Felnőtt szerepben
Szendrei Judit
2004/08/26 08:00
1045 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Minden kornak megvan a gyereknevelési divatja a maga tévedhetetlen guruival és szent bibliáival, mely divat mindig az általános korszellem lenyomata is egyben. Ma egy demokratikus, egyenrangúságot ajánló, kevéssé korlátozó, alapvetően örömszerzésre és önérvényesítésre törekvő kultúrában élünk, így gyermekeinket is igyekszünk ebben a szellemben nevelni.

Egyre kevesebben köszönnek a szüleiknek csókolommal, és kiment a divatból a szobafogság, a nádpálca és a kukoricára térdepeltetés is. Tulajdonképpen örülünk is annak, hogy ez a vágyakat erőszakosan semmibe vevő, merev tekintélytiszteleten alapuló nevelési stílus kezd háttérbe szorulni, ugyanakkor, mint minden túlzásba vitt divattal, a "jófej, barátságos, megértő" gyerekneveléssel is át lehet esni a ló túlsó oldalára. Manapság sok olyan szülő van, aki bűntudatos, ha valamit megtilt gyermekének, hiszen az olyankor csalódott és dühös, vagy képmutatónak érzi magát, amiért megteszi, amihez gyermekét még kicsinek tartja. A felnőtt sokszor meg van zavarodva, nem érzi pontosan, hogy mennyire élhet a hatalmával, mennyire korlátozhatja a gyerek vágyait, vagy kényszerítheti őt erőfeszítésre, önkorlátozásra. Megijed attól, ha tekintélyesnek és szigorúnak kell lennie, mert alapvetően a gyerek szeretetére, és nem csodálatára vágyik, és valamiért úgy hiszi, ez a két dolog ellentmond egymásnak.

Ugyanakkor a szülő sokszor csak azt közvetíti, amit a korszellem egyébként is sugall. A mai fiatal nem azt hallja a leggyakrabban, hogy: "Korlátozd a vágyaidat, elégedj meg kevesebbel, nem kell mindig és mindenáron jól érezned magad, mert a kudarcokból és a lelki fájdalmak elviseléséből is értékes tapasztalatok nyerhetők." Nem azt hallja, hogy "Ráérsz még a szerelemmel foglalkozni, szórakozni járni, vagánykodni és játszani a felnőttet." A körülötte lévő világ, minden reklámfotó és slágerszöveg, tévéműsor és videoklipp arra szólít fel, hogy: "Élj a mának! Nevess, táncolj, ismerkedj és élj szexuális életet amilyen hamar, és amilyen gyakran csak tudsz!" A mai kultúra azt sugallja, hogy, aki magányos, szomorú, éppen semmilyen téren nem ér el sikereket vagy nincs partnere, sok haverja, és nem bulizik éjt nappallá téve, az szánalomra méltó vesztes, aki valószínűleg maga tehet a bajáról, és tulajdonképpen szégyellje magát.

Sok mai tinédzsernek nyomasztó teher ez. Ez a látszólagos tolerancia és engedékenység a fiatalok vágyaival szemben sok kamaszt nehéz helyzetbe hoz. Míg korábbi időkben a korán érő, korán felnőttesedő, "lázadó" gyerekek lógtak ki a sorból, ma a lassabban érők, gátlásosabbak, kapcsolataikban konzervatívabb tinédzserekre néznek furcsán és igyekeznek megváltoztatni őket. Pedig 16 éves korban sokan még nem tartanak ott, hogy családjuktól érzelmileg és sok szempontból a gyakorlatban is jócskán függetlenek legyenek, hogy igényük legyen az önálló munkára, keresetre és feltétlenül egyedül akarjanak utazni, szórakozni a barátaikkal. Ha mindezt követelményként támasztjuk a tinédzser elé, ahelyett, hogy megvárnánk, amíg önszántából, jókedvében kezd el ebbe az irányba haladni, csak lassítjuk, nehezítjük a folyamatot: a gyerek begörcsöl, szorongani kezd, ahelyett, hogy spontán élni tudna a kínálkozó alkalmakkal akkor, amikor már megérett rá. A látszólagos semmittevés, a bámulni a plafont merengve, - ezeknek a gyerekeknek igenis hasznos, értelmes elfoglaltság lehet: fantáziálnak arról, amit majd csak pár hónap vagy év múlva fognak a gyakorlatban is megélni.

De az erőltetett felnőttség a korkövetelményekhez látszólag jól alkalmazkodó, népszerű, vagány és sikeres fiatalok számára is tehertétel lehet. A pszichológiai rendelőkben egyre többször találkozunk olyan fiatalokkal, akiknek "koraérettségük" okoz gondot. Ők elhiszik mindazt, amit a reklámok sugallnak, "hogy minden jár nekik, mégpedig azonnal és magától értetődően, erőfeszítés nélkül ("Mert megérdemlem"), hogy az élet célja a felhőtlen szórakozás, ezért hétvégén bulizás helyett egyedül lenni cikis. Sőt, jól kinézni, ismerkedni, szexuálisan csábítani és csábítónak lenni tulajdonképpen kötelező. Egy tizenéves, testileg és lelkileg még egyaránt fejlődésben lévő gyerek életében ez az elképzelés számos problémához vezet.

Egyre többen vannak, akik nemcsak, hogy nem tudják magukat rákényszeríteni a tanulásra, de nem is igazán értik, ugyan miért lenne erre szükség. Hiszen az ember dolga az életben az, hogy minél jobban érezze magát, a tanulás pedig nem az, ami a számára örömet okoz. Mivel szabadidejében tulajdonképpen felnőtt életet él, nála tíz-húsz évvel idősebbekkel egy helyre jár szórakozni, az iskolában nehezen fogadja el, hogy a tanár írja neki elő, mit tehet és mit nem, hogy hiába érzi úgy, hogy neki van igaza, vagy, hogy a tananyag nem érdekli, mégis engedelmeskednie kell a felnőttnek. Nem szokta meg, hogy korlátozzák, ezért önmagát sem tudja fegyelmezni: visszabeszél, mással foglalkozik, vagy meg sem jelenik az órán.

De a korán kezdett szerelmi élet sem csupa öröm, nem megy mindig zökkenőmentesen. Ha a szüzesség elvesztése vagy a partiképes partner felmutatása társas elvárásként, kulturális normaként jelenik meg a fiatal életében, akkor nem marad rá ideje, hogy szerelmi élete megkezdésével a megfelelő pillanatot, a számára érzelmileg is sokat jelentő kapcsolatot kivárja. Ideje korán, méltatlan helyzetekben, megalázó és fájdalmas tapasztalatok árán szerzi meg a kétes dicsőséget, és mivel nem vágyakozott és ábrándozott hosszasan arról, hogy milyen is lesz, a partnerkapcsolat végül nem beteljesülés, inkább csalódás. Nem egy ilyen, "sokat tapasztalt" tizenévestől hallani, hogy őt tulajdonképpen nem is érdekli a szex, és nem érti, mások miért vannak annyira oda érte.

Nemcsak a szülői önkény és erőszakosság, a "hideg korlátozó", "autoriter" nevelési stílus az, ami kárt tehet egy gyerekben, hanem a túl korán megelőlegezett felnőttségnek és egyenrangúságnak, a "jaj, csak nehogy csalódás érje vagy megharagudjon rám, legyünk inkább jó barátok" nevelésnek is meg lehetnek a maga hátulütői. Nem biztos tehát, hogy azzal teszünk jót gyermekünknek, ha mindig, minden helyzetben a kedvét és az egyetértését keressük, hiszen a gyermek vágyai és érdekei nem feltétlenül esnek egybe. Akkor sem, ha időnként kényelmesebb, kellemesebb volna, vagy ha a reklámok sokszor ezt sugallják is.