Hogyan válsszunk bébiszittert?
2005/08/21 08:00
759 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Főállású (háztartásbeli) anyukából dolgozó nővé válni nem egyszerű. Nyilván már az sem volt könnyű döntés, hogy pici gyermekünk mellől ismét munkába állunk, de a neheze még csak ezután jön. Kire bízzuk a kicsit, amíg mi távol vagyunk? Ha melegszívű, segítőkész, fiatalosan strapabíró nyugdíjas nagymama, esetleg nagynéni nem áll rendelkezésre, kénytelenek vagyunk "szolgáltatásként" megvásárolni gyermekünk felügyeletét.

Egy édesanyát persze senki sem pótolhat maradéktalanul, de talán nem is ez a feladat. Éppen ezért nem a tökéletes gyermekfelvigyázót kell megtalálnunk, csupán egy "éppen elég jót", akire nyugodt szívvel hagyjuk ott néhány órára gyermekünket. Ez sem gyors és egyszerű feladat azonban, nem célszerű a munkába állás előtti utolsó hetekre hagyni. Ráadásul, ha elhamarkodottan, rosszul döntünk, az nemcsak nekünk okoz bosszúságot, de gyermekünket is megterheli érzelmileg.

Nyilvánvaló, hogy a személyesen ajánlott jelöltek iránt legnagyobb a kezdeti bizalmunk, de nem ez az egyetlen módja annak, hogy egy igazán kiváló segítőre bukkanjunk. Az újsághirdetések, internetes fórumok, ügynökségek útján kiközvetített személyek is ugyanolyan rátermettek lehetnek, mint a telekszomszédunk sógornőjének unakahúga, ők is csak addig "vadidegenek", amíg meg nem ismerkedünk velük. Fontos azonban, hogy magunkban előre átgondoljuk, pontosan mire is vagyunk kíváncsiak ezen az ismerkedésen, mik a legfőbb elvárásaink a jelölttel szemben, és hogyan tudhatunk meg róla minden számunkra fontos dolgot időben. Nem elegendő ugyanis, ha szimpatikusnak találunk valakit, hiszen ebben a helyzetben mi tulajdonképpen "munkaadók" vagyunk, és egy nagyon is felelős állásba keresünk "bizalmi embert".

Először mindig telefonon beszéljünk az illetővel néhány mondatot, néha már ennyi alapján ki tudjuk szűrni, ha valaki közelébe se jön az elvárásainknak. (Trágár, tanulatlan, helytelen nyelvhasználat ugyanúgy árulkodó jel lehet, mint az alapvető intelligencia és tájékozottság hiánya, vagy az, ha az illető szándékai a munkát illetően komolytalannak bizonyulnak.) Már itt, az elején mondjuk el, hány éves gyerekhez, mely feladatokra, és milyen munkabeosztással keresünk segítséget, és a jelentkezőtől is kérdezzük meg, mik a legfőbb elvárásai. Jobb, ha egyikünk sem árul zsákbamacskát. Hangsúlyozzuk, hogy nem alkalmi munkáról van szó, hanem hosszú távú megoldást keresünk, ezért olyanok jelentkezését várjuk, akiknek a terveibe egy több éves kapcsolat is belefér.

Akik az első, telefonos rostán átjutottak, azokra a jelöltekre is szánjuk még egy, személyes találkozást négyszemközt (sőt, még jobb, ha mindkét szülő jelen van), mielőtt gyermekünkkel megismertetnénk. Felesleges a kicsit 5-10, vagy akár még több idegennel összeereszteni, hagyni őket barátkozni, amíg még azt sem tudjuk, egyáltalán nekünk szimpatikus-e az illető. Rendkívül fontos természetesen, hogy ők ketten jól kijönnének-e egymással, de ez csak azután jöhet, hogy arról meggyőződtünk, megbízható, rátermett, önmagára igényes, rendezett életvitelű, megfelelő referenciákkal rendelkező, józan, szimpatikus értékrendű, stb. jelentkezővel állunk-e szemben.
A következő kérdéseket mindenképp érdemes feltennünk:

 Hol és mennyi ideig dolgozott eddig?
 Rendelkezik-e valamilyen képesítéssel, végzett-e olyan tanulmányokat, amik hasznára lehetnek?
 Mik voltak a feladatai?
 Miért jött el az előző munkahelyéről?
 Mik a hosszú távú tervei az életben?
 Mi az, amit szeretett a munkájában, és mi az, amit nem?
 Mit tart fontosnak elmondani arról a kisgyerekről, akire eddig vigyázott, és milyennek látta a szüleit?
 Mi okozott neki nehézséget a gyerek gondozása során, hogyan oldott meg nehéz nevelési helyzeteket?
 Tisztában van-e az alapvető elsősegélynyújtási ismeretekkel?

Ha a jelentkezőnek vannak referenciái, korábban is dolgozott már bébiszitterként, kérdezzük meg, megengedi-e, hogy korábbi helyén érdeklődjünk felőle. (Illetlenség volna enélkül nyomozni utána, nem túl megnyugtató azonban, ha valaki ez elől a kérés elől valaki kitér.)
Ha jelöltünk szimpatikus, és kérdéseinkre is megnyugtató válaszokat kaptunk tőle, elérkezett az ideje, hogy gyermekünknek is "bemutassuk".

Igyekezzünk először a legalkalmasabbnak tűnő jelölttel összehozni a kicsit, hiszen az lenne a jó, ha több idegennel már nem is kell találkoznia. Itt azután kiderülhet, valóban minden olyan jól klappol-e, mint ahogy az a szóbeli bemutatkozásból kiderült. (Mondani mindent könnyebb, mint meg is csinálni.) Az ismerkedésen természetesen végig elérhetőnek kell lennünk; az első alkalommal már az is nagy harci tett lehet (mind a gyerek, mind a bébiszitter részéről), ha a 5-10 percig sírás/tanácskérés nélkül megmaradnak egy szobában.

Nyilván minden jelentkező kedves és jópofa igyekszik lenni, az igazán meggyőzőek azonban azok, akik le is ülnek a kicsi mellé a földre, ha fél, finoman (nem erőszakosan, tolakodva) bátorítják, és igyekeznek valamilyen játékkal, bemutatkozással felkelteni az érdeklődését.

Ha felemelik, "jól áll a kezükben" a gyerek, észreveszik, ha gyereknek folyik az orra, vagy úgy tűnik, pisilnie kell, és látszik rajtuk, hogy szívesen, kényszeredettség nélkül segítenek neki. Nem a kicsi dolga ugyan, hogy a végső szót kimondja, de ha az első látogatáson szóba áll, játszik a jelentkezőnkkel, sőt, még a nevét is megjegyzi, valószínűleg képes lesz elfogadni őt. (Más kérdés persze, hogy mennyi összeszoktatási idő kell majd még ahhoz, hogy a mama nélkül, kettesben is biztonságban érezze magát.)
Ha a választáson túl is vagyunk végre, még mindig hátra van az, hogy a leendő bébiszitterrel a feladatokról és a munkafeltételekről megállapodjunk. És itt nemcsak a pénzről van szó, hanem további nagyon fontos részletekről is:

 Mennyivel előbb kell lemondania egy-egy alkalmat ahhoz, hogy ne okozzon fennakadást a szülők életében?
 Mennyi és milyen házimunkát kell elvégeznie, amíg a gyerekre vigyáz? (pl. Ő készíti-e el a kicsi ebédjét, vagy csak megmelegíti? Felsöpri etetés után a morzsákat, de nem kell a tányérokat is elmosnia, stb.)
 Az egész nap otthonunkban tartózkodó bébiszitter vendégünk-e ebédre, uzsonnára, vagy erről magának külön kell gondoskodnia?
 Mi a teendője, ha a kicsi belázasodik, megsérül?
 Melyik rokonnak adhatja át, és melyiknek nem?
 Hová, milyen közlekedési eszközzel mehetnek el együtt, és hová nem?


Jobb, ha a félreértések még azelőtt tisztázódnak, hogy a kicsi, a szülők és a gyerekvigyázó közötti bonyolult érzelmi tér létrejönne, hogy ezek a kérdések valóban pusztán praktikus részletek legyenek, különösebb érzelmi-indulati felhangok nélkül.

A bébiszitter választás ilyen hosszadalmas és körültekintő módja sokaknak talán túlzásnak tűnik, hiszen számtalanszor bevált már az is, ha valaki szólt a szomszéd kislánynak, hogy ugyan nem vigyázna-e délutánonként a gyerekre egy kis zsebpénzért. Lehet, hogy ez a módszer is működik, de mivel egy bébiszitter hosszú évek alatt szinte családtaggá válhat otthonunkban, miért ne válogatnák az elején egy kicsit körültekintőbben, hiszen, mint ismeretes, egyéb rokonainkat úgyse mi választjuk meg.

Győrfi Anna


Képek:
sxc.hu