultúrkörből származó egyik legrégebbi ügyességi játék. Ebben a formájában szülőhazája a középkori Anglia és bár nyilvánvalóan fegyverből származik, valószínűleg ár kialakulásakor sem harci eszköz, hanem a gyakorlás, a játék a versengés eszköze volt. Írásos és képi nyomai vannak, hogy már az 1400-as évek elején játszották a darts valamilyen formáját Angliában és Franciaországban, 1620-ban pedig a Mayflower fedélzetén az Újvilág felé hajózó brittek ezzel a játékkal feledtették a hosszú hajóút unalmát. Az angol gyarmatosítás során a birodalom országaiból terjedt el, és lett napjainkra világszerte az egyik játékká és sporttá.

Az Egyesült Királyságban közel 7 millió igazolt játékos van, szerte a világon –Japántól Amerikáig, Ausztráliától Kenyáig- több mint 22 millióan játsszák versenyszerűen és megbecsülhetetlen azoknak a száma, akik szórakozásból baráti vagy családi körben játszanak. A darts versenysportként is nagyon népszerű a Világ Darts Szövetség (WDF) csak 1994-ben 36 nemzetközi versenyt szervezett.

Nem a véletlen és nem is a divat teszi ezt a játékot népszerűvé. Talán nincs még egy olyan versenysport, amelynek legjobb minőségű felszerelését egy távirányítós játékautó árán meg lehet venni, emellett minősége hosszú évekre garantálja a jó játékot a család, baráti kör minden generációjának nemtől, kortól. alkati adottságoktól függetlenül. A ma érvényes szabályokalapját képező versenyszisztémákat első alkalommal Nagy-Brittaniában dolgozták ki a XIX. század végén. Az első brit nemzeti szövetség 1924-ben alakult. A darts fejlődésében a versenysport alapvető tulajdonságaiból eredő népszer?ségen kívül a játék eszközök már említett már említett technikai fejlődése és a tv-közvetítések nyilvánossága és hatása játszott jelentős szerepet. 1976-ban –brit kezdeményezésre- megalakult a világszövetség (WDF, Word Darts Federation). Ez a szervezet dolgozta ki a nemzetközi versenyek szabályait és lebonyolítási rendjét, a világranglista rendszert, szervezi és felügyeli a versenyeket és természetesen segíti a darts népszer?sítését.

A Magyar Darts Szövetség 1991. decemberében alakult meg. Két önálló szakága van a stell, azaz a hagyományos, acélhegyű nyilakkal, szizál táblán játszott és a soft, azaz elektronikus dart gépen játszott ágazat . A szövetséget elismerte az OTSH, tagja a Magyar Sportszövetségnek és 1992. óta WDF-nek.
A darts sport népszerűsége nő Magyarországon is . Országszerte közel 20 klub és egyesület tagja a Magyar Darts Szövetségnek, a versenyzők rendszeresen részt vesznek a magyar bajnoki címekért folyó, egyéni női-férfi, valamint csapatbajnoki ranglista versenyeken.
Természetesen a szövetségi versenyeken kívül még számos versenyzési lehetőség van: kihívásos, pénzdíjas egyéni, páros vagy csapatversenyek.

A VERSENY SZABÁLYAI

A céltábla elhelyezése, megvilágítása és a dobás távolsága megfelel a nemzetközi előírásoknak. A tábla középpontja 1.73 méter magasan van a dobóhely szintjétől. A dobási távolság a tábla felületi síkjától mért 2.37 méter. A dobás távolsága egyértelműen és jól látható módon van kijelölve. Dobás közben a játékos áthajolhat a vonalon, de mindkét lábának a vonal mögött kell maradnia.
A mérkőzéseket játékvezető vezeti, aki a dobások értékét megállapítja és mindként játékos által látható módon az egységes játszmalapon vezeti.

ESZKÖZÖK

Céltábla
A versenytáblákkal kapcsolatos legfontosabb követelmény a tartósság.
A darts szabályai szerint csak annak a dobásnak van értéke, amikor a dart beleáll, és benne marad a táblában. Lényeges, hogy a még gyakran használt táblák is „megtartsák” a nyilat.
A céltáblák évszázadokig fából, hagyományos szilfából készültek. Ez a fafajta azért volt alkalmas a céltábla készítésére, mert szívós rostjai nedvesség hatására nyilak által ütött lyukakat. A szilfa táblákat rendszeresen áztatni kellett, hogy megőrizzék ezt a tulajdonságukat. A céltáblák készítésére számos más anyagot is kipróbáltak pl. bőrt, parafát, különböző műanyagokat, plasztilint, gyékényt, állati szört, sörtét, préselt, ragasztott papírt és szövetet.
A modern versenytáblák a Dél-Afrikai szizal kender válogatott, azonos szálvastagságú rostjaiból készülnek (bristle board). Tartósságukat a felhasznált anyagok kitűnő minősége és a hagyományosan magasszintű gyártási követelmények mellett a szerkezetük biztosítja, mely olyan mintha egy erősen összeszorított szálú nyagy ecsetet magunk felé fordítanánk. Egy tábla kb. 16 millió rostszálból áll, amelyeket a táblát körülvevő, összetartó acélszalag mintegy 10 tonna nyomással présel össze.
Találatkor a tábla anyaga nem roncsolódik, mert a nyilak hegye a rostszálak közé csúszik. A nyíl kihúzása után a lyuk összezáródik, és a dobásoknak nem marad nyoma.
A kiváló minőségű versenytáblák forgalmazói –HARROWS, UNIKORN, WINMAU- garantálják, hogy a tábla egy négyzetcentiméterén 12.000 beszúrást elviselnek.
A standart versenytábla 20 szektorra van felosztva, az egyes szektorok pedig dróthuzalokkal vannak határolva. A tábla külső 8 mm széles gyűrűje a szektor értékének kétszeresét (duplák), a középső, szintén 8 mm-es gyűrű a szektoréték háromszorosát (triplák) éri. A tábla közepe (bull) 50 pontot, a bullt körülvevő gyűrű 25 pontot ér. A tábla külső szélén a szektorok pontértékét mutató számokat tartalmazó fémkarika levehető azért, hogy ha a tábla egy bizonyos pontja elhasználódik, akkor a középpontosan felszerelt táblát egy–két szektorral elfordíthatjuk és a számkarikát úgy helyezhetjük vissza, hogy a 20-as mező középen, felül legyen. Ezzel a lehetőséggel az amúgy is nagyon tartós táblák élettartalma többszörösére növelhető.

A dobónyilak
A dobónyilak eredete nyilvánvalóan fegyver: valószínűleg az íjak, vagy inkább a számszeríjak lerövidített nyílvesszőiből alakíthatták át a gyakorlás, játék, versengés, majd versenyzés eszközévé. A régi dobónyilak fából, valódi tollból és fémhegyből álltak. (A franciák még ma is kedvelik a hagyományos, könnyű fa nyilakat.) A modern versenynyilak tervezésekor és gyártásakor m ár felhasználják a kor technikai lehetőségeit: a dobónyilak aerodinamikai tulajdonságainak elemzésében a számítógépes szimulációt, az optimális súly/méret arányainak kialakításában a különböző nehézfémek és sóik ötvözeteit, alakjuk és speciális felületi kiképzésükben pedig a magas színvonalú gyártási technológiát. A minőségi dobónyilak gyártói 0.1 grammra adják meg a súlyt, százalékosan megadják ennek az értéknek a pontosságát és közlik, hogy a súlyt hány ezer dobásig garantálják.
Az egyik legfontosabb tényező a darts eredményessége szempontjából a játékos stílusának legjobban megfelelő nyílkészlet kiválasztása.
A következőket kell, lehet mérlegelni a nyilak kiválasztásakor: a dart testének (barell) súlya, alakja, hosszúság és átmérő aránya és a felület kiképzése, a szárak (shaft) anyaga, súlya és hossza, valamint a tollak (flight) anyaga, súlya és felületének nagysága.
Súly: az egyszerűbb nyilak anyaga réz vagy ezüst-nikkel, vagy krómnikkel ötvözet. Az igényesebb versenynyilak a wolfram (tungsten) nevű nehézfém különböző vegyületeinek és a nikkel ötvözetéből készülnek. Ha az összetételben a wolfram százalékos aránya növekszik, akkor a dart átlagos fajsúlya nő, következésképpen a dart súlya a méret jelentős változtatás nélkül növelhető. A versenydartok wolfram tartalma általában 70, 80, 90, 95 és 97 %, súlyuk pedig 18-tól 42 grammig, grammonként választható.
Alak: a dobónyilak alakjuk szerint három fő stílusban csoportosíthatók: 1. a henger alakú (even), ahol a súly egyenletesen oszlik el, 2. hordó alakú (centre), ahol a súly a dart törzsének közepére koncentrálódik, 3. torpedó alakú, ahol a súlypont a dart elején van. A törzs átmérőjének jelentősége kézenfekvő; a vékonyabb dart kisebb helyet foglal el a táblán, és ha a játékos szoros csoportosításban dobja a nyilait, ennek komoly jelentősége lehet. A biztosabb fogás érdekében a dobónyilak törzsének felülete nem sima - bár aerodinamikai szempontból ez lenne az ideális -, hanem gyűrűs bemarásokkal tagolt, recézett, vagy speciális felületi kiképzésű.

Szárak és tollak
A szárak anyaga műanyag vagy fém lehet. Menettel rögzíthetők a dart törzsébe, menetük szabványos és egységes. A tollak is különböző anyagúak, papír, műanyag, fém, fém erősítésű műanyag vagy esetleg valódi toll lehetnek. Alakjuk és természetesen felületük nagysága is változatos. A különböző hosszúságú és súlyú szárak, valamint a tollak kombinációival a dobónyíl aerodinamikai tulajdonságai változtathatók.

A dobónyíl hegye
A steel nyilakba 2-2,2 mm átmérőjű, 18-36 mm hosszú acélhegy van sajtolva. A soft nyilak könnyebbek, hegyük műanyag és cserélhető - akár fém hegyre is. Természetesen vannak olyan steel nyilak is, amelyeknek cserélhető acélhegye van, így a különböző hosszúságú hegyekkel a súlypont helyét változtathatjuk. Vannak speciális hegyű (powerpoint, hammerhead) dartok is, amelyeknél a dobás után a hegy picit visszacsúszik a dart testébe és a dart hossztengelye körül szabadon és könnyen elfordul, ha a következő dart eltalálja. Így mintegy utat enged, hogy a kért dart szorosan egymás mellé állhasson.

JÁTÉKOK

Shanghai
A játékot többen is játszhatják. Az első játékos az első nyilát az egyes, másodikat a kettes, a harmadikat a hármas szektorba igyekszik dobni. Szektort átugrani nem szabad, tehát az eltévesztett szektorra mindaddig kell dobni, amíg nem sikerült eltalálni. Az érvényes dobások pontértékét össze kell adni. A dupla és tripla értékű dobások az érvényes szektorban természetesen értékükön számítandók össze. A játék hét körön keresztül tart és az győz, aki több pontot gyűjtött. Érdekessége a Sanghai játéknak, hogy a játékot azonnal megnyeri az a játékos, aki a három egymást követő dobásából bármelyik három éppen soron következő szektorban a szimpla, dupla és tripla mezőket - tetszőleges sorrendben - eltalálja.

Bullmasters
A játékosnak 10 körön keresztül high score-t kell dobni úgy, hogy csak a 40 pont feletti pont számít. Vagyis ha 60-at dob, akkor csak 20 pontot kell beírni. Ha ezzel végzett akkor 10 körön keresztül bullt kell dobni.

501
A versenyen mindkét játékos 501 pontról indul, amelyből folyamatosan levonják az egymás utáni három dobás összesített pontértékét.
A játszámát az a játékos nyeri, aki elsőnek éri el a nullát úgy, hogy utolsó, befejező dobása egy, a nulla eléréséhez szükséges dupla értékű dobás vagy bull.
Ha a játékos többet dob a szükségesnél - pl. a dupla 4 helyett a 13-as mezőbe talált, vagy elérte ugyan a nullát, de nem dupla értékű dobással, pl. a dupla 8 helyett sima 16-ot dobott, akkor a kezdőértéke megmarad, és a másik játékos következik. A kezdés jogát pénzfeldobással döntik el. Egy mérkőzés három nyert játszmára megy, azaz a minimális arányú győzelem 3:2 lehet, 2:2-es állásnál, a mérkőzést eldöntő utolsó játszma előtt a kezdést újra el kell dönteni.
Érvénytelen - és nem ismételhető meg - a dobás, ha a drótról, vagy a táblában álló másik drótról kipattan, ha kiesik a táblából, ha a másik dartot kiüti, vagy a másik dart valamelyik részébe áll bele és hegye nem érinti a táblát. Vitás kérdésekben a vezető bíró dönt.

Crickett
A játék célja, hogy a 20, 19, 18, 17, 16, 15 és közép szektorok értékének háromszorosát elérjük a lehető legkevesebb, ill. az ellenfélénél kevesebb dobásból. Tehát nem kell mind a három nyilat a huszas mezőbe dobni, ha az első dobás pl. tripla huszas lett, a másik két nyilat a következő szektorba lehet dobni. A szektorok sorrendje tetszőleges, a játékos dönti el, hogy hova dob, sőt nem is kötelező a már megkezdett szektort befejezni, lehet egy másik, a játékban természetesen részt vevő szektorra is dobni. A játék egyik érdekességét azonban éppen az adja, hogy ha valamelyik szektort az ellenfél még nem dobta ki és m i ezt a szektort már teljesítettük, akkor itt pontokat szerezhetünk mindaddig, amíg az ellenfél ezt nem teljesíti. Játsszva ez sokkal egyszerűbb, mint leírva, ezért egy példával tesszük szemléletessé. Tegyük fel, hogy mindkét játékos a huszason kezdte a játékot, és mind a ketten teljesítették is, mégpedig a következő dobásokkal: az A játékos kezdett, és három szimpla huszast dobott. A B játékos első dobása szimpla 20, a második 1, a harmadik tripla 20, ezzel a B játékos is teljesített a húszas szektort. A plusz húsz pontot azonban nem írhatja fel, mert az A játékos már előzőleg teljesített a kérdéses mezőt. A következő körben az A játékos két dartot dobott a szimpla 18-ba és egy dobása a 4-esbe tévedet. A B játékos egy tripla és két szimpla 18-as dobott. A tripla 18-cal teljesítette a 18-as szektort és a két szimpla 18-as értékét, a 36-ot pontként begyűjtötte.

301 double in, double
A számolás, vagyis a pontok gyűjtése akkor kezdődik, ha a játékos egy (bármelyik) dupla értékű dobással beszáll. Pontjaiba ez az érték is beletartozik. A játék ezt követően a 0 pont eléréséig folyik megegyezés szerint vagy úgy, hogy az utolsó dobás dupla, vagy úgy, hogy tripla értékű legyen.

Szarvas László
szarvasl@bekescsba.hu