Pusztulnak a kétéltűek
2002/05/10 00:00
1742 megtekintés
A cikk lejárt! Valószínű, hogy már nem aktuális információkat tartalmaz!
1973-ban Ausztráliában felfedeztek egy új békafajt. A sárbarna színű béka igazán különleges volt nemcsak azért, mert évezredekig élt az ember mellett úgy, hogy észre sem vették, de utódait gyomrában keltette ki.

Erre a jelenségre a kutatók az egyik akváriumban tartott példánynál lettek figyelmesek. Hat élő ebihalat öklendezet ki száján keresztül és a vizsgálatok során kiderült, hogy még több fiatal példány lapult a gyomrában. Nem meglepő, hogy a fajta a gyomorban költő béka nevet kapta. Normális esetben a béka mindent, amit lenyel azonnal meg is emészt. Ennek ellenére az utódok a béka gyomorában a fejlődési idejére, pontosan hat hétre emésztőnedveiket ki tudják kapcsolni. Ez a jelenség választ jelenthet az embereknél jelentkező gyomorfekély gyógyítására. Viszont a kutatók és tudósok munkáját szomorú esemény hátráltatta. 1981-ben a béka váratlanul eltűnt természetes élőhelyéről, ahol egykor olyan gyakori volt. Az ember különleges, ám igen rövid találkozása ezzel az egyedi fajtával rávilágított arra, hogy a '80-as években egyre több területről jelentették kétéltű fajok eltűnését vagy létszámuk drasztikus csökkenését.

A kétéltűek pusztulása különösen meglepőnek tűnik, hiszen ezek az élőlények körülbelül 350 millió éve léteznek és képesek voltak három tömeges kihalást is túlélni. Mégis, szívóságuk ellenére, mi a válasz erre a rohamos pusztulásra? Egyes tudósok a kétéltűeket a Föld egészségének egyfajta jelzőrendszerének tekintik, mivel sokkal érzékenyebbek a környezeti hatásokra, mint más élőlények. Kétéltűségük a kulcsszó, hiszen életük egy részét vízben, másikat a szárazföldön töltik, így kétszeresen is ki vannak téve a megbolygatott természet hatásainak. Az élőhely pusztulás, döntően befolyásolhatja megmaradásukat. Számos kétéltű például erdőben él. A Föld mostanság évi 14 millió hektár erdősterülettel csökken, vagyis Görögországnyi területtel. Ha az erdők újraéledésére hagynak időt és teret, a legdurvább becslések szerint is legalább 20-70 évre lenne szükség.

Az Egyesült Államok délkeleti erdői a leggazdagabbak szalamandra populációkban. Ezek az élőlények nagy százalékban bőrükön keresztül lélegeznek, amelynek ezért mindig nedvesnek kell lennie, hogy a gázcserét gyorsítsa, különben megfulladnának. A kismértékű fakivágás is fenyegetheti a populációt, mert az megnyitja a lombkoronát és kiszárítja az erdőaljzatot, így megváltozik a hőmérséklet és páratartalom is. De nem ez az egyetlen veszélyforrás, hiszen vannak láthatatlan támadások is, amelyekkel szemben nehéz a védekezés. Hiszen a mérgek észrevétlenül fejtik ki hatásukat és a kétéltűek mindenfajta szennyezésre érzékenyen reagálnak. Bőrüket légzésre, sőt vízfelvételre is használják, ami könnyedén átengedi a szennyező anyagokat. Így az iparosodott területeken kész csoda, ha találnak élő kétéltűeket. A gyárakkal kevésbé terhel területeken is pusztulnak a fajok, ugyanis a tavak savasodása is megfigyelhető, ami például a nádi varangy tömeges fogyatkozásához vezetett.

Ezekre a fajokra pedig szüksége van a természetnek, mivel kulcsszerepet játszanak számos vizi és szárazföldi ökológiai rendszerben: például mint ebihalak óriási algamennyiséget falnak fel. Egyes kisebb tavakban és pocsolyákban a kétéltűek lehetnek a legfontosabb szabályozó állatai az algák és más növények szaporodásának. Az alga tömegessé válása az oxigén jelenlétének csökkenését jelzi a vízben.

A kétéltűek a szárazföldön is kiemelt fontossággal bírnak. Hatalmas mennyiségű rovart és más gerinces állatot fogyasztanak. Egyes fajok kisebb hüllőket, madarakat, emlősöket is megesznek. A kétéltűek elvesztése számos gyakori betegség gyógyszerének elvesztését is jelentheti. Amerikában hasznosságát azzal bizonyították, hogy a farmokat, gazdaságokat fenyegető kártevőket - a gyapjaslepkét, szövőlepkét és cserebogarat - a varangy előszeretettel fogyasztja. Természetes rovarirtóként is használhatók lennének, mivel 90 nap alatt egy varangy 10 000 rovart is képes megenni. 1970-es és az 1980-as években Indiából rengeteg békacombot exportáltak, amivel kis híján kiirtották az ottani populációt. Ahogy a békák eltűntek, úgy nőtt meg a rovarok és kártevők száma. A termények hatalmas károkat szenvedtek, így 1990-ben leállították az ínyencségek kivitelét, de a békacomb csempészés azóta is folyik.

A kétéltűek védelme

Az Egyesült Államokban létezik az egyetlen olyan törvény (ESA), amely a kifejezetten a veszélyeztetett kétéltű fajok védelméről szól. Az 1973-as kezdeményezés óta 194 azonosított fajta közül 18 béka-, varangy-, és szalamandra faj került az ESA szerinti veszélyeztetett és fenyegetett kétéltűek listájára. Ezek a fajok különleges védelmet kapnak: fogás-, illetve megsebesítési tilalmat és az élőhelyük védelmét. Más helyreállítási stratégiákat is alkalmaznak, mint például a fogságban történő szaporítást.

Az ESA 27 éves munkája számos fajtát mentett meg a kihalástól. Közvetett hasznuk is jelentős, mivel élőhelyük védelme más egyedek életterét is biztosítja. Viszont rendkívül nehézkes erre a listára feljuttatni más fajtákat is. A kérvény benyújtásától kezdve több év is eltelhet, mire felkerül és védett lesz a kétéltűek egyik-másik típusa.

A kaliforniai tigrisszalamander nyolc évet várt, mire védetté nyilvánították, mindezt tizenöt évvel az után, hogy felismerték veszélyeztetettségét. Ez alatt a populáció fele elpusztult. Dániában, Franciaországban, Németországban, Luxemburgban és Hollandiában is hoztak törvényt a kétéltűek védelmére. Más európai országban egyenlőre nincs törvényi védelem. Létezik egy nemzetközi egyezmény, amely némiképp enyhíti a hiányosságokat e téren. A veszélyeztetett, vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény (CITES) 2000-ben 81 kétéltűt védelmezett. De ez az egyezmény csak kereskedelmi jellegű, az élőhelyek védelmét nem biztosítja.