Eldugott paradicsom
2003/11/25 00:00
832 megtekintés
A cikk lejárt! Valószínű, hogy már nem aktuális információkat tartalmaz!
A thaiföldi és a burmai határ mentén található a Thung Yai-Huai Kha Khaeng Nemzeti Park és Vadrezervátum. A thai kormány annyira vigyáz a páratlan természeti értékeket felsorakoztató területre, így csak kutatócsoportok és tanulmányutak résztvevői léphetnek a rezervátumba.

Thaiföld a Távol-kelet egyik legcsodálatosabb helye, ahová a legtöbb ember el szeretne jutni. A "szabadok földjeként" ismert ország, az egykori Sziám sohasem került idegen kézbe, népét nem tudták leigázni, mindvégig megőrizte függetlenségét. Az odalátogatót lenyűgözi a táj szépsége, a kultúra sokszínűsége, a paloták mesébe illő csillogása, de az ország egyik legfényesebben ragyogó gyöngyszeme az élővilág szentélyének is nevezett, kimondhatatlan nevű Thung Yai-Huai Kha Khaeng Nemzeti Park és Vadrezervátum, amely 1991 óta az UNESCO Világörökség címének büszke tulajdonosa.

A 6000 négyzetkilométernyi területű nemzeti park Thaiföld keleti részén, a burmai határ mentén terül el. A hely különlegessége, hogy a délkelet-ázsiai ökoszisztémák mindegyike megtalálható benne. Továbbá olyan különlegesen ritka, ősi állatfajok menedéke, mint például a lepkeagáma, vagy az ázsiai elefánt és tapír. Ez annak köszönhető, hogy a jégkorszak Thaiföld területén alig volt érezhető, és a térség tágabb környezetére jellemző heves földrengésekkel járó vulkanikus tevékenység is elkerülte ezt a vidéket. Pedig azok a földtani folyamatok, melyek kialakították Thaiföld domborzatát, azzal együtt éghajlatát és domborzatát, nem nevezhetők szelídeknek. Már csak azért sem, mert amikor 45 millió évvel ezelőtt az indiai földlemez összeütközött az ázsiai kontinens alapzatával, abból nem kisebb hegység született, mint a Himalája.

Hasonlóan a Shan-Thai hegységhez, melynek 1500-1800 méter magas vonulatainak egy részét - a későbbi vadrezervátum alapján - 1974-ben nyilvánították védett területté. Olyannyira oltalom alatt áll a vidék, hogy a széles közönség elől elzárták, csak tanulmányutak és tudományos kutatás céljából látogatható. A thai kormány így igyekszik a legtökéletesebben megőrizni ezt a páratlan természeti kincset. Ebben nagy segítséget jelent, hogy a terület nagyon nehezen megközelíthető. Csupán a hmong és a karen törzs néhány elszórt települése volt megtalálható itt, de őket a védetté nyilvánításkor elköltöztették.

A nemzeti park legmagasabb pontja egy kicsivel 1800 méter felett van, de a folyóvölgyek 250 méter körül találhatóak. A szintkülönbség miatt található itt meg a délkelet-ázsiai erdei ökoszisztémák mindegyike. Az itt élő állatok és növények olyan távoli helyeken is megtalálhatók mint, a Himalája kínai része és az Indonéz szigetvilág.

Az itt élő nagyon ritka és különleges száraz trópusi erdők kialakulása a sajátos időjárási viszonyoknak köszönhető. Az év legnagyobb részében ugyan esik az eső, de a néhány száraz hónap miatt esőerdők kizárólag a folyópartokon alakultak ki. Az esőerdők nagyjából 40 méteres magasságban sűrű áthatolhatatlan lombkoronát alkotnak, nem engedve be a fényt a talajszintre. Aljnövényzet szinte nincs is itt, ezzel szemben a szárazabb, ritkás részeken sűrű vegetáció alakult ki, ami bő táplálékot biztosít az olyan növényevőknek, mint a szarvasmarhafélékhez tartozó bateng és gaur, akikre a tigris és a leopárd vadászik a rezervátumban. A hegységben felfelé haladva egyre nyíltabb és ritkább az erdő, végül fenyvesek alakítják a táj képét.

Az érintetlen természet szépsége mindenütt csodálatra méltó, akárcsak az élővilág gazdagsága. Madárfajból nem kevesebb mint 400 él errefelé, ezenkívül megszámlálhatatlanul sok kétéltű, hüllő és rovar népesíti be a területet. További érdekessége a Világörökség eme ékkövének, hogy keresztül folyik rajta a történelemből híres Kwai-folyó, aminek partján a régészek kőkorszakból származó eszközöket leltek. A folyótól nem messze lévő barlangokban pedig fél millió évvel ezelőtt élt őseink laktak.