Szeméttengeren hajózva
2003/10/21 00:00
720 megtekintés
A cikk lejárt! Valószínű, hogy már nem aktuális információkat tartalmaz!
Magyarországon egy év alatt nagyjából 70 millió tonna hulladék keletkezik, ebből 4,6 millió tonna tekinthető háztartási hulladéknak. Ennek a mennyiségnek elenyésző hányadát hasznosítják újra, aminek fő oka az, hogy a szelektív hulladékgyűjtés a legtöbb helyen egyszerűen nincs megoldva. Jelenleg a lakosság kevesebb, mint 10 százalékának, 750 ezer embernek van lehetősége arra, hogy szétválogatva szabaduljon meg szemetétől.

Az elmúlt évben 4,6 millió tonna szemetet termeltünk kicsiny hazánkban, pontosabban ez a mennyiség csak a háztartási hulladékra vonatkozik. Ennek legnagyobb része a lerakókba kerül, holott nagy hányadát újra lehetne hasznosítani, ami anyagilag nem csekély haszonnal járna. Ezzel szemben az összes keletkezett szemétnek csupán 3-4 százalékát hasznosítják újra.

Magyarországon egy átlagos család naponta körülbelül 4 liter hulladékot termel, ehhez hozzájárul még az intézmények és egyéb szervezetek által termelt hulladék. Ezzel évente 460 kilogramm szemét jut egy főre (ez szorozva 10 millióval, az 4,6 millió tonna). Ha ezt a mennyiséget összehordanánk egy kupacba, akkor az 23 millió köbmétert tenne ki, ami nagyjából akkora, mint a Gellért-hegy. Ráadásul az előbbi érték az összes keletkezett hulladéknak csak 7 százaléka. A mezőgazdasági és az ipari termelés során keletkező mennyiség valamivel több, mint 65 millió tonna - írja a Magyar Hírlap. A helyzet az, hogy a mezőgazdaságban keletkezett szerves hulladéknak az egészét visszaforgatják a termelésbe, az ipari hulladéknak pedig 25-30 százalékát dolgozzák fel. A papírnak nagy részét újrahasznosítják, mint ahogy az akkumulátorok és a festékesdobozok problémáját is sikerült valamelyest megoldani.

Nagy gondot okoz azonban a műanyag és az üveg újrahasznosítása. A fővárosban, ahol az országos szemétmennyiség egynegyede képződik, az utóbbi években háromszorosára nőtt a műanyaghulladék aránya. Ebben jórészt a termékgyártók a felelősek, költségeik csökkentése végett szinte minden elképzelhető árut plasztikba csomagolnak. A környezetvédők haragja nem véletlenül irányul mostanában az édesített és színezett vizet előállító cégek ellen, legtöbbjük eldobható palackba tölti italát.

A legtöbb ember számára akkor kezd gondot okozni a szemét, ha már közvetlenül az orra alatt bűzlik, vagy kezdi elrontani az egyébként oly jól fejlett esztétikai érzékét. Addig senkinek eszébe sem jut, játszi könnyedséggel és természetesen válogatás nélkül szabadul meg tőle mindenki. Pedig már jóval a hulladékképződés előtt gondolni kellene arra, hogy mi lesz annak sorsa. Úgy, ahogy azt a környezetvédelmi miniszterünk, dr. Persányi Miklós szépen megfogalmazta a Népszabadságba írt cikkében, ő a komplex hulladékgazdálkodásról beszél. Ennek a következő a lényege: első lépésben a hulladékképződés megakadályozása, ahol csak lehet; másodjára annak, ami keletkezik, mennyiségét és veszélyességét csökkenteni kell; harmadszor az újrahasznosításról kell gondoskodni, melynek végső formája akár az energiatermelés is lehet; végezetül azt, ami megmarad, úgy kell ártalmatlanítani, hogy a környezetet a legkevésbé terheljük ez által. Jó terv, csak annyi a gond vele, hogy a megvalósítás előtti fázisban leledzik.

Ahhoz, hogy az előbb leírtak valósággá legyenek először a sokat emlegetett szelektív hulladékgyűjtést kellene országos szinten megszervezni. Ami igencsak távol áll még a teljes megvalósítástól. A fővárosban mostanáig halogatták a szelektív hulladékgyűjtés megszervezését. És vidéken sem sokkal jobb a helyzet: jelenleg csupán tucatnyi településen találni az utcákon a különféle hulladékfajták (papír, üveg, műanyag, fém) elkülönítésére szolgáló konténert. Jelenleg mintegy 750 ezer honfitársunknak van lehetősége szelektív hulladékgyűjtésre.

HUMUSZ