Otthonteremtés
2003/07/30 00:00
747 megtekintés
A cikk lejárt! Valószínű, hogy már nem aktuális információkat tartalmaz!
Valaha az Alföld, a híres magyar puszta jellegzetes madara volt a kékvércse és a szalakóta, vagy ahogy Hermann Ottó nevezte, a kékcsóka. Napjainkra számuk igencsak megfogyatkozott, az egykori kékvércse állománynak már csak a töredéke fészkel nálunk. A Csongrád megyei madárbarátok műfészkek és mesterséges odúk kihelyezésével igyekeznek segíteni a védett madarakon.


Fotó: Bécsy László

Hatszáznál több mesterséges fészket helyeztek el a szabadban Csongrád megyében. A helyi madárvédő egyesület által kezdeményezett akció során elsősorban a kék vércsék és a szalakóták állományát szeretnék erősíteni.

A kék vércse jellegzetes pusztai madarunk, fokozott védelem alatt áll. A kelet-európai és dél-szibériai erdősztyepp övezet egyik legfontosabb karakterfaja. Tőlünk nyugatabbra már nem költ. A mesterséges fészkek kihelyezése az ő szempontjukból azért fontos, mert nem fészeképítő madár. Leginkább más madárfajok - vetési varjú és a szarka - elhagyott fészkeit foglalja el. Minthogy varjúból és szarkából is egyre kevesebb költ, a pótfészkek kihelyezése nagy segítség lehet számukra. A kék vércse általában telepekben fészkel, de szükség esetén magányosan is hajlandó erre, ilyenkor azonban védtelenebb a többi ragadozó madárral szemben. Főként rovarokkal táplálkozik, amelyeket röptében kap el, de nem veti meg a kisebb rágcsálókat és a békákat sem. Vonuló madár, általában augusztusban távozik és áprilisban tér vissza.


Fotó: Bécsy László

A puszta képéhez legalább annyira hozzátartozik a szalakóta, mint a kék vércse. A Hermann Ottó által kékcsókának is nevezett madár az alföldi madárvilág egyik legszínpompásabb képviselője. A népnyelvben a kékcsóka mellett használatos még a kalangya-varjú és a kékmátyás elnevezés is. Termetre valóban hasonlít a csókához, ám attól merőben eltérő a kinézete és az életmódja. Élénk színű tollazatára a gesztenyebarna, a kék és a zöld színek különféle árnyalatainak a harmóniája jellemző. A mezőn járó ember már messziről megfigyelheti, akár szabad szemmel is, minthogy táplálékára kiemelkedő helyekről vadászik. Nemzetségének nyolc faja közül egész Európában csak a hazánkban költő fajta él. Elterjedési területén mindenhol veszélyeztetettnek számít, nálunk fokozott védelem alatt ál, eszmei értéke 250 000 forint. Egy évszázaddal ezelőtt még nagyon gyakori madarunk volt, napjainkra azonban már szinte kuriózumnak számít. Még 15-20 évvel ezelőtt is sokkal több volt belőlük az Alföldön, ma már csak körülbelül 1000 körülire becsülik számukat.

A facsoportokkal és kisebb erdőfoltokkal tarkított füves pusztákat kedveli, tojásait öreg, odvas fákba rakja. A folyók mellet található ártéri erdőkben is előfordul, ha a közelben megfelelő táplálkozóhelyet talál magának. Egyébként kerüli a nedves, mély fekvésű helyeket. Nagymértékű állománycsökkenésének oka az élőhelyeik elvesztése, illetve a rovarok megfogyatkozása. További súlyos gondot jelent, hogy egyre kevesebb odvas fa található a pusztákon. A mesterséges fészekodúk kirakása ezen a problémán igyekszik enyhíteni, a tapasztalatok szerint nem kevés sikerrel. Amint azt Kókai Károly, a szegedi madárvédő egyesület szakembere az MTI-nek elmondta a szalakóták idei költése sikeresnek mondható, a fiókák mostanában hagyják el a fészekodúkat.