Első, második, harmadik... Hatással van-e a születési sorrend a személyiségre?
2004/10/12 08:00
2670 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Tudjuk, hogy a testvérek cseppet sem egyformák, még ha ugyanaz a szülőpár neveli is őket közel ugyanolyan szellemben. Az egyik magának való, kevéssé ambíciózus, viszont érzékeny és kreatív, a másik éltanuló, jó sportoló, ám sokszor erőszakos és nehezen viseli, ha nem ő nyer. A harmadik pedig talán se nem törekvő, se nem elmélyülő típus, ugyanakkor nagyon népszerű, mert kedves, jószívű és mindenkit megnevettet.

Sokak szerint a születési sorban elfoglalt hely is olyan fontos, életre szóló tapasztalat lehet egy gyerek életében, ami egész későbbi pályáját meghatározza. Hogy így van-e, nem tudjuk, mindenesetre olyan téma ez, melyről ugyan kevés vizsgálatokkal is alátámasztott tudományos adat szól, ám annál több hétköznapi megfigyelés és népi bölcsesség.

Az elsőszülött gyermek, kortól, kultúrától függetlenül, mindig is megkülönböztetett helyet foglalt el családjában. Az ő születését, első életéveit olyan osztatlan figyelem és érdeklődés kíséri, ami a kistestvéreknek már biztosan nem fog kijutni. Nála még minden apró kis piros pörsenés megjelenésénél azonnal orvost hívunk, kismamakönyvekből ellenőrizzük a fejlődését, és igyekszünk az ott leírtak alapján mindent a lehető legkorszerűbben csinálni. A naponta pontosan feljegyzett elfogyasztott anyatej mennyiségek és mért kilók azonban nemcsak a megkülönböztetett figyelemről, hanem jelentős bizonytalanságról, szorongásról is tanúskodnak. Az újdonsült anyuka még csak tanulja a "szakmát", gyakran bizonytalan, ügyetlen, túlizgul, túlreagál csip-csup dolgokat is. Az elsőszülötteknél megfigyelt nagyobb szorongásnak, én-bizonytalanságnak talán ez az egyik oka.

Másrészt az elsőszülött gyerekek jó része átesik egy olyan traumán is, amin a testvérsorban később érkezőknek már nem kell. A kis trónörököst, ha a trónról le nem is taszítják, egyeduralmát mindenképp megtörik. A kistestvér érkezésével a korábbi osztatlan figyelem eltűnik, egyszercsak azt veszi észre, hogy puszta létezése már nem elengedő a felnőttek tapsikoló lelkesedésének kiváltására (az most már inkább a picinek jár), neki mindenféle kunsztokat kell bemutatnia ahhoz, hogy odafigyeljenek rá. Bukfencezik, énekel, próbál ő lenni a "nagy és okos".

Ez a szerepe az évek során védelmet és vigaszt nyújt neki a testvérrel való versengésben, ugyanakkor terheket is ró rá. Az elsőszülöttet erős megfelelési vágy hajtja, sikereit azonban gyakran ő is, környezete is természetesnek veszi, míg a kudarcokat nagyon nehezen viseli. Miközben ambiciózus, jól teljesítő felnőtté válik, a versengéstől mégis gyakran fél. Bizonytalan lehet saját értékeit illetően, úgy érezheti, személye csak akkor igazán szerethető, ha megdolgozik érte. Mivel gyakorlata van a kisebbek irányításában, gyakran válik belőle társasági hangadó, vezető személyiség. Ha azonban gyermekkorában túlságosan könnyen kerekedett testvérei fölé, felnőttként erőszakossá, lenézővé válhat társaival szemben.

A másodszülött gyermeket már nem egy lelkes, ámde kezdő fiatal nő várja, hanem egy rutinos anyuka, aki kevésbé izgul amiatt, hogy valami nem alakul tökéletesen, viszont sokkal jobban meg tudja különböztetni a gyermek gondozásában a lényegeset a lényegtelentől. A másodszülött (és a későbbi gyerekek) körül minden könnyebben megy: jobb evő, jobb alvó babák lesznek, mint bátyjuk vagy nővérük. Általában igaz rájuk, hogy kevésbé szorongóak, "jobbak az idegeik", lazábbak. Kevesebb osztatlan figyelem jut rájuk, ezért a babakorukról készült fotók, nem töltenek meg harminc albumot, csak kettőt, ennek azonban az a könnyebbsége is megvan, hogy jobban el tudják foglalni magukat, nem kell mindig szórakoztatni őket, és arra sem éreznek kényszert, hogy ők maguk mindig szórakoztatók legyenek.

A másodszülötteket a jó teljesítmény sem feltétlenül érdekli; mivel a családban ők a kicsik, inkább bájosak, babásak, gyakran tovább önállótlanok. Előfordul azonban, különösen azonos nemű testvérpároknál kis korkülönbséggel, hogy a kistestvér mindenáron utol akarja érni, túl akarja szárnyalni a nagyot, emiatt szűnni nem akaró versengés, állandó harc alakul ki köztük.

Ha a második gyereket újabb követi, a kicsiből középső testvér lesz. A kisbaba érkezése számára nem jelent ugyan akkora traumát, mint az övé volt annak idején az első gyereknek, azért neki sem mindegy. Ő nem az egyedülinek járó kizárólagosságot, hanem a legkisebb szerepét, és kellemes kiváltságait veszíti el, és nem nagyon talál helyette magának mást. (Ha legalább a neme más, mint a többi kettőnek, abba belekapaszkodhat: lehet nagyon fiús vagy lányos.) A középső gyerek folytonos szerepkeresésben van az okos nagy és az aranyos kicsi között. Gyakran úgy érzi, rá senki sem figyel: nem ő tanul meg elsőként biciklizni és olvasni, és nem ő a legcukibb, hiába eszi le a ruháját, ugyanúgy, mint a bébi. Szerencséje van, ha jól sportol, szépen énekel, vagy ő lehet a családban az ügyes kezű, nemegyszer előfordul azonban, hogy harsány rosszaságával igyekszik felhívni magára a figyelmet.

Mások csendessé, visszahúzódóvá válnak, megszokják, hogy rájuk jut a legkevesebb speciális figyelem. Szerények, nem követelőznek, az igényeiket gyakran még maguknak sem fogalmazzák meg, és megtanulják egyedül elfoglalni magukat. Gyakran érzik, hogy az élet nem igazságos, mert vagy egy kiváltság nem jár nekik, mint legnagyobbnak, vagy valamilyen engedményt nem kapnak meg a legkisebb jogán. Emiatt fejlett lehet az igazságérzetük, és szolidárisak az alulmaradókkal. A középső gyereknek rendszerint sok barátja van, és ideje nagy részét a családon kívül tölti, ahol értékelik a testvérei közt szerzett kompromisszumkészségét, igazságszeretetét és jó alkalmazkodását.

A legkisebb gyereket kényezteti el a családja a legkönnyebben. Mindig ölben van, bekötik a cipőjét, nevetnek az aranyosságán, mert, ha a mamája nem is ér rá, valamelyik nagyobb gyerek úgyis a közelében van. Sok szempontból olyan lehet a helyzete a nagyobbak között, mintha egyke lenne. Ennek vannak előnyei, de hátrányai is. A legkisebb gyerek általában a legkevésbé szorongó, ugyanakkor nem is túlságosan törekvő, akár lusta is lehet.Nála mindenki okosabb és ügyesebb, legjobb lesz, ha a munkát, döntést, felelősséget is ők vállalják magukra. Úgy érezheti, őt senki sem veszi igazán komolyan, ezért gyakran még felnőtt korában is úgy viselkedik (de úgy is bánhatnak vele), mintha bébi volna. Ha gyerekként gyakran bűvölte el környezetét a legkisebb jogán, felnőttként is vágyhat arra, hogy szerepléseivel, humorával rivaldafénybe kerüljön. Idősebb, sokat tapasztalt szülei már sokkal lazábbak, megengedőbbek a nevelésében, ezért a szigorú szabálytisztelet helyett inkább kreativitása, eredetisége tűnik ki.

A születési sorban elfoglalt hely önmagában persze még nem sors. Nem egy olyan jegy, melyért minden személyiségvonásunk felelőssé tehető, csupán helyzet, amiből jellegzetes tapasztalatok fakadhatnak. Mind a szülő, mind a növekvő gyermek maga, sokat tehet azért, hogy az előnyök kiélvezése mellett, a hátrányokat, tipikus veszélyeket tudatosan befolyásolja.

Győrfi Anna
pszichológus


Képek:
www.aces.edu/dept/extcomm/ newspaper/mar24d03.html
www.ppsv.net/ Education.htm