Pályázati felhívás – eTwinning Nagyköveti tevékenység ellátására a Közép-dunántúli régióban
2017/01/27 12:06
1281 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Az eTwinning program európai iskolák Információs és Kommunikációs Technológiák segítségével folytatott együttműködési tevékenységeit támogatja azáltal, hogy technikai, pedagógiai és módszertani segítséget, eszközöket és szolgáltatásokat nyújt a regisztrált intézményeknek, pedagógusoknak. Olyan felületet biztosít a részt vevő európai országokban működő intézmények munkatársai (pedagógusok, igazgatók, könyvtárosok stb.) számára, ahol átélhetik, milyen Európa legérdekesebb, és legnagyobb oktatási közösségének a tagja lenni.

network

Az Európai Bizottság 2005-ben indította a programot, 2007 és 2013 között pedig az Egész életen át tartó tanulás program részeként működött. 2014-től Erasmus+ néven új program indult, melynek része a megújuló eTwinning program és Nagyköveti hálózat is.

Az eTwinning programnak szerves része a Nagyköveti Hálózat, hiszen a közel 1700 regisztrált köznevelési intézmény és a több mint 3600 regisztrált pedagógus munkájának támogatása, az eTwinning projektek indításának elősegítése kiemelkedően fontos tevékenységek.

Munkavégzés területe: Közép-dunántúli régió

A jelentkezés feltételei:

  • köznevelési intézményben betöltött aktív pedagógus jogviszony
  • elvégezte az akkreditált eTwinning pedagógus továbbképzést és/vagy részt vett minimum 1 db eTwinning iskolai projekt megvalósításában
  • kiváló kommunikációs képesség
  • kiváló felhasználói szintű számítógépes ismeretek (irodai alkalmazások, internet, oktatáshoz kapcsolódó egyéb alkalmazások ismerete)

Előnyt jelent:

  • bármely idegen nyelv (legfőképpen angol nyelv) ismerete kommunikációs szinten
  • szaktanácsadói tevékenységben szerzett tapasztalat
  • pedagógus továbbképzésben szerzett tréneri tapasztalat
  • bármely oktató- nevelő munkához kapcsolódó nemzetközi projektben való részvétel

A sikeres pályázót az Oktatási Hivatal 2018. év december hó 31. napjáig tartó határozott időtartamú munkajogviszony keretében foglalkoztatja, távmunkavégzés keretében, részmunkaidőben, heti 4 órában.
Az eTwinning Nagyköveti munka ellátása a következőkre terjed ki:

  1. a régióban élő pedagógusok tájékoztatása a programról a lehető legszélesebb körben, előadások, konzultációk tartása e-mailben, személyes, telefonon
  2. havonta legalább egy tájékoztató előadás megszervezése és megtartása saját régiójában (ettől eltérni kizárólag a Nemzeti Szolgáltatóponttal egyeztetve lehet)
  3. félévente legalább egy jó példaként szolgáló projekt felkutatása és bemutatása a Nemzeti Szolgáltatópont útmutatásai alapján
  4. a Nemzeti Szolgáltatópont által kiosztott promóciós anyagok eljuttatása/szétosztása a program iránt érdeklődők között
  5. Havi összefoglaló készítése
  6. A nagykövetet a Nemzeti Szolgáltatópont felkérheti egyéb szakmai előadások megtartására központi rendezvények alkalmával maximum évi két alkalommal.
  7. Cikkek, összefoglalók, ismertetők írása a projekthez kapcsolódóan

A munkavégzés 2017. március 1-től 2018. december 31-ig tart.

A munkavégzés formája: távmunka

A jelentkezés módja, határideje:

  • A jelentkezéseket kizárólag elektronikus úton az alábbi e-mail címen fogadjuk: etwinning@oh.gov.hu
  • Beküldendő dokumentumok:
    • szakmai önéletrajz (Europass formátum)
    • végzettségeket, egyéb, a kiírásban felsorolt tevékenységeket igazoló dokumentumok
    • motivációs levél
      • Miért szeretne eTwinning Nagykövet lenni?
      • Milyen egy hatékony és sikeres Nagykövet Ön szerint?
      • Mit vár ettől a munkától?
      • Hasonló területen szerzett tapasztalat

A jelentkezés határideje: 2017.02.13.

eTwinning info

Bemutatkoznak az eTwinning nagykövetek Az eTwinning program magyarországi képviseletében nyolc nagykövet segíti az érdeklődők munkáját.
eTwinning Nagykövetek csoport a Közösségben Moderált csoport a szakmai közönség számára.
eTwinning HelpDesk A csoport célja, hogy szakmai, technikai segítséget nyújtson az eTwinning program résztvevőinek.
e3 A projekt célja egy eTwinning Pedagógiai Műhely létrehozása, ahol a résztvevők egy projektötlet kidolgozásán munkálkodnak.

Untitled Document

Info és elérhetőségek