Pantanal, a mocsaras föld
2003/02/11 08:00
1688 megtekintés
A cikk lejárt! Valószínű, hogy már nem aktuális információkat tartalmaz!
Három dél-amerikai ország, Brazília, Bolívia és Paraguay osztozik a földrész szívében található Pantanal Matogrossense Nemzeti Parkon. A mocsaras vidék legnagyobb része Brazíliához tartozik, különös módon ismertségét egy szappanoperának köszönheti. Területén buja vegetáció található, amelyben rendkívül sok különleges állatfaj talált otthonra.

A dél-amerikai földrész közepén hömpölyög végig a hatalmas Paraguay folyó, amely a brazíliai Mato Grosso hegységben ered. Ahogy a folyó elhagyja a hegyeket, egy hatalmas kiterjedésű síkságra ér, amelyen Brazília, Bolívia és Paraguay államai osztoznak. A síkságon alakították ki a Pantanal Matogrossense Nemzeti Parkot, amelynek változatos vegetációjában hihetetlenül sok - becslések szerint legalább 150 000 - állatfaj él. A parkot páratlan természeti kincsei miatt a Világörökség részévé nyilvánították.

A pantanal szó szerinti jelentése "mocsaras föld". A 230 000 négyzetkilométeres terület azonban nemcsak az állandó víz birodalma, megtalálhatók itt füves mezők, szavannák és erdők is. Csak az esős évszakban öntik el medrükből kilépve a Paraguay és mellékfolyói a nagy síkságot. Ekkor szinte az egész vidéket - a néhány centimétertől a több méteres mélységet is elérő - víz borítja. A magasabban fekvő részek ekkor is kiemelkednek a vízből, menedéket nyújtva a szárazföldi állatoknak, köztük sok különleges fajnak.

Maga a nemzeti park 137 000 négyzetkilométer területű és 1981-ben hozták létre, legnagyobb része Brazíliához tartozik, azonban a két szomszédos államba, Paraguayba és Bolíviába is átnyúlik egy-egy kisebb terület. Amikor az 1500-as években az első spanyol és portugál felfedezők erre a vidékre vetődtek, beszámolóikban úgy értékelték, hogy egy áthatolhatatlan, barátságtalan vidékre jutottak el. Ez azonban nem akadályozta meg a rabszolga-kereskedőket és a kincsvadászokat abban, hogy az 1600-as években kiirtsák az őslakos guato indiánokat. A XIX. században állattenyésztők jelentek meg Panatnalban, amikor felfedezték, hogy a dús füvű legelőkön kitűnően megélnek a szarvasmarhák. Manapság marhák milliói legelnek errefelé, ami addig nem okoz gondot, amíg a rideg tartásnál maradnak, minthogy ez nem zsákmányolja ki egy-egy terület vegetációját. Az 1980-as évekig Pantanal nem tartozott az ismert területek közé, azonban 1990-ben egy szappanoperának köszönhetően, amely a vidéken játszódott, hirtelen rivaldafénybe került. Ekkor fedezték fel a brazilok, hogy országukban az Amazonas vidéke mellett van egy terület, ahol az őstermészet szinte eredeti formájában maradt fenn.

A Pantanal rendkívül változatos élővilágát nehéz lenne mind sorba venni, itt él többek között a bizarr külsejű sörényes hangyászmedve, amelynek hatvan centiméteres nyelve a kemény talajt is képes felásni. A könnyed pantanal szarvast a patáinak széttárt ujjai között feszülő hártya teszi különlegessé, segítségével könnyen mozog az ingoványos területeken. A zömök tapír kis ormányával a levegőt szaglászva járja a vidéket, és próbálja elkerülni veszedelmes ellenségét a fenséges jaguárt. A jaguárt az indiánok az isteni erő és hatalom megtestesítőjének tartották, ám ez sem volt hatással a könyörtelen prémvadászokra, csaknem kiirtották.

A nagy, lápos területeket vízi állatok népesítik be, amelyek között szintén sok egzotikus élőlény található. Például a félelmetes jacaré kajmán, ami halakra és vízidisznókra vadászik. A vízidisznó a Föld legnagyobb rágcsálója, olyan mint egy hatalmas egér, súlya az 50 kilogrammot is elérheti, a farka pedig szinte teljesen hiányzik. A jaguáron kívül van még egy halálos ellensége ennek az óriási rágcsálónak, mégpedig a világ legnagyobb kígyója, az anakonda, ami még a kajmánoktól sem riad vissza.

Ennek a különleges fajoktól hemzsegő vidéknek létezik egy jelentéktelennek tűnő, ám ökológiai szempontból nélkülözhetetlen élőlénye. Az óriás tengeri csigáról van szó, amely meghatározó szerepet tölt be abban a kapcsolatrendszerben, ami az itt élő fajokat összeköti. A mindenütt jelenlévő tengeri csiga ugyanis megállás nélkül legeli az útjába kerülő növényzetet. Így megakadályozva a vegetáció túlburjánzását, ami meggátolná a víz szabad áramlását. A csiga más szempontból is hasznos, sok állatnak szolgál táplálékul, köztük a nemzeti park szimbólumának számító jaribunak. Ennek a nagy gólyaféle madár szárnyának a fesztávolsága a három métert is elérheti.

Az esős évszak áprilisban véget ér, ilyenkor a folyók visszahúzódnak medrükbe, csak a mélyebben fekvő területeken marad meg a víz. Ilyenkor színes madarak lepik el a fákat, amelyek úgy tűnnek a felszínes szemlélődő számára, mintha virágoznának. Az itt honos növények közé tartozik Brazília nemzeti fája, a gyönyörű piros virágú ipé, amelynek törzséből kenut készítenek a vidék lakói. A nemzeti park igazi ornitológiai paradicsomnak számít. Több mint 650 madárfaj él ezen a területen: kócsagfélék; a kanalas gémek családjába tartozó, rőt színű Ajaja ajaja; a világ legnagyobb papagája, az arakanga; az íbisz; a kormorán és még sok-sok más madárfaj.

Annak ellenére, hogy a természeti értékek védelmét a brazil alkotmányba is belefoglalták, a Pantanal Matogrossense Nemzeti Parknak mégis nagy nehézségekkel kellett szembenéznie. A legnagyobb veszélyben akkor forgott, amikor az 1980-as évek végén több dél-amerikai állam a "Proyecto Hidrovia" tervén gondolkodott. Az Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay által támogatott terv az Atlanti-óceánt és a kontinens középső területeit kívánta egy nagy, hajózható vízi úttal összekötni. A projekt a Pantanalt is érintette volna, a mocsárvidék megmentéséért küzdő természetvédők nyomására azonban módosítottak a terveken, így a nemzeti park megmenekült.