Mentsétek meg Keikót!
2002/10/21 00:00
1242 megtekintés
A cikk lejárt! Valószínű, hogy már nem aktuális információkat tartalmaz!
Keiko, a Mentsétek meg Willy-t című film főszereplője bajban van. A szabad élethez való visszaalkalmazkodása elég reménytelennek látszik. A kardszárnyú delfin nem kedveli a nyílt tengert, néhány hete egy norvég fjordot választott lakhelyül.

Keikót (a szó japánul "szerencsést" jelent) Izlandnál fogták el 1979-ben. Akkor 2-3 éves lehetett. Hét évig attrakcióként szolgált egy mexikói akváriumban, számára egyáltalán nem megfelelő élet és higiénés körülmények között. Ott szerzett bőrbetegségéből csak nehezen tudták kigyógyítani. 1993-ban fedezte fel a Warner és a filmtrilógia hírnevet, jobb életet biztosított neki. 1996-ban került az oregoni Newport Akváriumba. Közben azonban létrejött a Free Willy alapítvány, amelynek fő célja Keika readaptálása és szabadságának visszaadása volt. Az alapítványnak gyorsan sikerült összeszednie az ehhez szükséges 10 millió dollárt, és a szakemberek elkezdték "edzését", főleg izomzatának erősítését.

1998 szeptemberében az US Air Force egyik teherszállító repülőgépén átszállították az izlandi partoktól 10 kilométerre lévő Westman-szigetcsoporthoz, ahol egy hatalmas elkerített területen kezdték hozzászoktatni a szabad élethez. Keiko lassan megbarátkozott a hideg vízzel, az óceán zajával, viharaival, úgy tűnt, hogy felismeri, a közelben úszkáló delfinek hangját, még vadászattal is megpróbálkozott. Július közepén, miután uszonyába beépítettek egy rádióadót, szabadon engedték. Egy ideig követték hajóval, majd szem elől tévesztették. A rádióadó segítségével azonban nyomon lehetett követni mozgását. 1400 kilométert tett meg 30 nap alatt és a norvég partoknál, a Skaalvik-fjordban kötött ki. És ott is maradt. Hogy az eltelt időben vadászott-e, arra nem tudnak a szakemberek választ adni, mivel a delfinek sokáig tudnak koplalni.

Tény azonban, hogy a fjordban való megjelenése óta nem vadászik. Hogy ne gyengüljön le, naponta 50 kg halat szórnak neki a vízbe. Sikerült tőle vért is venni, így kiderült, hogy erősen stresszes állapotban van, és valami légzőszervi fertőzése is van. Antibiotikumokkal kezelik. A norvég kormány intézkedéseket hozott, amelyekkel háborítatlanságát biztosítják. Nem szabad például 50 méternél közelebb menni hozzá. A tilalom megszegése pénz-, illetve börtönbüntetéssel jár. De mindez csak átmeneti megoldás, biztonságosabb helyre kell vinni. Felmerült ebből a szempontból a Tysfjord, Norvégia legészakibb fjordja, amely 180 km-re van a sarkkörtől, sok hal van benne és rendszeresen odajárnak a kardszárnyú delfinek.

Keiko ugyanis nem akar visszamenni a nyílt tengerre. A szakemberek szerint ennek egyik oka, hogy hozzászokott az emberekhez, a másik, hogy mint Astrid van Ginneken dán specialista elmagyarázta, Keikónak soha nem fog sikerülni elfogadtatnia magát a többi kardszárnyú delfinnel. Még ha fel is tudja ismerni hangjukat, ezeket nem tudja pontosan elsajátítani.

A kardszárnyú delfinek nagy csoportokban élnek, amelyeken belül klánok, családok vannak. Kommunikációs rendszerük igen bonyolult. A családok feje a nőstény, amely maga mellett tartja utódait kb. hat éves korig. Minden család más hangrendszert dolgozott ki, amely eltér a többiekétől. E lehetővé teszi, hogy elkerüljék a családon belüli párosodást, a hímek mindig egy másik családban keresik partnerüket. Helytől függően különbözőek a vadászati stratégiáik is. Egyes családok, klánok lazacra, mások heringre, vagy tengeri emlősökre specializálódtak, és kommunikációs kódjaik is eszerint változnak. A szakemberek szerint Keikónak nincs esélye arra, hogy ezeknek a generációról generációra átadott kódoknak birtokába kerüljön, enélkül pedig egyik delfinközösség sem fogadja be. Ha visszakényszerítenék a nyílt tengerre, elpusztulna az éhségtől és a magánytól.

Példája jól mutatja, hogy mekkora felelősség, vagy inkább felelőtlenség beleavatkozni a természet rendjébe, amelyet nem lehet - a játékot megunva - egyszerűen helyreállítani. Az emberek szórakozásáért Keiko drága árat fizetett.

(gluck)