Szürkületi zóna
2004/10/19 00:00
1037 megtekintés
A cikk lejárt! Valószínű, hogy már nem aktuális információkat tartalmaz!
A világ tengereibe a fény még a legtisztább helyeken is csak 150 méter mélyre képes behatolni. Itt található az a sáv, ahol állandó félhomály uralkodik, ez a szürkületi zóna, a fény és az örök, tömény sötétség határa. Itt már nem élnek növények, csak állatok, és mindenki ragadozó. Az örök félhomályban átlátszó fenevadak lesnek egymásra. Jobb, mint egy horror sci-fi.

Ebben az írásban a Föld egy kevésbé ismert életterével fogunk foglalkozni, a tengerek mélységeibe szállunk alá, hogy egy rövid bepillantással adózzunk a természet ott élő csodáinak. Bolygónk legnagyobb élőhelye a mély tengerek világa, térfogatát tekintve csaknem 80 százalékot foglal el, míg a szárazföldek csupán fél százalékot tesznek ki. Mégis több ember járt már a világűrben, mint a tengerek igazi mélységeiben. A felfedezés igazi akadálya az óriási nyomás, ami miatt nem is oly rég az óceánok mélyét még teljesen élettelennek tartották. Hogy ez mennyire nem igaz, azt mutatja az, hogy a mélység élőlényeinek kevesebb mint egy százalékát ismeri a tudomány.

Az igazi mélység 150 méternél - még a legtisztább trópusi tengerekben sem hatol a fény mélyebbre - kezdődik, ott, ahol már nincs elegendő napfény a növények fotoszintéziséhez, ez a szürkületi zóna. Ez a hely köztes terület, a fény és az örök sötétség határa, egy keskeny sáv, ahol még van értelme annak a szónak, hogy látás. A szürkületi zóna alatt már csak elvétve találni vörös algákat, de egy bizonyos mélység alatt már ők sem bírnak fennmaradni.

Felmerül a kérdés, hogyan bírják ki a nyomást a mélység élőlényei, akik éppúgy nem tudnak a rájuk nehezedő nyomásról, mint mi a légnyomásról. Ennek az oka, hogy a belső és a külső nyomás egyenlő. A legtöbb mélytengeri állat teste vízzel teli, minthogy a folyadékok lényegében összenyomhatatlanok, ezért ezeknek a lényeknek az a nyomás, ami minket összepréselne, meg se kottyan. A halak ebből a szempontból valamivel problémásabbak, mivel úszóhólyaggal rendelkeznek. A külső nyomás változásakor változik a hólyag mérete, ami hirtelen, drasztikus változás esetén drámai következményekkel járhat. Éppen ezért a mélytengeri halak nem nagyon sietnek felfelé vagy lefelé: mozgásuk, ha csak lehet, a vízszinteshez közelít. Az is segít a halak fennmaradásában a nagy mélységekben, hogy a vízben lefelé haladva inkább lépcsőzetesen, mint folyamatosan nő a nyomás.

Ha a szürkületi zónában élsz, a legjobb, ha áttetsző vagy. A zóna minden lakója többé-kevésbé áttetsző. A 15 centiméteresre megnövő gyönyörűbolharák, a Cystisoma olyan áttetsző, mint egy üvegszobor. Egész feje két óriási átlátszó szem, arra szolgál, hogy azt a kevés fényt, ami lejut hozzá, maximálisan begyűjtse. Egy másik rákféle szintén teljesen áttetsző Phronima, róla mintázták A nyolcadik utas a halál Alien-jét. Szörnyű kinézetükön kívül az is hasonlatos bennük, hogy mindketten paraziták.

Az itt élő tintahalak és polipok szintén teljesen láthatatlanok. Nekik azonban már viszonylag bonyolult idegrendszerük van, olyan bonyolult szervvel, mint a szem, amelyet már nem lehet láthatatlanná tenni, ezért annak kontúrját egy ezüst fényvisszaverő réteggel vonják be. Mivel a zóna gerinctelen lakóinak nem kell attól tartaniuk, hogy kemény tárgyaknak ütköznek, ezért testük nem is erős fizikailag.

Ahogy a medúzáknak sem, akik rendkívül fontos szerepet töltenek be a homályos világ ökoszisztémájában. Mind között a legérdekesebb a fésűs vagy más néven bordás medúza. Nagyon látványos élőlény, karcsú nyúlványainak sokaságát vontatja maga után az óceánban, amit halálos méreggel teli csalánsejtek borítanak. Ennek segítségével fogja a táplálékául szolgáló halakat, rákokat és más medúzafajokat. A bordás medúzában az a lenyűgöző, hogy valójában sok-sok egyedi kis élőlény összekapcsolódásából épül fel. Az egyes egyedekre, a méhekhez hasonlóan más és más feladat hárul. Némelyek a telep csúcsán lüktető harangot alkotják, ami a mozgást biztosítja, mások a szaporodásban vesznek részt, a többiek pedig táplálékot szereznek. A méhektől abban különböznek, hogy szorosan kapcsolódnak egymáshoz. Ezért senki nem tud arra megnyugtató választ adni, hogy egymáshoz kapcsolt egyedeknek, vagy valamiféle saját idegrendszerrel rendelkező óriási élőlénynek tekinthetők. A legújabb megfigyelések azt mutatják, hogy bonyolult táplálkozása miatt az utóbbi felvetés látszik igaznak.

BBC - The Blue Planet