Ősfoci
2002/04/11 08:00
787 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Megállapíthatjuk, hogy az embernek szüksége van kikapcsolódásra, játékra. Ez pedig már régen is így volt: az emberek egész nap a mezőn dolgoztak, állatokat gondoztak, gyűjtögettek, a munka befejeztével pedig pihentető játékba fogtak.

Ez pedig már régen is így volt: amikor az emberek egész nap a mezőn dolgoztak, állatokat gondoztak, gyűjtögettek, a munka után szükségük volt játékra. Soha nem voltak annyira fáradtak, hogy ne lettek volna kaphatók például egy kis labdázásra. Meglepő, de a labdajátékok több ezer éves múltra tekintenek vissza.

A lovas pólóról Nagy Sándor korából vannak feljegyzések. Több történetíró is megírta a következő történetet: a Perzsa Birodalom uralkodója, III. Dareiosz megtudta, hogy Nagy Sándor ellene készül hadjáratot vezetni. Ajándékba küldött ellenfelének egy ütőt és egy labdát, mondván, ez a játék jobban illik hozzá, mint a háború. Nagy Sándor nem sértődött meg, nem vette magára a csipkelődést, az ajándékot képletesen fogta fel, és visszaüzent: "Én magam leszek az ütő és a Fölgolyó a labda!" Shakespeare talán olvasta ezt a perzsa anekdotát, mivel hasonló párbeszéd zajlik az V. Henrikben, amikor is a francia trónörökös üzenetét tolmácsolja egy követ az angol udvarban:

"Első követ: Azért küldi, mi jellemedhez illőbb, E hordó kincset, s arra kér cserébe, Hogy igényedről hercegségei Eztán ne halljanak. Így a dauphin.
Henrik király: A kincs, bátyánk?
Exeter: Tenisz-labdák, királyom!
Henrik király: Szép, hogy a dauphin így mókáz velünk, Ajándékát, s hogy fáradtál, köszönjük, Ha e labdákhoz ütőt is találunk, Isten kegyelmivel, egy mérkőzésben Hálón át ütjük apja koronáját. Mondd meg, olyan küzdőtársat hívott ki, Hogy Frankhon minden udvara szorong majd a labda röptin..."

A foci is azon játékok közé tartozik, amelyeket már az ókorban is szívesen játszottak. Azon még vitatkoznak a tudósok, hogy Seneca pár sora "forró napsütésben, izzó porban lökéseknek és rugásoknak teszik ki magukat" vajon egy labdarúgáshoz hasonlatos játék leírása-e, de mindenesetre határozottan emlékeztet egy mai focimeccsre.
A XVI. században született Indiában egy útleírás, amely egy játékról számol be. Ez a játék talán elődje lehetett a focinak: "körbe állnak, egyikük középen, és az feldobja a labdát, majd egymásnak lábbal rugdossák oly magasan, amennyire csak képesek, egyesek ugorva rugják a labdát, mások meg is fordulnak közben, mégsem tévesztik el."

A középkorban már mindennapos volt a labdarúgás, persze nem a mai szabályok szerint. Rendszeresen szerveztek meccseket két falu csapatai között, a városokban pedig sokszor két mesterség képviselői játszottak egymással. Sok beszámoló szól a játék durvaságáról. Nem voltak ritkák a halálos balesetek sem. Ezért is vívta ki ez a sport az egyház nemtetszését. Voltak városok, ahol betiltották, és sok egyházfi fenyegette kiátkozással a játékosokat. Egy szerzetes így nyilatkozott róla: "fiatalemberek továbbítanak ebben a játékban egy hatalmas méretű labdát, de nem kézzel való dobás útján, hanem lábbal rugdosva a földön gördülő labdát. Eléggé förtelmes játék, mondhatom közönséges, méltatlan és minden más játéknál értéktelenebb, mely ritkán végződik valami baleset nélkül."

Rögzített szabályai nem voltak a játéknak. A labdához hozzá lehetett érni kézzel is, sőt futni is lehetett vele. A pálya is mindig különböző nagyságú volt. Városok piacterén sokszor maga a városkapu volt az egyik csapat kapuja. Nem lehetett egyszerű dolog egy akkora kapuban védeni! Arra azért figyeltek, hogy a két csapat létszáma megegyezzen, de egy-egy csapat állhatott, akár 27 emberből is!