Manu, az élet kavalkádja
2004/01/06 00:00
1193 megtekintés
A cikk lejárt! Valószínű, hogy már nem aktuális információkat tartalmaz!
Minden folyamok legnagyobbikának, az Amazonasnak egyik nagy mellékfolyója a Manu, amelyről nemzeti parkot is elneveztek. A Peruban, az Andok keleti oldalán található parkot az UNESCO 1987-ben vette fel a Világörökség listájára. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy a Manu páratlan és jórészt érintetlen élővilággal büszkélkedhet.

A trópusi esőerdők a Föld leggazdagabb, legösszetettebb és legváltozatosabb élőhelyei. Az esőerdőkben becslések szerint 155 ezer növényfaj honos, azonban ennek csupán az egy százalékát sikerült alaposan megismerni. A világ legnagyobb kiterjedésű esőerdőjét a fenséges Amazonas medencéjében találhatjuk meg. E hatalmas kiterjedésű erdőség egy részének Peru ad otthont. Itt található bolygónk egyik legcsodálatosabb nemzeti parkja, a Manu Nemzeti Park és Bioszféra-rezervátum, amelyet az UNESCO 1987-ben a Világörökség részévé nyilvánított.

Peru Chilével, Bolíviával, Brazíliával, Kolumbiával és Ecuadorral határos. Három nagy részre osztható területe: az Andokra, az Amazonas-medencére és a part menti keskeny övezetre. Az utóbbi terület sivatagos, ennek ellenére a nagyvárosok zöme, és a legnagyobb autópályák itt vannak. Az Andok legmagasabb perui csúcsa, a Huascarán, 6770 méter magas. Éghajlatára a két évszak, a nedves és a száraz, jellemző. Ezen belül azonban jelentős eltérések tapasztalhatók, attól függően, hogy melyik országrészt tekintjük. A partvidéken és az Andok nyugati oldalán a nyár decembertől áprilisig tart, ilyenkor az idő nagyon kellemes. Az év többi hónapjában azonban leszáll a garúa, a parti köd, és a napot olykor hetekig nem lehet látni. Az Andok többi részén a száraz évszak májustól szeptemberig tart, az év fennmaradó felében viszont rengeteg csapadék hullik. Az Amazonasnál szinte minden nap trópusi esőkben lehet részünk. A perui Manu-régió az Andok Paucatambo-vonulatának csaknem 4000 méter magas hegyeinek keleti oldalán, szurdokok és völgyek mentén, lezúduló folyókkal tarkított vidéken található. A terület az Amazonas egyik nagy mellékfolyójáról a Manuról kapta a nevét.

A mintegy 18 ezer négyzetkilométernyi nemzeti park az eddigi adatok szerint 15 ezer növényfajnak, kétszáz emlősnek, ezer különféle madárnak, illetve egymillió rovarnak ad otthont. Jól jellemzi a vidék gazdag élővilágát az, hogy találtak itt olyan fát, amelyen több mint 70 hangyafaj lakott. A Manu egyik külön érdekessége, hogy észak- és dél-amerikai fajok keverednek itt. Szarvasok és medvék lakják, oposszumokkal, tatukkal, hangyászokkal és lajhárokkal. A nemzeti park jelképe a hárpia nevű ragadozó madár, amelyet többek között olyan veszélyeztetett fajokkal együtt sikerült megmenteni a kipusztulástól, mint a kondorkeselyű, az óriásvidra, a puma vagy a jaguár.

A park ökolóiai rétegei jól elkülönülnek egymástól. A 3500 méter feletti hegyoldalak világát tundraszerű táj jellemzi, amelyet a helyiek punának neveznek. Ezen a zord vidéken él a vastagbundájú hegyi viszkacsa és a pamparóka. A sokszor párafelhőbe bújó táj alacsonyabb részein megjelennek a kisnövésű zuzmókkal borított fák. Még lentebb bambuszok nőnek, melyek között kurta, megcsavarodott fákat látni, rajtuk hatalmas tömegben páfrányok és mohák lógnak. A fák között ezernyi színpompás madár röpköd. Ahogy haladunk lefelé, a fák egyre magasabbra nőnek, itt a lombkorona viszonylag ritka, ami lehetővé teszi, hogy a napfény lejusson a talajszintre, ahol dús aljnövényzet tenyészik.

A hegyek lábánál végül feltűnik a síkság, ahol már az amazonasi esőerdők csodálatos növény- és állatvilága veszi át a terepet. Ebben a nagyon meleg és párás környezetben az esős évszakban egymást érik a felhőszakadások. A több száz féle fa - többek között trópusi cédrus, mahagóni, kapok - lombkoronája rendkívül sűrű és tömör, vastag takarót alkot úgy 40-50 méteres magasságban. Egy-két helyen sudár óriásfák nyúlnak a lombkorona fölé, néha még 60 méternél is magasabban. Lent a lombok alatt viszont rezdületlen félhomály uralkodik. A sűrű levegőben liánok és kúszónövények tekerednek mindenhová. A legnagyobb változatosság a lombok között figyelhető meg. Az ágak között bőgőmajmok népes csapatai lendülnek fáról-fára. Körülöttük tukánok és kotingák, héják és harkályok repkednek, kígyók és gyíkok várnak csendben zsákmányukra. Leírhatatlan mennyiségű rovarral egészül ki az élet kavalkádja.

A Földet sújtó környezeti károk sajnos a Manu Nemzeti Parkot sem kímélik. Aranybányászat, illegális fakitermelés, állattartás és az egyre jobban terjeszkedő farmerek veszélyeztetik a Manu épségét.

http://www.manu-wildlife-center.com/