Együtt az egészségesebb unióért
2001/06/19 08:00
529 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Igazán nem lehet azt mondani, hogy az Európai Bizottság egészségügyért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa, David Byrne ijedős ember lenne. Az ír politikus nem rémült meg a Forma-1-es autóversenyzés mindenható urának számító Bernie Ecclestone-tól és keresztülvitte a dohányreklámok betiltását. Úgy tűnik azonban, hogy Byrne segítőtársra talált az Egészségügyi Világszervezet (WHO) "személyében".

Tavaly decemberben ugyanis együttműködési megállapodást írt alá Gro Harlem Bründtlanddal, a WHO főigazgatójával, amelyben a két intézmény kiterjeszti és megerősíti együttműködését az egészségügy területén. Céljuk, hogy csökkentsék az "elkerülhető halálesetek és megbetegedések" számát, javítsák az egészségügyi rendszert.

"A bizottság és a WHO szerepe és kötelezettségei világméretűek, természetünk, módszereink és eljárásaink ugyan különböznek, az egészséghez kapcsolódó céljaink azonban közösek. Az EB részvételének nemcsak az unió tagállamai, hanem az Európában kapcsolatban álló országok is előnyét élvezik majd" - mondta az aláírási ceremónián Bründtland asszony.

"Egy olyan világban, ahol az egészségügyi problémák és megoldásuk is egyre inkább globális méreteket öltenek, egyesítenünk kell erőinket, hogy szembeszálljunk azokkal a félelmetes kihívásokkal, amelyekkel a közegészségügynek és az egészségvédelmi rendszernek szembe kell néznie. Ez a megállapodás fontos lépés ebbe az irányba" - nyilatkozta Byrne.

A WHO és az EU már 1982 óta dolgozik együtt és ér el eredményeket, többek között az orvosi kutatások, a humanitárius segélyezés, a járványok terjedésének megfigyelése terén. A két szervezet formálódó megerősített együttműködésének egyik legfőbb területe éppen a dohányzás visszaszorítása. Nemcsak az EB által elfogadott szabályozás keretében, hanem információcsere és a dohányzás csökkentését célzó gyakorlat elterjesztése útján is.
(Kőszegi Adrienn)

Az Európai Unió története 1948-tól napjainkigMagyarország egyetlen folyamatosan frissülő arcképcsarnoka az EU politikusairólA-tól Z-ig az Európai Unió. Itt tényleg mindenre választ kapsz