Leggyakoribb nevelési hibáink
2005/03/14 08:00
587 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Mint minden tudomány, így a pedagógia is halad a korral: új tapasztalatok és bizonyítékok nyomán új szempontok és elvek fogalmazódnak meg, sok régi kérdésre, problémára ma már más választ adunk, mint 50-100 évvel korábban. Van azonban jó néhány helyzet, amely, úgy tűnik, örök. Nemcsak a kicsik követik el azonban generációkról generációkra ugyanazokat a csínytevéseket, de mi, szülők is valószínűleg hasonló hibákba esünk, mint elődeink. Lássuk, mik a leggyakoribb nevelési hibák!

Izgulitisz
Egy gyereket épségben, egészségben felnevelni komoly feladat, nem megy csak úgy magától. Sok apró részletre kell gondosan odafigyelni, ha szükséges, óvintézkedéseket tenni, és bizony, a gyereket magát is felkészíteni arra, hogy gondoskodni tudjon saját magáról. Minden szülő átérzi a felelőssége súlyát, mégsem mindegy azonban, mennyire hagyjuk a különböző veszélyekkel kapcsolatos szorongást eluralkodni magunkon. "Ne hajtsd olyan magasra a hintát, ki akarsz esni? Lassan nyald a fagylaltot, nehogy torokgyulladást kapj! Egyenesen ülj a széken, mert meg fog fájdulni a hátad! Nem iszol elég folyadékot, nem eszel elég vitamint/rostot/ fehérjét/kalciumot, nem mozogsz eleget, nem vagy a napon/túl sokat vagy a napon, stb., stb." Próbáljunk meg az efféle tanácsokból óránként csak egyet-kettőt adni, mérlegelni, hogy mi az, ami igazán fontos. Egyébként meg dőljünk hátra a játszótéri padon és élvezzük a napsütést, és hagyjuk a gyereket békén. Így nemcsak nekünk lesz nyugodtabb napunk, de a gyerekben sem keltjük azt a benyomást, hogy a világ egy alapvetően piszkos, veszélyes, egészségtelen hely, ahol állandóan résen kell lenni, különben valami nagy baj lesz.

Túl sok NEM
Kutatásokkal is igazolt tény, hogy gyermekeink sokkal több helytelenítő, negatív megjegyzést hallanak tőlünk, mint dicséretet, megerősítést. (432 tiltásra átlagosan 32 dicséret jut.) Elgondolkodtató arány. De ami még elgondolkodtatóbb, az az, hogy a szidásnak gyakran szinte semmi foganatja sincs: a gyerek ezekből a helytelenítő megjegyzésekből sokkal kevésbé tudja megtanulni, hogyan is kellene viselkednie, szemben azzal, ha a jó cselekedeteit jutalmazzuk. Napi 432 "Ne rohangálj hozzá, ne hangoskodj, ne beszélj csúnyán" helyett gyakrabban kellene hangsúlyoznunk azt, amikor kicsi éppen helyesen cselekedett. Ne csak azt vegyük észre, amikor éppen rossz (bár nyilván inkább szemet szúr,) hanem azt is, amikor szépen, elmélyülten dolgozik valamin egyedül, amikor önállóan old meg valamit, vagy amikor veszekedés nélkül, egyetértésben játszik a testvérével.

Túlzott hangerő
Melyik szülő ne ordította volna már életében, hangosan és feldúltan, hogy "Csend legyen!" vagy azt hogy "Higgadjatok már le!"? A hangoskodás és az indulatoskodás sajnos ragadós: gyerekről felnőttre, felnőttről gyerekre egyaránt. A guta se üt meg minket, csend és béke is hamarabb lesz, ha nem túlkiabálni próbáljuk magukból kikelt csemetéinket, hanem épp ellenkezőleg, annyira halkan fordulni feléjük, hogy kénytelenek legyenek egy kicsit elcsendesedni. Ne mi vegyük át az ő indulati állapotukat, hanem lehetőleg ők a miénket! Kérjük meg őket, hogy próbálják meg normál beszédhangon, értelmesen elmondani, hogy mi is a gondjuk!
A nevelést folyamatában kell látni
Vannak a gyereknevelésnek nemcsak erőt, de hitet is próbáló pillanatai néha. A társát a homokozóban harmadszor megpofozó, a társasjátékban többszöri figyelmeztetés után is csalni próbáló, tanárát ostoba vén szatyornak nevező gyermekünk láttán elbizonytalanodhatunk: ember lesz belőle valaha is, vagy nemsokára a fiatalkorúak börtönébe kerül? Fontos, hogy tudatosítsuk magunkban; a gyerekeknek még van idejük változni. Azért mert 2 évesen gátlástalanul erőszakos, 6 évesen egy kicsit füllentős, vagy kamaszkorában örömét leli a polgárpukkasztásban, még rendes ember lehet belőle. A fejlődéshez az is hozzátartozik, hogy az efféle rosszalkodásokat kipróbáljuk, majd (persze jórészt a nevelés hatására) lemondunk róluk, kinőjük. Persze, ne engedjük, hogy társait verje, és tegyük szóvá, ha csalni próbál, de ne nézzünk rá úgy, mintha súlyos, veleszületett jellemhibája lenne, mert ez a fajta bizalmatlanság az, ami igazán romboló tud lenni a jellem fejlődésére nézve.

Túlzott együttérzés
Az élet, - egy kisgyermeké is, - megannyi bánattal, nehézséggel, fájdalommal jár. Nem tudjuk mindegyiktől megvédeni gyermekünket: néha bizony sírni fog, csalódott vagy dühös lesz. Nem ő nyeri meg a jelmezversenyt, nem veszik be kezdőjátékosnak a focicsapatba, és a matek tanár is mindig pont akkor szólítja fel, amikor nem érti a kérdést, pedig máskor milyen jól meg tudná mondani a választ. A szülő, bár együtt gyermekével, nem biztos, hogy azzal használ neki leginkább, ha együtt sír, együtt dühöng vagy méltatlankodik vele. Nem kell, hogy a szülő számára is dráma legyen, ami a kicsinek az. Sőt, lehet hogy inkább arra volna szüksége, hogy valaki segítsen neki egy kicsit eltávolodni, kívülről ránézni a problémájára, hogy idővel maga is könnyebben helyére tehesse.


Elkent hibáink
A felnőtt sok mindent jobban tud, erősebb is, "jólneveltebb" is, mint gyermekei, és ez így is van jól. Kell, hogy a tekintélynek valamilyen alapja legyen. Nem kell azonban a szülőnek tökéletesnek lennie: az nemcsak lehetetlen, de meglehetősen nyomasztó is volna. A szeretett felnőtt ugyanis példakép: ha túl tökéletes, az azt jelenti, hogy túlságosan elérhetetlen is egyben. Hibázni emberi dolog; ha képesek vagyunk elismerni, és bocsánatot kérni, azzal jó példát mutatunk. Ha mi nem tagadjuk el a saját hibáinkat, gyermekünk is sokkal inkább képes lesz az önkritikára, s ezáltal a fejlődésre.

(folytatjuk)


Győrfi Anna
pszichológus

Képek:
www.parentsaction.org/ act/childcare/qa/
www.awon.org.np/ publicity.html
www.chile.com.au/Chile
www.grinningplanet.com/. ../joke-1791.htm