Költözik a család
Szendrei Judit
2004/11/04 08:00
1366 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Bármilyen világos is a felnőttek számára, miért kell lakhelyet változtatniuk, bármennyire ésszerű és előnyös döntést hoznak is az új lakhelyet illetően, a gyerek számára a változás szükségessége nem feltétlenül világos. A felnőtt viszonyulása elsősorban racionális, a gyermeké viszont alapvetően érzelmi. A felnőtt tudja, előre látja a költözés előnyeit, a gyerek erre nem képes, eleinte csak azt érzékeli, amit elveszít.

Sok szülő érzi, hogy a költözés terhet jelent a gyereknek, és azt gondolja, azzal tesz neki a legjobbat, ha minél tovább megkíméli a felesleges izgalmaktól, majd ráér akkor megmondani, ha már biztos a dologban, ha már világosak a részletek. Ebben annyi igazság van, hogy felesleges a változásokról túl korán beszélni, akkor, amikor még a szülők is bizonytalanok. Ha azonban a körvonalak kezdenek tisztázódni, jobb, ha a gyereket is bevonjuk az előkészületekbe. Egy kisebb gyereknek talán elég a már megvásárolt új lakást megmutatni, elég, ha a dobozolás kezdetén magyarázzuk el, hogy minden új helyre fog kerülni. Egy iskolás, vagy főleg kamasz gyerek azonban joggal igényelheti, hogy a lakáskeresésbe is bevonjuk. Döntést természetesen nem ő fog hozni, mégis fontos, hogy ő is elmondhassa a véleményét. Sokkal könnyebb lesz számára az alkalmazkodás, ha magáénak érzi az új helyet.

A költözés idején a kicsiket általában elviszik máshová a felnőttek, hogy ne legyenek láb alatt, azonban nem mindegy, mennyi időre. A szülő talán örömet szeretne szerezni, amikor csak a már teljesen kész, vadonatúj szobába akarja beengedni a gyereket, a kicsik számára azonban egy ilyen helyzet inkább ijesztő. Ők alapvetően konzervatív lények: sokkal inkább a megszokott, ismerős dolgok jelentik számukra a biztonságot, mintsem a változatosság gyönyörködtetné őket. Ezért nem is szerencsés a költözködést új bútorok és játékok vásárlásával összekötni: az óvodás, kisiskolás annál könnyebben fogadja el az új helyet, minél inkább hasonlít a régire. Más a helyzet a kamaszokkal. Őket éppen azzal nyerhetjük meg a költözködésben való aktívabb részvételhez, hogy az új szobájukat már sokkal önállóbban, felnőttesebben rendezhetik be, mint a régit. Nekik éppen az lehet vonzó, hogy végre megszabadulhatnak a telematricázott emeletes ágytól, és az élénkpiros bohócos lámpaernyőtől.

Egy új környék, esetleg új város megszokása minden életkorban nehéz, de különösen az egy iskolásnak, ha a költözés egyben új iskolát, új társakat is jelent. Az óvodás csöppséget a következő oviba újra beszoktathatjuk, segíthetünk neki megismerni a csoporttársakat, óvó néniket, egy iskolásnak azonban egyedül kell feltalálnia magát az új helyen. Ráadásul eleinte a megszokottnál sokkal önállótlanabb, tájékozatlanabb lesz az új helyén, hiszen az első hetekben még koncentrálnia kell, hogy jó buszra szálljon hazafelé, és nem tud csak úgy leugrani egy fagyiért sem, mert fogalma sincs, hol árulják. Ezeken a kezdeti nehézségeken persze hamar túljutunk, főleg, ha van egy-két közelben lakó, segítőkész új osztálytárs, aki azután az első új barátok is lehetnek. Nehezebben váltanak társaságot azonban a kamaszok. Bármennyire jóban vannak is a szüleikkel, számukra már a kortársak a legfontosabbak érzelmileg: ők jelentik a támaszt, vagy nyújtják az elismerést. Ha nemcsak a legjobb barátaitól, de még a szerelmétől is messzire kerül, minden bizonnyal kétségbe ejti a költözés.

Ha lehetőségünk van rá, intézzük úgy, hogy az elszakadás minél rugalmasabb legyen. Hiába tudjuk, hogy hamarosan az új helyen új barátai lesznek, és hogy a diákszerelmek akkor sem tartanak örökké, ha nem költöznek egymástól távol, ő most még csak azt érzi, hogy megfosztják attól a közegtől, melyben tudta ki ő, és miért szerethető. Hívjuk meg a barátait az új helyre is, vagy hagyjuk, hogy visszajárjon a régi suliba a délutáni társas eseményekre! Az efféle nosztalgiázás a látszat ellenére nem lelassítja az új helyre való beilleszkedést, inkább megkönnyíti, amennyiben az elszakadás traumáját fokozatosabbá, elviselhetőbbé teszi. Ne ígérjünk azonban olyasmit, amit nem fogunk tudni betartani. Ha egy másik földrészre költözünk, nem ígérhetjük biztosra, hogy a szünetben kiutazhatnak hozzá a barátai, és azzal sem áltathatjuk, hogy az itthon maradt szerelme egészen biztosan hű marad hozzá.

Megnehezíti a gyerekek új otthonhoz való alkalmazkodását az is, ha a változást a szülők maguk sem élik meg pozitívan, ha bármennyire szeretnék is, nem tudják meggyőzően közvetíteni a kicsiknek, hogy a költözési hercehurca megéri hosszútávon. Ilyenkor bármennyire fáj is a szívünk a kényszerűségből eladott szülői kertes ház után, bármennyire idegenkedünk is attól az új helytől, ahová a munkánk szólít, lehetőleg ne a gyerekekkel együtt sírjunk a régi otthonunk után! Különben sem biztos, hogy ami nekünk, felnőtteknek kellemetlen, elszenvedett kényszerűség, az nekik is az, hiszen minél nagyobbak gyermekeink, annál inkább a saját szemükkel nézik a világot, a saját szempontjaik szerint érzik magukat jól vagy rosszul valahol. Még az is lehet, hogy ők szerettetik meg velünk az új lakhelyünket.

Képek

  • www.movingdirect.net/ movingresources.htm
  • http://www.web-space.co.uk/biofeedback/Max_Jumping2.jpg
  • www.excelsiorfarms.com/ kids/bye.jpg