Vélemény: káros az Anyacsavar
Szendrei Judit
2004/04/29 08:00
659 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
A Sulinet portál közvélemény-kutatást indított olvasói körében: mi a véleményük az Anyacsavar c. műsorról? Bár az olvasók elsöprő többsége negatívan ítélte meg, az elutasítók többsége a produkciót "csupán" képtelen ötletnek tartotta, nem gondolta, hogy az valóban káros lehet gyermeke lelki fejlődésre. Én azonban, sok más pszichológus, pszichiáter, és más gyermekekkel foglalkozó mentálhigiénés szakember kollégámmal együtt, azok közé tartozom, akik az Anyacsavar ötletét a gyermekekre nézve kifejezetten ártalmasnak gondoljuk, olyannyira, hogy még a műsor indulása előtt nyílt levélben tiltakoztunk ellene.

Talán naiv elképzelésnek tűnik, talán magunk sem hittük komolyan, hogy holmi hétköznapi gyermekvédelemmel és gyógyítással foglalkozó szakemberek beleszólhatnak olyan országos horderejű kérdésekbe, hogy mivel szórakoztassa a népet egy jól menő kereskedelmi csatorna. Mégis, fontosnak tartottuk, hogy amilyen hangosan és érthetően csak lehet, elmondjuk: nemcsak horrorisztikusan erőszakos, vagy pornográf módon ordenáré műsorok, de egy mégoly ártatlannak tűnő, könnyed, szórakoztató "cseréljük el rokonainkat, hű de nagyon vicces lesz" valóság show sem kisgyerekek szemének való. Nem azért, mert "bűnös", "erkölcstelen" vagy "ízléstelen", ennek megítélése ugyanis nem szakmai testületek dolga, (megtették ezt helyettünk politikai szereplők számosan), hanem azért, mert valóban káros lehet a kicsik lelki egyensúlyára nézve.

A műsor reklámszövege az anyákról, mint a család motorjairól beszél, aki a helycsere ideje alatt teljes mértékben pótolják az igazi mamát a háztartás vezetésében, a gyereknevelésben, a mindennapok koordinálásában. Zökkenőmentes "beilleszkedést", az új helyzet adta "kihívást" említi továbbá, mintha az anyaság valamilyen munkakör lenne, a csere pedig csupán olyan nehézségeket és problémákat vetne fel, mint az a helyzet, amikor az ember új munkahelyre kerül. Szomorú volna, ha így lenne, ha anyát és családtagjait elsősorban nem az egymás iránti szeretet, hanem az igények és a szolgáltatások kereslet-kínálat törvényszerűségei kötnék össze.

Ez a szemlélet, akarva-akaratlanul, nemcsak az anya személyét értékeli le (háztartási alkalmazott és bébiszitter), de a családtagokat összekötő emberi kapcsolatokat is. Ha valakit szeretünk, az nem felcserélhető, nem pótolható mással, annak elfogadása nem függ az általa nyújtott teljesítménytől, mint ahogy azt a műsor koncepciója sugallja: "A műsor célja annak bizonyítása (és bebizonyosodása), hogy az édesanya a család nélkülözhetetlen és fontos tagja. A családtagok nem azért szeretik egymást, mert viszonylag "zökkenőmentesen tudnak együttműködni", hanem azért élnek boldogan együtt, mert szeretik egymást. Előbb van az érzelem, amely nem racionális, nem praktikus és nem haszonelvű, hanem (jó esetben) állandó, feltétel nélküli és egy konkrét személynek (és nem mondjuk a férj szerepének) szól.

További problémákat vet fel a műsorral kapcsolatban az is, hogy több, kisgyermekek számára rendkívül ijesztő fantáziát is megjelenít valósághűen. A kisgyermek legelső és legősibb félelme, hogy anyját elveszítheti: hogy hiába hívja, nem jön, s nem tudja, visszatér-e valaha. Lehet, hogy a játékban résztvevő nagyobbacska iskolások értik, hogy a csere csupán játék, "mintha" helyzet, (bár meggyőződésem, hogy nekik is rossz, nemcsak "mintha" fáj az igazi mamájuk távolléte és egy idegen nő elviselése), a tévénéző kisebb gyerekek azonban valóban összezavarodhatnak: ezek szerint lehetséges, hogy anyu egyszer csak nem jön haza estére sem, és valaki mást találok itt helyette?

A kitevési fantázia (elküldenek otthonról, odaadnak másnak) szintén gyakori, ősi félelem a kicsiknél, azoknál is egyébként, akiket soha nem fenyegettek, vagy vicceltek meg ilyesmivel. Ha egy anya más családhoz szegődhet, akkor, a tévénéző kicsik olvasatában a saját gyerekéről lemond, tehát valóban lehetséges, hogy egy szülő a gyerekét elhagyja.

Az Anyacsavar c. műsorban ráadásul ez az elhagyás más gyerekekért történik, ami egy további alapvető gyermeki indulatot, a testvérféltékenységet is provokálja: "Minket egy idegenre hagy, miközben másokkal kedves. Ugyanúgy viccelődik velük, mint velem szokott, és ugyanazt a kakaót adja nekik, ami, eddig azt hittem, csak nekem jár reggelente." A kicsik ugyanakkor nemcsak saját maguk, de elhagyott, megcsalt szülőjük nevében is féltékenyek lehetnek. Hiába nincs szó valódi házasságtörésről, a szereplők mégis ezt a helyzetet imitálják, s egy kisgyermeknek ez épp elegendő.

A válás lehetőségével való szimbolikus fenyegetés ráadásul egy olyan társadalomban, ahol a statisztikák szerint minden második házasság felbomlik, egyáltalán nem tűnik felüdítően egzotikus gondolatkísérletnek. A gyerek nézi a műsort, és két elvált család hétköznapjait látja: olyan helyzeteket, amilyenekről már hallott a társaitól ("most a Géza az új apukám..."), és amelyek bekövetkeztétől szülei egy-egy hangosabb veszekedésekor maga is rettenetesen fél. Nézi a műsort, és látja, hogy ez nemcsak lehetséges, (hisz' tudjuk, sajnos valóban az), de vicces és szórakoztató is kell legyen. "Hű, de mókás, ez az új nő nem tudja, hogy Öcsi ketchup nélkül szereti a sajtos tésztát..." (Persze ebben a szellemben minden válást fel lehetne úgyis fogni, mint érdekes kihívást, "toleranciapróbát és alkalmazkodási kísérletet" a gyerekek és a mostoha szülők részéről, ami valójában a felek épülésére szolgál.)

E súlyos aggályokra mondhatjuk persze azt is, hogy ez csak egy játék, nem kell szó szerint venni. Ez a vélemény azonban azon a hibás elképzelésen alapszik, hogy egy fantázia nem lehet ugyanolyan ártalmas, mint a valójában megtörtént dolgok. Ez nincs így. Senki sem akarja pl. azt játszani a gyerekével, hogy "Mi lenne ha a nagyi meghalna?" vagy "Most játsszuk azt, hogy aput börtönbe zárják!" Mert hiába nem igaz, mégis félelmetes, fenyegető. Nemcsak annak, akivel eljátsszák, de mindenkinek, aki miközben nézi, lélekben átéli a felkavart szorongásokat. Ha igaz az az érv, amivel a tévécsatorna védekezik, miszerint ők senkit nem kényszerítettek a részvételre, mindenki önként jelentkezett, akkor mi szülők is nyugodtan gondolkodhatunk úgy, hogy minket sem lehet arra kényszeríteni, hogy gyermekeinket egy káros műsor hatásainak kitegyük, valóban, önként kikapcsolhatjuk a tévét és mondjuk társasozhatunk is helyette. Az nemcsak hogy ártalmas nem lesz, de meggyőződésem, hogy mindenkinek sokkal szórakoztatóbb is.

Képek

  • http://www.bonusfamilies.com/eCards/mother-child.jpg
  • http://www.rtlklub.hu