Van már kutyád? - Kutya a házban
2000/09/28 08:00
1056 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Újabb hasznos tanácsok kutyatartáshoz és a gazdi szerep megfelelő ellátásához. A kutya kölyökkorában a legkedvesebb és legkezelhetőbb - itt az ideje, hogy megneveljük.

A nevelés I.

Aki kutyát akar nevelni, annak egyszerre két szerepet is el kell játszania: az aggódó szülőét és a kiképző őrmesterét. Mert a kutyát meg kell nevelni, ez mindenkinek az érdeke, a mienk, a kutyáé, a környezetünké és a postásé egyaránt. Magától pedig nem tanul a kutya, nem elég, ha egy könyvet nyomunk a mancsába a helyes viselkedés szabályaival.

Akinek sok ideje és energiája - plusz pénze - van, az persze elmehet kutyakiképzőhöz, ott aztán az ebet is és a gazdát is gatyába rázzák. Ám, főleg idő hiányában ez keveseknek adatik meg, Általában nekünk kell hát kézbe vennünk a dolgokat. Nevelni pedig már attól a naptól elkezdhetünk, amikor a kiskutya hozzánk kerül, azaz amikor elválasztják az anyjától. Nem szabad persze rögtön feladatokat adni neki, hiszen arra még úgyis kicsi, hogy arrébb vontassa a terepjárónkat. A legfontosabb az, hogy elsőként megtanulja a helyét a családban. Ez pedig nem is olyan könnyű dolog, mint ahogy az elsőre hangzik.

Nem azért olyan bonyolult ez, mert sok és nehéz munkát igényel, hanem mert a kiskutya természetesen rengeteg szeretetben részesül - hiszen ki is tudna ellenállni egy helyes kis kölyöknek? - és ez elrontja. Túlértékeli a saját szerepét és nagy egója lesz, ami miatt nem fogja később eléggé respektálni családtagjait. Itt egyáltalán nem arról van szó, hogy ne játszunk a kutyussal, ne kényeztessük. Bármit lehet, de meg kell tanítanunk a kutyát arra, hogy mikor kell leállnia, hogy el tudja fogadni azt, hogy mi mit akarunk. Ha mi meguntuk a játékot, ha dolgunk van vagy ha a kutya túl durván kezd "harcolni" velünk, akkor le kell állítanunk egy határozott "Elég!"-gel. Ez az első lépés, és hogy a kutya meg is értse, ilyenkor határozottan meg kell fognunk, rezzenéstelen arccal ránéznünk és még egy párszor "elégeznünk". Normális kutya ezt pillanatok alatt megtanulja.

A második dolog, amit a kutyának meg kell tanulnia az, hogy hívásra hozzánk jöjjön. Használhatjuk az Ide!, a Lábhoz! utasítást, vagy a Gyere idé!-t, a lényeg az, hogy következetesen mindig ugyanazt mondjuk. Magát a parancsot nem árt élénk gesztusokkal kísérni, mondjuk a combunk hangsúlyozott paskolásával. Az sem mellékes, hogy a kutya felé fordulva kell mindezt tennünk, hogy tudja, róla van szó, ami a neve emlegetésével is egyértelműsíthetünk. Persze ott van a jó öreg jutalomfalat az első néhány próbálkozáskor. Késobb viszont sokkal hatásosabb serkentőszer, ha éreztetjük kedvencünkkel, hogy okos - ezt verbálisan is kifejezhetjük neki - és jól végezte a dolgát - ezt pedig egy kis simivel jutalmazhatjuk. Ha a kutya büszke a saját teljesítményére, akkor bármit hajlandó megcsinálni. Soha ne abból induljunk ki, hogy kutyakötelességük minket szolgálni.

Ne csodálkozzunk, ha a kutya a családból csupán egyvalakinek hajlandó engedelmeskedni. Nagyon sok eb "egygazdás", bár ez gyakran fajtától is függ. A vizslák - lásd Frakk, aki nem hallgat Vilma nénire! - vagy a pumik, pulik meg a nagytestű őrző-védők csak a ház erős emberére figyelnek oda. De olyan kutya is van, amelyik a legkedvesebbre hallgat, azaz többnyire a nőkre. Ebből nem szabad, hogy konfliktus származzon: annak kell lépnie, akire a kutya hallgat és rászoríthatja az ebet legalább a minimális tiszteletadásra.

Vannak az úgynevezett produkciók, melyekre megtaníthatjuk kedvencünket. Ilyen például a reggeli újság felhozása, vagy a pacsiadás, de ezek teljesen fakultatív események. A kutya mindig örül, ha foglalkoznak vele, de vannak dolgok, melyeket néha életbevágó dolog tudnia. Nem vehet fel például a földről ennivalót - ez rendkívül fontos. Nem csupán azért, mert összeszedhet valamilyen fertőzést, hanem mert időről-időre mindig akad valamilyen őrült, aki - ki tudja miért - elkezdi mérgezni a környék kutyáit. Amint a kutya először akar felvenni valamit, azonnal össze kell szidni, jól hangoskodva, az ilyenkor szokásos gesztusokkal. Ha másodszorra teszi ezt, akkor már gatyába kell rázni, szó szerint. Mint mindenben a nevelés során, ebben is következetesnek kell lennünk. Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy bár a sétáltatás remek dolog: egészségügyi túra és ismerkedési alkalom is egyben, a kutyát végig szemmel kell tartanunk, akár mennyire szófogadó is egyébként.

A másik alapvetően fontos az, hogy a kutya csak akkor mehet le az úttestről, ha arra engedélyt kap tőlünk. Ebben nem lehet engedményeket tennünk, mert a legtöbb kutya egyszerűen nem érzékeli a közlekedési eszközök által jelentett veszélyt: nyugodt szível alásétálnának a közeledő kamionnak. Ha a kocsi dudál, akkor meg csak zavartan nézegetnek, hogy most mi is van? A legjobb, ha megtanítjuk a kutyának, hogy amikor az úttesthez ér, akkor üljön le, várjon meg minket és csak akkor induljon le, ha azt hallja, hogy "Mehet!". Ezt persze a legkönnyebb először pórázon gyakorolni. Aztán mehet a dolog élesben is, de előbb a kutya szokja meg a forgalom zaját, mert így nem fog pánikba esni és a kocsik alá futni félelmében.

Egy jól nevelt kutya csak öröm a háznál, ráadásul eloszlatja a kutyáktól félők - például a kisgyerekes nagymamák - gyakran alaptalan félelmeit is és jelentősen csökkenti a mindennapos stresszhelyzetek számát. Tehát minden perc, amit ebbe fektetünk megtérül!

Továbbra is azt szeretnénk, ha minél többen írnátok, halmozzatok el észrevételeitekkel, kérdéseitekkel és tanácsaitokkal. Legfőképpen azt írjátok meg, hogy melyek azok a témák, amikről szívesen olvasnátok. Előre is köszönettel.