Kakaduk és krokodilok
2003/01/27 00:00
2046 megtekintés
A cikk lejárt! Valószínű, hogy már nem aktuális információkat tartalmaz!
Ausztrália északi részén található a Kakadu Nemzeti Park, amelyet teljes egészében 1992 vettek fel a Világörökség listájára. A tengerparton fekvő, trópusi éghajlatú területet mangrove-erdők borítják, ahol találkozik a tengeri és a szárazföldi ökoszisztéma. A nemzeti parkban krokodilok, kenguruk, dingók és kakaduk élnek paradicsomi körülmények között.


Fotó: Commonwealth of Australia

Ausztráliának - ahol a déli területeken ezekben a percekben is hatalmas erdőtüzek pusztítanak - az északi részén, az Arnhem-fennsíknak nevezett terület közelében található a vidék legnagyobb települése Darwin, amely az Északi terület fővárosa és jelentős nemzetközi kikötő is egyben. Darwintól keleti irányban, 220 kilométerre hozták létre 1979. április 5-én a Kakadu Nemzeti Parkot, amelyet három részletben: 1981-ben, 1987-ben és 1992-ben fokozatosan vettek fel a Világörökség listájára. A park teljes területe 614 400 hektár.

A térség éghajlata jellegzetesen trópusi, száraz és esős évszakok váltják egymást. A száraz évszakban a páratartalom minimális, az átlaghőmérséklet körülbelül 25°C. Januárban - minthogy a déli féltekén vagyunk - azonban eléri a 35°C-ot is. A csapadék mennyisége nagyon változó, az esős évszakban általában meghaladja az 1300 millimétert.

Igaz, hogy az Arnhem-fennsík bizonyos területein előfordulnak ötven méter magas, meredek partok is, de a partvidék legnagyobb része meglehetősen alacsonyan fekszik. Ennek és a kedvező éghajlati viszonyoknak köszönhetően az East Alligator folyó torkolatvidékén csodálatos mangrove-erdők maradtak fenn. A folyó és hasonló nevű testvére, a South Alligator medencéi alkotják a Kakadu Nemzeti Park legnagyobb kiterjedésű térségét. A védett terület másik széles folyosót alkotva követi az East Alligator folyását az északi oldalon, és magába foglalja az Arafura-tenger egyik gyönyörű öblébe érkező folyó torkolatát is, amelyet a mangrove-erdők borítanak. Az uralkodó növényzetet a Salicornia-félék, azaz sziksófüvek és tengerparti erdők alkotják.

A mangrove a trópusi tengerpartok árapály területének sós vízzel átitatott talaján tenyésző erdő, illetve cserjés. A mangrove fajai a vízmélység, az árapály és a sótartalom függvényében övezeteket alkotnak. A magas vízszintű zónában a támasztógyökeres vörös mangrovék élnek, ezután a szárazföld felé haladva a kúszó léggyökerű fehér mangrovék és mangrovepálmák következnek, a száraz partszakaszokon pedig a nagyszívó erejű Conocarpus a jellemző. A mangrovék jellegzetesen elevenszülő (vivipar) cserjék. A mag az anyanövényen csírázik és hajt ki. Amikor a csíranövények elérik a 30-60 centimétert, lehullanak és gyökeret eresztenek a laza, sós iszapban. Erre a szaporodási formára azért van szükség, mert az egyébként oxigénhiányos talaj megakadályozná a csírázást.


Fotó: Commonwealth of Australia

A mangrove erdők ökológia szempontból kettős feladatot töltenek be. Az első fontos szerepük az, hogy megerősítik a tengerpart vonalát, ezzel megakadályozva azt, hogy az árapály romboló hatása jelentkezzen a tengerparton, továbbá részük van a homokdűnék megkötésében. A második jelentős szerep, hogy olyan komplex biológia közösségeknek nyújtanak lakóhelyet és táplálékot, amelyek alkalmazkodtak a föld és a víz egyensúlyához. Egyedülálló élőhelyet biztosítanak számtalan rák- és halfajnak, amelyek itt találnak biztonságos búvóhelyet utódaiknak. A mangrove-erdő több veszélyeztetett állatfaj otthona, többek között a bordás és a Johnson-krokodilnak.

A bordás krokodil valóságos behemót, hossza eléri a 7,6 métert, jelenleg a legnagyobb élő hüllőfaj. Általában a torkolatvidék sós vizeiben tölti idejét, de ha kedve úgy tartja egészen addig felúszik a folyón, ameddig az árapály hatása érezhető. A nyílt tengerre is kimerészkedik, benépesítette a Csendes-óceán nyugati szigetvilágát. Táplálékául emlősök, halak és rákok szolgálnak. Veszélyes ragadozó, néhány hete történt, hogy egy turistát halálra mart. A bordás krokodillal szemben a Johnson-krokodil az édesvizet kedveli, a nemzeti park folyóinak középső és felső folyásánál tanyázik. Hossza alig több mint két méter és az emberre nézve teljesen ártalmatlan.


Fotó: Commonwealth of Australia

A vadászok kedvelt zsákmánya eredetileg a bordás krokodil volt, majd amikor már alig maradt kilőhető példány a Johnson-krokodilokat kezdték irtani. Minthogy a turisták előszeretettel vásárolták a kitömött példányokat, ez a faj is a veszélyeztetett állatok sorába került. Az állomány vészes csökkenése miatt 1968-ban védetté nyilvánították, számuk csak napjainkban kezdett ismét növekedni.

Ha a Kakadu Nemzeti Parkra ráköszönt az esős évszak a patakok és a folyók kilépnek medrükből, óriási területeket árasztva el. Az árterekről levonuló víz után sekély pocsolyák maradnak vissza, amelyeket ilyenkor beborítanak a különféle vízililiomok. Az áradások miatt nagyon termékeny területek tápláló legelőket és életteret biztosítanak számtalan állatfajnak. Köztük sokféle kengurunak és az egykori házikutyák elvadult utódainak, a dingóknak és persze a kakaduknak.


Fotó: Commonwealth of Australia

A kakaduk a papagájfélék családjába tartoznak, színpompás, feltűnő madarak. A papagájféléknek mintegy 300 faja ismert, többségük a déli féltekén terjedt el, Európán kívül az összes kontinensen őshonosak. Az erdőirtások és az orvvadászat sok faj fennmaradását veszélyezteti. A sárgabóbitás kakadu még viszonylag elterjedt madár Ausztrália északi részén. A többi kakaduval együtt közös jellemzője a tollbóbita, amelyet hangulatuknak megfelelően felállítanak vagy lesimítanak. A sárgabóbitás kakadunak a tollazata a fejdíszén kívül fehér, ami ritka a papagájok között. Népszerű kalitkamadár, mivel jól utánozza az emberi hangot. Csapatban él, hosszúsága elérheti az ötven centimétert.

A nemzeti park területén élő ausztrál őslakosoknak lehetőségük van eredeti életmódjuk szerint élni. az ő alkotásuk a híres kakadui mozaik, amely több ezer év történetét meséli el okkerfestékkel készült ábrák segítségével. A Kakadu Nemzeti Park azon kevés helyek egyike, amely lehetőséget biztosít a Föld egyik legősibb kultúrájának fennmaradásához.