Szex a víz felett
2003/12/09 00:00
1694 megtekintés
A cikk lejárt! Valószínű, hogy már nem aktuális információkat tartalmaz!
A rovarvilág tagjai számunkra egészen különös utódnemzési taktikákat alakítottak ki, amihez nem kevésbé furcsa nemi szerveket fejlesztettek ki evolúciójuk során. A szitakötők hímjeinek pénisze nagyjából hasonlóan bonyolult struktúrájú, mint más rovaroké, de az ő szerszámján még egy kis ostor is található, végén egy lapáttal. Hogy ez mi célt szolgál, klikkelj a címre és kiderül!

Meleg, nyári napsütésben sokszor van alkalmunk a szitakötők életét megfigyelni. Patakok és folyók partján a napsugártól csillogó víztükör fölött mindenütt láthatók. Könnyedén cikáznak a magasban, majd elsuhannak mellettünk, olyan hirtelenül, hogy az emberi szem nem is tudja őket követni, hogy aztán ismét hatalmas íveket írjanak le a levegőben. Azután eltűnnek, hogy megpihenjenek egy nádszálon, amelyre könnyedén akasztják karcsú, azúrkék vagy tengerzöld testüket, vagy pedig egy faágon csüngenek, de állandóan ébren, hogy aztán kellő pillanatban ismét a magasba szökjenek és folytassák légi parádéjukat.

A szitakötők a rovarok osztályába tartoznak, hazánkban körülbelül 65 fajuk ismert, a világban pedig 5500 szitakötőt tartanak számon. A karbon-korban (360-280 millió éve), amikor nagy széntelepeink kialakultak, még éltek egy méteresre is megnövő szitakötők. Egyedfejlődésük átváltozással történik, a vízben fejlődő lárvák - az imágóhoz, a kifejlett egyedhez hasonlóan - ragadozók. Hazánkban évente többnyire egy, ritkábban két alkalommal raknak tojásokat, azaz szikanyagban gazdag petét. Ebből néhány nap vagy több hónap elteltével kel ki az előlárva, majd ebből igen gyorsan (néhány perc, óra alatt) a lárva. A lárvastádium néhány hónaptól több évig terjedhet, közben 9-15 alkalommal vedlenek. Az utolsó vedlés a legbonyolultabb, ez 20-90 percig tart, eredményeként a lárvakori szervek eltűnnek, s kirepül az imágó. Hazánkban ez április és október között zajlik le. Az imágók a lárvához képest rövid életűek. A sajátos repülési manőversorozattal végzett násztáncot követően párzanak, természetesen a levegőben, majd tojásaikat holt növények száraiba, leveleibe rakják tojócsövük segítségével.

A szitakötők hímjein végzett kutatások azt mutatják, hogy a nemzőszerveknek fontos szerepe van az utódlásért folytatott küzdelemben. Megállapításra került, hogy a szitakötők néhány fajában a hím a nemi szervét arra használja, hogy egy másik hím spermiumát kikotorja párjának spermium raktárából, mielőtt bejuttatná saját ondósejtjeit. Minthogy a vízpartok eme csodálatos rovarjai területtartók, ha egy nőstény érkezik a hím területére, annak első dolga az, hogy a leányzót derékon kapja, azaz tapadó szervével a nőstény torára kapaszkodik. Ekkor a páros tandemszerűen mozogni kezd. A nemi aktus akkor kezdődik el igazából, amikor a hím és a nőstény felvesznek egy leginkább kerékhez hasonlító pozíciót. A nőstény úgy hajlítja testét, hogy a potroha végén lévő nemi szerve a hím péniszéhez kapcsolódik, amely a spermiumtároló zsákocskákkal van összeköttetésben. Ezekre a zsákocskákra azért van szükség, mert az ondósejtek eredetileg közvetlenül a toruk alatt lévő tárolókamrában vannak. Innen "halássza" őket elő, ha annak eljön az ideje.

A rovarvilág többi tagjához hasonlóan a szitakötők pénisze sem egyszerű szerszám. Annyiban különbözik más ízeltlábúak nemi szervétől, hogy csúcsán plusz nyúlványként egy ostorszerű képződmény helyezkedik el. Ez a kis ostor mozgatható és olyan alakja van, mint egy lapátnak. Ez a forma nagyon praktikus, ugyanis azt a célt szolgálja, hogy eltávolítsa a vetélytársak által a nősténybe helyezett spermiumokat. Amint a lapát betalál arra a helyre, ami egész létének értelmet ad, azonnal munkához lát. A hím ritmikus, pumpáló mozgásba kezd és, amikor az ostor eléri a nőstény azon részét, amely a petesejteket tartalmazza, mindent eltávolít onnan. A hím csak akkor engedi saját spermáját párjába, amikor már teljesen tiszta a terep. Ami annyit jelent, hogy készülőben van a levegő bajnokainak legújabb generációja.