Dr. Sós Endre, az Állatkert orvosa
Nádori Gergely
2003/07/10 14:55
2493 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Dr. Sós Endre, a Fővárosi Állat- és Növénykert orvosa mesél munkájáról, utazásairól, kalandjairól.

Endre, hogyan szeretted meg az állatokat?

Gyerekkorom óta érdekeltek az állatok, kilenc éves koromtól madarászom. Igazából nehéz megmondani, mi késztetett arra, hogy állatorvos legyek. A madarászat lett a fő érdeklődési köröm, aztán a gimnázium közepén elkezdett érdekelni, hogyan működik az állati vagy emberi test, a szervek. Akkoriban inkább orvos szerettem volna lenni. Érettségi után egyszer megpróbáltam az orvosira felvételizni, de hála Istennek, néhány ponttal lemaradtam, most már utólag örülök ennek.

Utána rájöttem, hogy én, aki mindig is az állatok iránt érdeklődtem, miért akarok orvos lenni. Az orvoslást és az állatszeretetet kombináltam, így jelentkeztem az állatorvosira. Az szinte automatikusan jött, hogy vadállatokkal szeretnék foglalkozni, mert mindig is sokkal jobban érdekeltek a vadállatok, mint a háziállatok, annak ellenére, hogy az egyetemen főként a háziállatokat tanítják.

Az egyetem elejétől önkéntesként bejártam az állatkertbe. Mindig az állategészségügyi résznél voltam és láttam, hogyan folyik itt a munka. Akkor még Gráf doktor és Mezősi doktor volt itt mint állatorvos. Jó tíz éve, amikor Gráf doktor elment, Mezősi doktor lett a főállatorvos, ő ma is kollégám. Volt egy átmeneti időszak, amikor nem igazán volt második állatorvos. Közben elvégeztem az egyetemet és idekerültem gyakornoknak mint segédállatorvos.

Miért jó itt állatorvosnak lenni?

Mert ez nem unalmas munka. Ismerem ugyan a háziállatok problémáit is, most is dolgozom kutyákkal, macskákkal, amit én azért tartok fontosnak, mert egyfajta manuális gyakorlatot ad az embernek, hiszen az állatkertben kisebb esetszám mellett szinte mindig bonyolult problémákat kell megoldani, ezek állandóan új kihívásokat jelentenek.

Olyan állatokkal dolgozhat az ember Magyarországon, amelyekkel más nem. Kevesen mondhatják magukról, hogy vért vettek egy elefánttól vagy kezeltek egy orrszarvút. Nagyon változatos a munka, de emiatt nehéz is, az ember nem tudhatja napra készen a lajhárnak a szaporodásbiológiai problémáit vagy a madarak csontfejlődési zavarait, tehát folyamatosan képeznem kell magam.

Sok-sok dolognak utána kell nézni. A speciális feladatok miatt kudarcok is érhetik az embert, hiszen nem biztos, hogy ugyanúgy választ tud találni minden problémára, mindenesetre gondolkozásra készteti az embert. Az állatkertben a gyógyítás mellett természetvédelmi feladatokban is részt tudok venni.

Tudsz veszélyes helyzetekről mesélni?

Rendszeresen előfordulnak veszélyes helyzetek. Minél több rutinom van, annál inkább ki tudom ezeket védeni. Nagyon fontos az, hogy milyen kollégákkal dolgozik az ember. A beavatkozásokat nagyon jól meg kell tervezni, de mindig adódhatnak váratlan helyzetek. Az altatások lehetnek például veszélyesek. A helyzet lehet az emberre vagy az állatra nézve veszélyes.

Altatáskor közvetlen kapcsolatba kerülök egy vadállattal, egyszer egy jegesmedvébe ültettem be egy fogamzásgátlót (implantátumot) és amikor a seb összevarrásánál tartottam, az állat hirtelen felkelt, mindenféle átmenet nélkül. Szerencsém volt, ki tudtam ugrani az állat mellől és az ápolók vissza tudták csukni a súbert. Ilyenkor még kissé bódult az állat, de a jegesmedvével nem túlságosan egészséges egy ketrecben tartózkodni... Az állat nyitott sebbel járt fel-alá és újra be kellett lőni egy adag altatószert, így lehetett bevarrni a sebet.

A majmok gyakran okoznak váratlan helyzetet. Egyszer egy orangután, nemrég egy gorilla vált veszélyessé, pedig egy humán altatóorvos is itt volt. A gorilla ultrahangozása közben a kolléga bement a rekeszizma alá, egy pillanatra leállt az állat légzése és ez elég volt ahhoz, hogy az altatószerből se lélegezzen be. A háton fekvő, 120 kilós nőstény gorilla egy pillanat alatt erősen elkezdett biciklizni, én meg próbáltam megfogni a lábát, persze esélyem se volt erre. Utána kihúzta magából az infúziót, az altatáshoz használt tubust és pillanatok alatt ott volt az asztal mellett, de hát őt is sikerült egy gyors injekcióval egy kicsit hosszabb alvásra kényszeríteni.

A legveszélyesebb helyzet egy zebránál adódott, amikor csak bódítani akartuk az állatot. Ilyenkor áll bambán és nem mozgékony. Egy terelőlappal hárman bementünk, hogy odaszorítsuk a zebrát az istálló falához, egy állatszállítás előtti vérvétel céljából. Az állat, mintha nem is kapott volna az altatószerből, mintegy varázsütésre feléledt, átugrott a terelőrácson úgy, hogy közben harapni és rúgni is próbált. Mi az istálló oldalfalain, a karámrácson csüngtünk, a zebra meg tombolt bent az istállóban.

Ez egy elég életveszélyes szituáció volt. Szerencsére az egyik ápoló kívül volt és volt annyi lélekjelenléte, hogy ezt a tomboló zebrát átengedje a mellettünk lévő másik karámba. Miután átment, bevágta az ajtót és mi le tudtunk jönni a falról. Ez fél éve történt.

Igaz, hogy Durrell szigetére, Jersey-re is eljutottál?

Igen, először egyetemistaként önkéntes munkára jelentkeztem náluk, de nem fogadtak. 1993-ban viszont meghirdettek egy nyári tanfolyamot kihalóban lévő állatok állatkerti tartásáról, szaporításáról, visszatelepítéséről, továbbá a harmadik világ természetvédelmi gondjairól, beltenyészetről és más genetikai problémákról. Ekkor mehettem először Jersey szigetére. A tanfolyam érdekes volt, közben sok embert is megismertem. Élményeimről újságcikkeket írtam.

Egy évvel később egy dokumentumfilmet készítő TV- stábbal jutottam ki újra, de akkor Durrell már májátültetés után, halálos betegen élt, nem is találkozhattam vele. Feleségével és a személyi titkárával is sokat beszélgethettem. Titkára irányítja a Mauritius szigeti természetvédelmi programokat. Harmadik alkalommal Jersey-n - már állatkerti dolgozóként - 1998-ban három hónapos professzionális képzésen vehettem részt.

Hogy kerültél kapcsolatba Jane Goodall-lal?

Megszerveztem egy riportfilm készítést Goodall életútjáról és a csimpánzokkal folytatott munkájáról. Nagy szerencsénk volt, hogy fogadott minket, magyarok még nem forgattak nála. Együtt érkeztünk Dar-es-Salaamba, onnan együtt utaztunk Kigomába, a Gombe Nemzeti Park onnan közelíthető meg vízi úton. Ott még 300 csimpánz él kint a szabad természetben.

Két hetet töltöttem a száraz évszakban egy operatőrrel a vad csimpánzok között a Tanganyika-tó partján, ahol az őserdő kezdődik. A csimpánzok megszokták az ember közelségét és azt is, hogy őket ott nem bántja senki. Azt viszont megtiltották, hogy kontaktust létesítsünk velük. A dokumentumfilm elkészült. Goodall utána Tanzániában meghívott Dar-es-Salaam-i házába is, ezt követően még négy héten át volt alkalmam több kenyai nemzeti parkban madár- és vadmegfigyelésekre.