Vulkáni paradicsom
2003/09/30 00:00
849 megtekintés
A cikk lejárt! Valószínű, hogy már nem aktuális információkat tartalmaz!
A Lord Howe-szigeteket, bár nincsenek messze Ausztráliától, csak 1788-ban fedezték fel. A hosszú ideig érintetlen területen ősi vonásokkal rendelkező élővilág alakult ki, amelyet természetesen az emberi civilizáció sodort veszélybe. Először az emberek által behurcolt egerek és patkányok okoztak károkat, majd a kiirtásuk céljából a szigetekre vitt baglyok és macskák kezdték el tizedelni az őshonos állatvilágot, mely addig nem találkozott ragadozókkal.

A Csendes-óceán végtelen vizében, az ausztrál partokkal szemben sok apró tagból álló szigetcsoport található, melynek központi és egyben legnagyobb tagja a Lord Howe-sziget. A kifli alakú sziget 11 kilométer hosszú és a legszélesebb pontján is csak 2 kilométer széles, egész területe alig több valamivel, mint 15 négyzetkilométer.

A szigetcsoport területén és közvetlen közelében az emberi beavatkozás nem öltött nagy méreteket, így a természet sokat megőrzött eredeti gazdagságából. Viszonylag későn fedezték fel, csak 1788-ban talált rá egy gőzhajó parancsnoka, amikor fegyenceket szállított a kissé távolabbra eső Norfolk-szigetre. Elnevezését a brit haditengerészet admirálisának, Lord Howe-nak a tiszteletére kapta. 1834-ben egy csapat bálnavadász átmeneti tábort alakított a szigeten, de az első állandó települést csak 1851-ben alapították rajta. A következő nagy fordulópont a Lord Howe-szigetek életében 1982 volt, amikor az felkerült az UNESCO Világörökség listájára.

A szigetek domborzata igen változatos, az öblöket korallzátonyok veszik körül, a szárazföldön pedig vulkanikus eredetű hegyek emelkednek. A két legmagasabb csúcs a 875 méteres Mount Gower és a 777 méteres Lidgbird. Déli és délkeleti oldaluk tengerbe omló sziklafalak, míg déli, délnyugati felük lankásabb, völgyekkel szabdalt gerincei egy korallzátonyokkal körbezárt lagúnáig húzódnak. A szigetektől délkeletre egykori kitörések emlékeként egy vulkanikus eredetű 650 méter magas szikla emelkedik az óceánból, amely alakjáról a Balls Pyramid nevet kapta.

A Lord Howe-sziget egy 7 millió éve aktív vulkáni hegység a víz fölé emelkedő csúcsa. A szigetcsoport közvetlen környékén az átlagos vízmélység 200 méter körül van, de nem kell nagyon messzire menni, hogy elérje az 1800-2000 méteres mélységet. A földtörténettel foglalkozó geológusok szerint a szigetcsoport valamikor egy Malajzia és Új-Zéland közötti szárazföldi összekötő folyosó része lehetett. A túlnyomórészt bazaltból, tufából és más vulkanikus eredetű kőzetekből álló szigetek lankásabb nyugati oldalain meszes üledék halmozódott fel a hajdan volt korallzátonyoknak köszönhetően. A meszes talajban fellelhető ősmaradványok igen sok érdekes ismerettel szolgálnak a szigetek élővilágának kialakulásáról, amely a mai napig megőrizte számos ősi vonását.


Feketecsér fiókájával

A hosszú ideig lakatlan területen nem élnek nagytestű ragadozók, mint ahogy kígyók és pókok sem. A nyári átlaghőmérséklet 24°C körül van, a csapadék egész bőséges és egyenletes, a téli fagyok pedig ismeretlenek errefelé. Mind az állat-, mind a növényvilág gazdag a csak itt előforduló egzotikus endemikus fajokban.

A Lord Howe-szigetekre az első természettudósok a XIX. század végén érkeztek és azóta folyamatosan vizsgálják a különleges élővilágot, amely a földtörténeti fejlődésével összhangban elkülönül az óceáni területekétől és inkább az északnyugatra lévő Új-Kaledóniával mutat rokonságot. Ez megnyilvánul abban is, hogy a Lord Howe-szigetet sűrű szubtrópusi növényzet borítja. A magasabbra növő endemikus fajok közül gyakoriak a kentiapálmák, a pandanuszok és a banyafák, valamint a különleges kinézetű hatalmasra növő páfrányfák. A szigeteket körülölelő vizek élővilága szintén nagyon gazdag, 107 különböző családhoz tartozó, csaknem 450 halfaj népesíti be a tengert.


Lord Howe coralfish

A nagyon hosszú ideig érintetlen élővilágot az elzártsága ellenére is fenyegeti a civilizáció. Az emberek által a szigetekre hurcolt rágcsálók (egerek és patkányok) gyorsan elszaporodtak, ezért az 1920-as években baglyok és macskák betelepítésével próbáltak tenni ellenük. Ám a kísérlet balul sült el, minthogy a ragadozók inkább a sokkal könnyebb prédának számító őshonos madarakat kezdték el pusztítani.

Lordhoweisland.info