Kijelzők világa
2014/07/04 13:52
1171 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Olyan világban élünk, amelyben a legfontosabb információközvetítő eszközök egyike a kijelző.

Képek és kijelzők

Ismeretes az az összehasonlító állítás, hogy a mai ember átlagosan annyi képet lát egyetlen nap, mint a középkor embere egész életében. Kép – a szó szerteágazó jelentései közül arról van szó, amely a valóság valamely eszközzel mesterségesen történő, valamely felületen megvalósuló vizuális leképezését jelenti. A középkor embere láthatott templomi ábrázolásokat, ikonokat, címereket zászlókon, pajzsokon, esetleg iniciálékat a díszes kódexekben.

Ehhez képest ma csak úgy ömlenek ránk a képek. Nem is kell korunk emblematikus eszközeihez, a számítógéphez vagy a mobiltelefonokhoz nyúlni, hogy el legyünk árasztva felfoghatatlan mennyiségű képpel; a lábunkat sem kell kitennünk otthonról, hogy hirdetésekbe, reklámokba botoljunk: egy-egy brosúra, szórólap vagy CD-borító is megteszi. A nap mint nap látott képek jelentős részét kijelzőkön látjuk; olyan eszközökön tehát, amelyek képesek változó vizuális információt is megjeleníteni. A képeken kívül számadatokat, szövegeket is láthatunk a körülöttünk lévő kijelzőkön, amelyek a folyamatosan gyorsuló és változó élet szimbólumai lehetnének.

kepekeskijelzok

Régen és most, itt, ott, mindenhol

A kijelzők sokkal kevésbé modern dolgok, mint gondolnánk.

Azt a feltételt, hogy egy felületen (illetve egy felületként érzékelt tárgyon) változó információ jelenjen meg, egy egyszerű óra is teljesíti. Órákat pedig már nagyon régóta készítenek; napórákat az ókor óta használunk, de a mechanikus órák is jelen vannak már a 12. század óta. Az óra számlapja is tehát kijelzőként funkcionál; ha megszámolnánk, hogy naponta hány kijelzővel találkozunk, meglepő eredményt kapnánk; az órán kívül ugyanis figyelembe kell vennünk a tévé képernyőjét, a számítógép monitorját, a(z okos vagy „hagyományos”) mobiltelefon, tablet, e-könyvolvasó kijelzőjét, a mikrohullámú sütő számlapját, a jelzőlámpákat, az elektronikus menetrendjelzőket a megállókban, az induló és érkező járatok kijelzőjét a pályaudvarokon vagy reptereken, a pénztárgépek számmegjelenítő paneljét a boltokban – és még folytathatnánk a sort. Míg a reklámplakátok statikus információt közölnek, a kijelzők által közvetített adatok folyamatosan változnak és rendkívül változatosak tartalmunkban, összetettségükben.

Kijelzők nélkül

Gondoljunk csak bele: hogyan festene egy napunk úgy, hogy nem látunk egyetlen kijelzőt sem? Minden információ a maga állandó formájában létezne körülöttünk, sokkal kevesebb képet, szöveget, adatot látnánk. Ha ebben a pillanatban hirtelen váltanunk kellene, valószínűleg nem tudnánk könnyen hozzászokni a kijelzőtlen világhoz: a mindenhol jelen lévő tömegkommunikáció edzette agyunk szükségét érezné az újabb és újabb ingerek keresésének; úgy éreznénk magunkat, mint a diák, akinek a tanórán elkobozták a mobilját, de önkéntelenül is a zsebéhez nyúl, hogy elővegye, és megnézze, mennyi az idő.

Persze kipróbálhatjuk úgy is a kijelzők nélküli lét utópiáját, hogy nincs is nagy szükségünk rá, például nyaralás közben. Rendkívül pihentető tud lenni az, amikor el tudunk zárni egy információcsapot. Amikor pedig visszatérünk kedvenc kijelzőinkhez, feltehetjük magunknak a kérdést: vajon tényleg olyan mértékben van szükségünk rájuk, ahogy használjuk őket?

Kerek Roland cikke