Mitől fiú, mitől lány?
Szendrei Judit
2003/04/30 08:00
1733 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
A férfiak és nők közötti biológiai különbségeket a különböző kultúrák nemcsak figyelembe veszik a társadalmi szerepek kialakításakor, de jócskán ki is színezik: az élet szinte minden területén olyan szokások és hiedelmek alakultak ki, melyek a férfiak és nők különbözöségét hangsúlyozzák.

Az emberek a két nem valamelyikébe születnek, és a legtöbb gyermek hamar el is sajátítja annak a biztos érzését, hogy ő fiú vagy lány, vagyis szilárd nemi identitást alakít ki. A férfiak és nők közötti biológiai különbségeket a különböző kultúrák nemcsak figyelembe veszik a társadalmi szerepek kialakításakor, de jócskán ki is színezik: az élet szinte minden területén olyan szokások és hiedelmek alakultak ki, melyek a férfiak és nők másságát hangsúlyozzák. A társadalom írott és íratlan szabályai pontosan meghatározzák, hogyan viselkedjék egy nő, és hogyan egy férfi. Ki milyen szerepet tölthet be, hogyan viselkedhet és milyen személyiségjellemzőkkel helyénvaló rendelkeznie.

A különböző kultúrák persze nagyon eltérően határozhatják meg ezeket a társadalmilag helyes nemi szerepviselkedéseket, és a különböző korok is mind más és más jellemzőket emeltek ki. De akármilyenek legyenek is a nemekhez tartozó társadalmi normák, egy biztos: minden közösség igyekszik fiaiból férfias, lányaiból nőies felnőttet nevelni. Ennek megfelelően, egy idő után minden kisgyerek elsajátítja a "fiús" illetve "lányos" szerepeket és tulajdonságokat, vagyis viselkedésében és a saját magáról alkotott nézeteiben egyaránt igazodik a neméhez.

Vajon a nemi identitás és a nemhez igazodás egyszerűen csak a kulturális előírások elvárások terméke, vagy genetikusan meghatározott, természetes fejlődés eredménye? A különböző pszichológiai elméletek mást és mást mondanak erről. A pszichoanalízis felfogása szerint a saját nemmel való azonosulás egy belső konfliktus megoldásaként alakul ki a gyermekben. A kicsikben, úgy három éves koruk környékén tudatosul, hogy a fiúk és a lányok teste nem teljesen egyforma: a fiúknak van péniszük, a lányoknak viszont nincs.

E fontos különbség felfedezésével egy időben erősebben kezdenek vonzódni ellentétes nemű szülőjükhöz, miközben az azonos neművel rivalizálnak, féltékenykednek. Ez egy lelkileg feszült, reménytelen és látszólag megoldhatatlan helyzetet teremt: az azonos nemű szülő nyilvánvalóan birtokolja és féltékenyen őrzi az ellentétes neműt. Ráadásul miközben a kicsi titkon féltékeny és ellenséges apjával (vagy anyjával szemben), közben persze nagyon szereti is, és nem szeretné, ha az felfedezné, esetleg meg is torolná az ő rejtett vágyait.

Ezt az érzelmi csapdahelyzetet nevezte el Freud Ödipusz konfliktusnak, melyből szerinte a gyermek úgy talál kiutat, hogy az azonos nemű szülőt nem kitúrni akarja, nem a helyébe akar lépni, hanem a nyomdokába. Olyanná akar válni, mint az apja (vagy az anyja), hogy idővel maga is hasonló bánásmódban részesüljön. E szerint az elmélet szerint tehát az anatómia tulajdonképpen maga a sors: a nemhez igazodásnak veleszületett programja van.

Más elméletek ezzel szemben erőteljesebben hangsúlyozzák a gyermeket körülvevő társadalmi környezet hatásait. A szociális tanuláselmélet azoknak a jutalmaknak és büntetéseknek a szerepét emeli ki, melyeket a gyerekek a nemüknek megfelelő, illetve azzal ellentétes viselkedésekért kapnak, valamint azt, miképp tanulják meg a kicsik a felnőttek megfigyelésével a nemüknek megfelelő magatartást.

A gyerekek tehát azért igazodnak a saját nemükhöz, mert a felnőttek ezt nagyon fontosnak tartják, a jutalmakat és a büntetéseket nagyon sokszor e szempont mentén adják. Ezt a hipotézist számos megfigyelés is alátámasztja. A szülők valóban másképp bánnak fiú és lány gyermekeikkel, és a férfias és nőies viselkedés modelljeit is az első perctől kezdve megjelenítik a kicsik számára. Már csecsemő kortól máshogy öltöztetik és fésülik a fiúkat, mint a lányokat, más játékokkal látják el őket, és más tulajdonságokat vélnek felfedezni bennük.

Egy kísérlet során egyetemistáknak újszülött csecsemőket kellett jellemezniük videofelvétel alapján: ha a picit lánynak hitték, viselkedését inkább félénknek, ha fiúnak gondolták, inkább dühösnek látták. Óvodáskorú gyerekek otthoni megfigyelésekor azt találták, hogy a szülők megjutalmazzák lányukat az öltözködésért, a táncolásért és a babázásért, de bírálják a tárgyak szétszedését, a szaladgálást és a hangoskodást. Ugyanakkor a fiúkat megdicsérik az építőkockával játszásért, de helytelenítik, amikor babázik vagy önállótlannak mutatkozik és segítséget kér.

De nemcsak a szülők és a felnőtt társadalom az, amelyik a gyerekeket nemi sztereotípiákkal kezeli, a kicsik maguk is kínosan ügyelnek rá, hogy a nemi szerepeket betartsák és betartassák. Különösen a fiúk bírálják egymást, ha azt látják, hogy í másik lányos tevékenységet végez. A lányok ezzel szemben sokkal elnézőbbek a fiús viselkedéssel szemben. Ez egy általánosabb jelenségre is rámutat: kultúránkban a fiúk nőies viselkedésének tabuja erősebb, mint a lányok férfias viselkedéséé. Törékeny, érzékeny férfinak lenni sokkal kevésbé elfogadható, mint a belevaló, vagány nő szerepe.

A szülői és kortárs befolyás mellett a mesék is fontos szerepet játszanak a nemi sztereotípiák megerősítésében. A legtöbb gyermekeknek szóló történet a fiúkat aktív, problémamegoldó szerepben ábrázolja. Mindig a királyfi, vagy a legkisebb szegénylegény az, aki a bátorságot, hősiességet és kitartást megtestesíti, a királykisasszony szerepe többnyire arra korlátozódik, hogy kényeskedjen, vagy hagyja magát elrabolni, majd türelmesen várja, hogy megmentsék. Mondhatjuk erre persze azt, hogy mindez nyilván nem véletlenül alakult ki. A külvilág azért viselkedik másképp a fiúkkal és a lányokkal, mert másmilyenek. A fiúk igenis szívesebben játszanak építőkockával, többet verekednek, és önszántukból tanulják meg az összes autómárkát már két évesen. A lányok pedig, akárki akármit mond, igenis cicásabbak, cserfesebbek és szeretik, ha masnit kötnek a hajukba.

Ugyanakkor az is igaz, hogy a kultúra öntudatlanul is mindig, mindenhol hangsúlyozza a nemek különbözőségét. Az a tanár pl. aki egyenlően kívánja kezelni a két nemhez tartozókat, a fiúkat és a lányokat felváltva hívja be a vizsgára felelni, tehát egyik csoporttal sem kivételez. Ez a pedagógus úgy hiszi, megtanítja a gyerekeket a nemek egyenlőségének fontosságára. A diákok ugyanakkor óhatatlanul azt is megtanulják, hogy mindegy, hogy egy tevékenység kapcsolódik-e valamelyik nemi szerephez, a férfi-nő különbséget akkor is figyelembe kell venni. A szexuális hovatartozás egy olyan szemüveg, melyet akarva-akaratlanul mindnyájan viselünk, egymást és magunkat is csak ezen keresztül tudjuk szemügyre venni.

Képek forrása

  • www.youcanteach.com/
  • www.downsed.org/about/values