Ikrek - a hasonlóság terhei
Szendrei Judit
2004/06/24 08:00
915 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
A kettős (vagy még többes) gyermekáldás elé néző leendő szülők az ikrek felnevelésével járó sok praktikus nehézség mellett minden bizonnyal azon is eltöprengenek, vajon milyen kihívást jelent majd az egyszerre születő és szorosan egymás mellett cseperedő gyerekek önálló, eredeti személyiséggé nevelése.

A kicsik öröklött tulajdonságai, csakúgy, mint a korai életévek történései olyannyira hasonlóak, hogy felmerülhet a kérdés: vajon mitől válnak majd mégis két külön személlyé? A televízióban gyakran látni olyan felnőtt ikerpárokat, akik még mindig együtt laknak és egyforma ruhákban járnak, és egyáltalán nem úgy néznek ki, mintha a saját külön életüket élnék. Vajon mit ronthattak el az ő szüleik, és mit kell tennie annak, aki nem így képzeli el ikrei jövőjét? Először is, ne adjunk az ikreknek túlságosan hasonlóan csengő nevet! A Soma és Samu, vagy Lina és Léna első hallásra jópofának tűnhet, de nem könnyíti meg a kívülállók amúgy sem egyszerű feladatát, amikor a gyerekek megkülönböztetéséről van szó.

Az ikreknek saját, egymástól jól megkülönböztethető ruhatára legyen!

Kevés szülő tud ellenállni annak a kísértésnek, hogy a szinte hajszálpontosan ugyanolyan külsejű egypetéjű ikreit teljesen egyforma, vagy csak színárnyalatukban eltérő ruhácskákba öltöztesse. Az első egy-másfél évben a gyermekek személyiségének alakulásában ez a szokás valószínűleg különösebb gondot nem is okoz, hiszen ilyenkor a kicsik még nem nagyon törődnek a kinézetükkel, a tükörben sem igen ismerik fel magukat. Bármilyen cuki is azonban a két egyforma bébi, egy idő után mind a kicsiknek, mind a környezetüknek zavaróvá kezd válni a túlzásba vitt egyformaság. Ha a szülőknek, vagy maguknak a gyerekeknek nem is jelent gondot a testvérek megkülönböztetése még egyforma ruhában sem, a környezetüknek annál inkább, ami nem segíti elő, hogy "az ikrek"-ből Marci és Peti, Sári és Julcsi legyen.

Saját játékaik is legyenek!

A korban közel álló testvérpároknak, - így ez az ikrekre fokozottan érvényes, - a szülők gyakran vesznek közös játékokat ajándékba, hiszen egy bábszínház bábokkal, egy játéknyomda vagy egy diavetítő óvodáskortól akár kiskamasz korig az összes testvér számára vonzó lehet, és akkor a társasjátékokról még nem is beszéltünk, hiszen azzal úgyis csak együtt tudnak játszani. Fontos azonban, hogy minden gyereknek legyenek saját játékai, személyre szóló ajándékai, kedvenc együtt-alvós plüss állatkái, amit nem kell a másiknak odaadnia, amit, ha akar, elzárhat, vagy saját jogon elajándékozhat. A szülők persze igyekeznek gyermekeiket önzetlenségre, együttműködésre és nagyvonalúságra nevelni, tudniuk kell azonban, hogy az osztozkodásnak, csere-berének vagy nagylelkűségnek csak akkor van értelme, ha előbb létezik magántulajdon is. Csak annak van esélye saját irigységét legyőzni, akinek egyáltalán van valamilye, amit, ha akar, visszatarthat.

Törekedjünk személyességre a születésnapok megtartásakor is!

Ha ugyanaznap születtek is a gyerekek, azért kaphatnak két külön tortát, elfújhatnak külön-külön egy sor gyertyácskát, kérhetnek ünnepi ebédre két különféle kedvenc ételt, és ha már nagyobbak, tarthatnak külön-külön zsúrt is, hiszen nem feltétlenül barátkoznak ugyanazokkal, még, ha egy osztályba járnak is.

Nem elég, ha mi és a szűkebb család meg tudja különböztetni a gyerekeket, segítsük a tágabb környezetüket is ebben!

Lehetőleg a saját nevükön beszéljünk róluk, és ne úgy emlegessük őket, hogy "az ikrek". Ha új tanárhoz, új közösségbe kerülnek, egy kicsit segíthetünk azzal is, ha a gyerekek ruhatárát valahogy "kódoljuk", pl. Julcsi mindig két copfot, rózsaszín, lila, piros ruhákat hord, legtöbbször szoknyában van, míg Kata szívesebben hord nadrágot, a sárgát és a kéket szereti, a haját pedig kiengedve hordja. A gyerekeknek úgyis megvannak ezek a természetes ízlésbeli eltérései, amíg a környezetüknek nehezen megy a megkülönböztetés, némi következetességgel egy kicsit rásegíthetünk. Az "Öltözzünk egyformán, és lássuk felismernek-e" játékot a kamaszkorba érve persze előbb-utóbb úgyis el fogják játszani, de az már inkább móka lesz, nem kellemetlenség.

Biztosítsunk számukra külön tapasztalatokat és élményeket!

Az emberek személyiségének egyediségét nemcsak eltérő adottságaik, de saját személyes, csak hozzá tartozó történetei, kapcsolatai és emlékei is adják, melyek az adottságaikban nagyon hasonló ikrek számára különösen fontosak ahhoz, hogy független individuummá váljanak. Erőszakkal természetesen nem kell szétválasztani őket (az egyik csak ilyen táborba mehet, a másik csak amolyanba, ha az egyik zongorázik, a másik már csak a hegedűt választhatja, stb.), hiszen spontán is adódik közöttük számtalan érdeklődésbeli különbség. Fontos továbbá, hogy mindkét gyerek mindkét szülőjéhez hozzáférjen külön-külön, négyszemközt is. Ha többről nincs is szó, mint egy-egy külön bevásárló körútról a mamával, vagy hólapátolásról a papával, már ezek a rövidke együttlétek is hozzájuttatják a testvéreket ahhoz az, a számukra ritka élményhez, hogy kettesben vannak egy felnőttel. Ilyenkor végre csak az ő véleménye számít, csak az ő tempójához vagy igényeihez kell alkalmazkodni, nem kell versengeni, osztozkodni, kompromisszumra törekedni.

Vigyázzunk a túlzott különválasztással is!

Bár az eddigiekből talán egyértelműnek tűnhet, hogy az ikrek önállóságát, független személyiség alakulását az szolgálja a legjobban, ha minél kevesebbszer kényszerítjük a társaságukat egymásra, ez nem feltétlenül van így. Az elmúlt húsz év kutatásai, valamint ikreket nevelő szülők ezreinek tapasztalata az ellenkezőjét mutatja: óvodáskorban, de még az iskolai első néhány évében is, könnyebben beilleszkednek és jobban teljesítenek azok az ikerpárok, akiket nem választanak szét egymástól. Az ikrek ugyanis születésüktől kezdve nemcsak szüleikkel nőnek össze nagyon, mint minden kicsi gyerek, hanem egymással is. Ezért számukra az óvodába kerülés kétszeres elszakadást jelent, ha testvérüktől külön csoportba osztják őket; nem csak a mamájukat és az otthonukat hiányolják, hanem állandó játszótársukat is.

Később, ahogy növekednek, esetleg már elgondolkodhatunk azon, meddig szolgálja az érdeküket, hogy egy közösségbe járnak, és mikortól válik inkább teherré. Ha a testvérek még évekkel a közösségbe kerülésük után is egymás legjobb barátai, miközben másokkal szinte szóba sem állnak, az valószínűleg nem előnyös a számukra; minden gyereknek meg kell tanulnia, hogyan építhet ki kapcsolatot családon kívüli személyekkel is. Az is előfordulhat ugyanakkor, hogy nincsenek valami jóban, vagy viszonyuk legalábbis ellentmondásos: kicsi koruk óta versengenek, vagy az egyik sikeresen szorítja a háttérbe a másikat. Ilyenkor a külön osztályközösség, ahol az egymáshoz viszonyítás veszélye nem áll fenn, megkönnyebbülést jelent.