Legényvásár és fajdalankodás
2003/11/11 00:00
1425 megtekintés
A cikk lejárt! Valószínű, hogy már nem aktuális információkat tartalmaz!
A tyúkalkatúak családjába tartozó fajdoknak érdekes nemi szokásai alakultak ki. A siketfajdot például azért nevezik siketnek, mert amikor szíve hölgyének udvarol, akkor se nem lát, se nem hall. Az észak-amerikai prérin élő ürömfajdok kakasai pedig óriási legényvásárokat rendeznek tyúkjaiknak. A legmenőbb kakasok nagyon kelendőek, előfordul, hogy az összes vásáron jelenlévő tyúkok háromnegyede egyetlen hímet választ utódjai nemzőéül.

A különféle állatok párzási szokásai egészen eltérnek egymástól, abban viszont megegyeznek, hogy általában a nőstények nem viselkednek olyan színpadiasan, nem hívják fel magukra annyira a figyelmet, mint a hímek. Ami nem jelenti azt, hogy semmilyen módon nem befolyásolják az udvarlás menetét, sőt általában ők választanak. Téves az a nézet, hogy az állatvilágban a nőstények a hímek nemi étvágyának alázatos kiszolgálói. Minthogy nekik jut az utódnemzésből a nagyobb energiaráfordítással járó feladat - a hosszúra nyúló kihordási idő, a nagy méretű petesejtek előállítása, stb. - ezért gondosan mérlegelnek, hogy melyik hímet engedjék közel magukhoz.

Egyes állatfajoknál ez egészen odáig fajul, hogy a hímek valóságos fesztivált, vásárt rendeznek a nőstényeknek. A tyúkalkatúak rendjébe tartozó fajdfélék ékes példáját hozzák az ilyen "legényvásároknak". Mielőtt rátérnénk a fajdok igen érdekes párzási szokásaira, nézzük kik is a madarak népes táborában a tyúkalkatúak.

Az összes fajdféle közül az észak-amerikai prérin élő ürömfajdnak (Centrocercus urophasianus) vannak a legérdekesebb párzási szokásai, amelyekre az ember már jó régen felfigyelt. Itt azért meg kell említenünk, hogy az egykor nálunk is fészkelő siketfajd hímek sem hallgatag, félénk kisfiúk, ha szexről van szó. Nevét ugyanis arról a tulajdonságáról kapta, hogy amikor udvarol, valósággal se nem lát, se nem hall - siket. Olyankor még az sem érdekli, ha a siketfajdok párzását kukkoló sportemberek egészen közelről beleeresztenek egy marék sörétet.

Visszatérve a prérire, az ott élő indián törzsek közül a sziúk szertartásaikhoz és táncaikhoz sok ötletet merítettek az ürömfajdok párzási szokásaiból. Ami azért nem meglepő, mert az igencsak látványos és az indián férfiaknak minden bizonnyal imponálhatott, hogy miért, arra mindjárt kitérünk.

A nagy amerikai vadnyugatnak azon része, amelyen az ürömfajdok élik általában csöndes, időnként viszont annál hangosabb életüket, zsályacserjékkel van borítva. A nyár, az ősz és a tél táplálkozással és pihenéssel telik az ürömfajdoknál, mivel nincs zúzájuk, csak a zsálya friss hajtásait veszik magukhoz. Szürke, hétköznapi életükhöz a tollazatuk nagymértékben alkalmazkodott, szinte teljesen észrevétlenek tudnak maradni. De ha közeleg a tavasz, vérük felpezsdül, aminek következtében a hímek egyre színesebb tollazatban pompáznak.

Február végétől május közepéig a kakasok minden este összegyűlnek hagyományos dürgési helyeiken - egy nagyjából futballpályányi területen - és a lenyugvó nap romantikus aláfestésével olyan vircsaftot csapnak, hogy azt egy csapat felhergelt viking harcos is megirigyelhetné. (Valószínűleg ez volt az egyik momentum, ami a sziúk fantáziáját megragadta.) Amíg életterük nem szűkült be, addig sok, néha több száz fajdkakas is összegyűlt egy-egy ilyen arénában. Napjainkban azonban már csupán néhány tucat hím jelenik meg a mérkőzésen, mert itt komoly versengés folyik.

A verseny célja ugyan mi lehetne más, mint a nézők kegyeinek elnyerése, akiknek kiléte nem titok, ők a nőstények, a lányok. Tehát adva van egy focipálya egy rakás begerjedt kakassal, körülöttük pedig a tojók figyelik hozzáértő szemmel, hogy a fiúk már megint mi a jóistent csinálnak. Kiterjesztik kereken húsz darab hegyes farktollukat - indián fejdísz párhuzam - mellkasukat roppant férfias módon kidüllesztik, felfújják és elkezdenek dürögni. Ami azt jelenti, hogy az ekkor már begyének mindkét oldalán megjelenő narancsszínű légzsákokat fúj fel, majd tesz néhány lépést, szárnyát eközben magához szorítja, többször megrázza magát és felfújt zsákjait, hogy azok egy több száz méterre is elhallatszó puffanó hanggal leeresszenek.

A dürgés elsősorban a nőstényeknek szól, de a szomszédos hímek is komoly következtetéseket vonnak le belőle arról, hogy kivel is van dolguk. Az a kakas, amelyik a legnagyobbra képes felfújni magát és a legjobban szétterjeszti farktollait, valamint a legnagyobbat dürrögi, az fogja elnyerni a nőstények kegyét. Ami a legérdekesebb az egészben, hogy nem csak egyetlen tojó választja őt, hanem szinte az összes jelenlévő az ő kegyeit kezdi keresni.

Itt értünk el, ahhoz a ponthoz, amely minden bizonnyal a legnagyobb hatással lehetett a sziú harcosokra, a hím dominanciája, ráadásul szinte egyetleneggyé ebben az esetben maximálisan érvényesül. A vezérkakas körül, kis tömött csoportokban felsorakoznak a nőstények és párosodnak vele. Feljegyeztek olyan esetet, amikor a jelenlévő tojók háromnegyede egyetlen hímmel lépett nemi érintkezésbe, vagyis tojózásba. Azt, hogy pontosan milyen kritériumok alapján választják ki a tyúkok kakasukat, senki nem tudja, de általában az idősebb és energikusabb kakasok kerülnek kiválasztásra. Aminek néha nagy ára van, ugyanis az olyan éles szemű ragadozó madarak, mint a sasok a legfeltűnőbb kakast szúrják ki először, aki sokszor észre sem veszi, hogy mi történik körülötte.

A Fajd

Általában közepes vagy nagy termetű madarak. Testük zömök, rövid, szárnyuk általában lekerekített ; többségük rossz repülő.

Erős csőrük a végén kampós. Lábuk erőteljes, karmaik jól fejlettek, táplálékukat legtöbben kapargálással keresik. Jól futnak. Hátsó ujjuk többnyire magasan ül. A hímek általában sarkantyút viselnek, amely védekezésre is szolgál, másrészt az egymással folytatott párviadalban használnak, olykor halálos sebet ejtve egymáson.

A két ivar rendszerint igen eltérő (kakas, tyúk). Ha a fejükön taraj bőrlebenyeket hordanak, az a hímen mindig nagyobb, színesebb. A hímek gyakran különleges, szép dísztollakat viselnek. Sok fémfényű faj akad köztük. Több fajuk poligám. Az egész világon sok fajjal elterjedt csoport, földön vagy fákon tartózkodnak. Táplálékuk zömmel növényi anyagokból tevődik ki, de vannak inkább állati anyagokkal táplálkozók is. Fiókáik fészekhagyók.