Károsabb, mint hinnénk
2012/06/18 08:00
1777 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

A következő hetekre kánikulát jósolnak, ám a jó idő mellett nem szabad megfeledkeznünk a megfelelő óvintézkedésekről! Talán unjuk hallgatni, vagy elcsépeltnek tartjuk az állandóan megismételt figyelmeztetéseket, pedig nem lehet eléggé hangsúlyozni: az UV sugárzás károsabb, mint hinnénk!

Mi is a napfény valójában?  A napfény tulajdonképpen a nap és a csillagok által kibocsájtott elektromágnese energia, melynek 100 és 400 nanométer közé eső hullámtartományát nevezzük UV-nak, vagyis ultraviola sugárzásnak. (Ez a tartomány tovább bontható UVC, UVB és UVA sugarakra.) Az UV fény szemmel nem látható, ám a bőrre kifejtett hatása rövid időn belül észrevehető. Egyik jellemzője bőrbarnító hatása. Ezért lesz „színe” annak, aki napozik, és ezért barnítanak a szolárium gépek csövei (amit egyébként tízből kilenc bőrgyógyász szigorúan tilt).

Testünk válaszreakciói persze nagyban függnek attól, melyik bőrtípushoz tartozunk. Sokaknál az erős fény azonnal allergiás reakciót vált ki, míg másoknál egy hosszabb napozás sem vezet leégéshez. A bőrtípusokat 1 és 6 közötti skálán lehet elhelyezni attól függően, hogy milyen bőrszínűek és milyen válaszreakciókat adnak a napfényre. Az 1. típus az igen halvány bőrszín, melynek jellemzője, hogy rövid idő alatt és minden esetben leég. Ez a bőrtípus nem tud barnulni ezért kerülnie kell a napozást és igen magas faktorszámú naptejet ajánlatos használnia! A 2. típusba is világos bőrűek tartoznak, ők azonban már képesek barnulni, igaz, nagyon nehezen és csak kis mértékben, ráadásul igen könnyen leégnek. Hozzájuk hasonlóan a 3. típusba is világos bőrtónusúakat soroljuk, náluk azonban már viszonylag ritka a leégések száma és lassan, de eredményesen barnulnak. A 4. kategóriába az enyhén barna, vagy a kreol bőrszinűek tartoznak. Náluk még előfordulhatnak leégések, ám sokkal kisebb mértékben és enyhébben, mint az előző kategóriákban. Másik jellemzőjük, hogy könnyen barnulnak. A barna bőrűek alkotják az 5. kategóriát. Ők nagyon ritkán égnek csak le, inkább barnulnak, barnulásuk pedig mélyen elraktározódik, így sokáig megmarad a színük. Az utolsó kategória a sötétbarna vagy fekete bőrtónusúaké. Ők szinte sosem égnek le és minden esetben lebarnulnak.  

Hogyan előzhető meg a leégés?  A leégés nemcsak azért veszélyes, mert kellemetlen, hanem mert melanoma, vagyis bőrrák kialakulásához vezethet. A melanociták a bőrben található sejtek, melyek a melanin nevű festékanyag termelésért felelnek (ez a pigment). A melanin a bőr felületét védi az őt érő napsugárzástól. Bizonyos területeken nagyobb mértékben koncentrálódik, így anyajegyeket képez a bőr felszínén. A melanoma az esetek 30 százalékában a már meglévő anyajegyből alakul ki, így a körültekintő vizsgálatra nagy szükség van. Évente legalább egyszer keressük fel bőrgyógyászunkat, aki átvizsgál minket! Jelenleg a 8. leggyakoribb rákfajta a melanoma, így nagyon fontos a megelőzés! A napsugarak hatására tehát a bőr pigmentálódik, azaz lebarnul. Ha azonban a napsugázás túl erős, a bőr nem képes elegendő pigmentet termelni, így a bőr gyulladni kezd és leég. Ezek mellett könnyen kaphatunk napszúrást, esetleg hőgutát is (ez akkor jelentkezik, ha a szervezet már nem képes tovább hűteni magát).

Nagyon fontos a megfelelő védekezés mellett, hogy hozzászoktassuk szervezetünket a napfényhez, így lesz elég ideje felkészülni és elkerülhetjük az esetleges leégést. A védekezéshez nagyon fontos, hogy saját bőrtípusunknak megfelelően napozzunk és kerüljük az erős sugárzást. Ehhez ismernünk kell az UV sugárzás értékeit. Az UV index 0 és 2,9 közötti értéke csak a nagyon érzékeny, I-es bőrtípusba tartozók és a kisbabák számára jelenthet veszélyt. Napvédő krémmel akár egy órát is eltölthetünk a nap alatt ilyen sugárzás mellett. 3 és 4,9-es UV index mellett a sugárzást mérsékelt, így alacsony veszélyt jelent megfelelő védekezés esetén. 35-40 percet tölthetünk a napon, ha a II-es vagy az annál sötétebb bőrtípusba tartozunk.

Természetesen a naptej itt sem hagyható el! 5 és 6,9 között UV indexet erős sugárzásnak nevezzük, az első három bőrtípusba tartozók akár fél óra után leéghetnek. A többi, barna bőrtípus számára maximum 20 perc napozás javasolt ebben a tartományban. Nagyon erős a sugárzás, ha az UV index 7 és 7,9 közötti. Akár negyed óra is elég a leégéshez, így nagy faktorszámú naptej, napszemüveg és kalap is ajánlott. Maximum 10-15 percet töltsenek el a napon a IV-es, V-ös és VI-os bőrtípusba tartozók. Ha az UV index 8 pont feletti, a napozás senkinek sem ajánlott. ha elkerülhetetlen, akkor se töltsünk 10 percnél hosszabb időt a napon és védekezzünk megfelelően! Nagyon fontos, hogy 11 és 16 óra között a legerősebb a sugárzás, így ebben az időszakban semmiképpen sem javasolt a napozás! A felhős idő nem akadály a napfény számára, ilyenkor ugyanúgy leéghetünk, mint tiszta időben.

Ugyanez igaz a vízben tartózkodásra is, ami szintén nem véd a leégéstől. Télen a hegyekben is oda kell figyelni, a síelők például mindig használjanak naptejet, hiszen a fehér hó visszaveri a napsugárzást megkettőzve annak erősségét. Nagyon fontos észben tartani, hogy hiába szakítjuk meg napozásunkat néhány órára, a nap folyamán összeadódik a bőrünket ért UV sugárzás, így könnyen leéghetünk a szünetekkel megszakított napozás alkalmával is. Ugyanígy a fényvédő krémek használata ugyan védi bőrünket, nem hosszabbítja meg a napon eltölthető időt!  

Szolárium: igen vagy nem? Régóta nagy kérdés, hogy lehet-e szoláriumozni, vagy nem. Sokáig ugyanis az a tévhit járta, hogy a szoláriumok nem állítanak elő UB-B sugárzást, ami a leégésért felelős, csupán UV- A-t. Ma már tudjuk, hogy a szolárium gépek termelnek UV- B-t, csak annak mértékében van különbség. Éppen ezért ne szolizzunk sokat, kerüljük a 7-8 percnél hosszabb szolárium használatot és ne menjünk olyan gépbe, ahol friss csőcsere volt, itt ugyanis nagyobb a leégés valószínűsége az erősebb sugárzás miatt! Bár a bőrgyógyászok többség ellenzi a szolárium használatot, ha úgy érezzük, muszáj barnulnunk, akkor is figyeljünk az arányokra és szolárium után próbáljunk rendes fényben is napozni! Szeretsz napozni? Mennyi időt töltesz a napon? Kommentben válaszolj!