Orrszarvú menedék
2005/12/19 00:00
744 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
A 4500 négyzetkilométer területű Garamba Nemzeti Parkot 1980-ban vették fel az UNESCO Világörökség listájára. A volt Zairében - ma Kongói Demokratikus Köztársaság - fekvő parkot azóta már kétszer veszélyeztetett területnek nyilvánították. Legnagyobb kincse, a kipusztulás szélén álló szélesszájú, más nevén fehér orrszarvú, amelyből az 1960-as években még több ezer példány volt. Napjainkra számuk mindössze néhány tucat.

Afrika középső része sohasem volt a béke szigete, ez pedig különösen igaz a volt Zaire államra, jelenlegi nevén a Kongói Demokratikus Köztársaságra, amelyből az ENSZ-ben Kongói Köztársaság néven még egyet számon tartanak. Hogy melyik lehet az igazi, az eredeti azt sajnos nagyon nehéz kideríteni. Így az sem fog e cikkből kiderülni, hogy az UNESCO Világörökség részét képező Garamba Nemzeti Park melyik államalakulatban található. Annyi bizonyos, hogy az UNESCO a szóban forgó nemzeti parkot 1996 óta a Veszélyeztetett Helyszínek Listáján szerepelteti. A Garambát 1984 és 1992 között egyszer már veszélyeztetetté nyilvánították, mivel a kihalás fenyegette az ott élő fehér orrszarvúkat. Nemzetközi intézkedéseknek köszönhetően akkor sikerült megmenteni a populációt. A fehér orrszarvút azonban ismét vadorzók és polgárháborús helyzet fenyegetik.

A Garamba Nemzeti Park, amely a volt Zaire északkeleti csücskében, mintegy 4500 négyzetkilométernyi területen fekszik 1980-ban vették fel a Világörökség listájára. A nagy kiterjedésű sík vidékből csak néhány helyen emelkedik ki egy-két gránitdomb. Minthogy az Egyenlítő nagyon közel van, azt lehetne hinni, hogy az uralkodó növényzet a trópusi esőerdő. De az éghajlat lassú változásának hatására a szavanna egyre nagyobb területet hódít el az erdőtől. Emiatt manapság már csak a parkot átszelő folyók - Aba, Dungu és a névadó Garamba - mentén találhatók galériaerdők. A szavannák legjellegzetesebb fája a vaskos törzsű majomkenyérfa.

A nemzeti parkban élő nagy számú növényevő állatot a szavanna tartja el. A sokféle fűféle miután lelegelték az állatok gyorsan újra sarjad. Az esős évszakban lehulló bőséges csapadék is jelentősen meggyorsítja a fűfélék - köztük a három méteres magasságot elérő elefántfű - növekedését. A növényzeti övezetek meghatározzák az állatfajok eloszlását. A nagyméretű emlősök közül négy veszélyeztetett faj élhet itt viszonylagos biztonságban. Az afrikai elefánt, a zsiráf, a víziló és a szélesszájú (fehér) orrszarvú mind-mind a Garamba Nemzeti Park nagy tiszteletben tartott lakója.

A szélesszájú orrszarvúból az 1960-as években még több mint ezer egyedet tartottak nyilván. Ám ez a szám a '70-es évekre, a nagy mészárlásoknak köszönhetően igencsak megcsappant, alig maradt egy-kétszáz orrszarvú. Ez a hatalmas állat elérheti a két méteres magasságot, testsúlya gyakran megközelíti a két tonnát, hossza pedig az öt métert. Talán ennek a roppant méretnek is köszönhető, hogy nagyon ritkán hoznak világra utódokat. A legjobb esetben is csupán öt-hat évente egyetlen orrszarvú bébi születik.

A rinocéroszok legnagyobb ellensége az ember, aki a hatalmas húsmennyiség és az arany árával vetekedő tülke miatt vadászik rájuk. Amit jelentősen megkönnyít, hogy az orrszarvúak lehetőség szerint mindig ugyanarra helyre ürítik trágyájukat, melyet területük megjelölése végett széttúrnak. Erről a területjelölő magatartásról a helyi őslakosoknak érdekes elképzelésük van. Úgy tartják, hogy amikor a teremtő Isten megalkotta az orrszarvút és ránézett nem volt túlságosan megelégedve az elnagyolt külsővel rendelkező ormótlan állattal. Ezért, hogy lelkiismeretén könnyítsen valamelyest egy tűt adott a rinocérosznak, varrjon magának szebb ruhát. De az figyelmetlen volt és elhagyta a tűt. Arra gyanakodván hátha lenyelte, mindig feltúrja ürülékét, hátha előkerül az elveszett varró alkalmatosságot.

A Garamba Nemzeti Park Afrika egyik leggazdagabb természetvédelmi övezete. A szavannán, az esőerdőn kívül jelenleg körülbelül 53000 bölény, 5000 elefánt, 3000 víziló, 175 kongói zsiráf, 270 madárfaj, 60 különleges oroszlán s néhány óriás eland (amely egy hatalmas, spirális szarvú antilopfaj) található benne, és természetesen néhány tucat szélesszájú orrszarvú, melyek csak a park védettségének köszönhetik fennmaradásukat.