A tanuló jól is érezze magát a sikerhez vezető úton...
2017/08/23 08:00
453 megtekintés

A Beda Hallberg svéd középiskola innovatív módszere számos olyan programot kínál, melyek az egyéni fejlődés és az aktív társadalmi részvétel alapjait egyaránt biztosítják. Azt is céljául tűzte ki az iskola, hogy folytatólagos támogatást nyújt a diákoknak, és csökkenti a lemorzsolódás veszélyeit azzal, hogy szorgalmas munkával minimalizálják az iskola zárva tartási idejét, hogy hosszabb szünetekben is nyitva lehessenek. Jelen van egy egészségügyi csapat és pszichológiai tanácsadók is, annak érdekében, hogy támogassák a fiatalok szükségleteit.

A Beda Hallberg gimnázium egy olyan svéd iskola, amely a kötelező alapképzés teljesítése után különböző programok segítségével oktatja az önként jelentkező fiatalokat. 2013-ban egy kicsi, az egyénre összpontosító intézményként nyílt meg. Néhány 16 és 20 év közötti fiatal számára a hagyományos intézményi környezetben való tanulás és az azzal járó kötöttségek problémát jelenthetnek. A Beda nyitva áll azoknak, akik egy kicsi iskolát keresnek, ahol biztonságban és kényelemben érezhetik magukat.

Nagyobb spektrumú célja az iskolának az, hogy felkészítsék a diákokat a munkáslétre, rögtön iskola után, vagy a felsőoktatási tanulmányaikra. Egy távolabbi céljuk pedig az, hogy jó alapokat fektessenek le a diákok személyes fejlődéséhez és aktív társadalmi életéhez.

beda

Az úgy nevezett Tudományos Program (Science Programme) felsőoktatásra felkészítő programot kínál fel, azzal a céllal, hogy fejlessze a diákok tudását a svéd társadalomról és az egész világról, az egyén és a társadalom közötti kölcsönhatásról, illetve arról, hogy hogyan változnak az emberek életfeltételei az idő és a helyszín változásával.

Az iskola egy kulcsfontosságú szempontja az, hogy a sikerhez vezető úton, a tanuló jól is érezze magát a folyamat közben. A tanulóknak aktívan és pozitívan kell megközelíteniük a tanulást. A tanítás személyre szabott, a diákok igényeit figyelembe véve. Ezen kívül nagyon fontos a rugalmasság és a személyes kapcsolatok, ugyanúgy, mint a személyzet és a tanárok elkötelezettsége, és szakmai fejlődése.

Annak érdekében, hogy csökkentsék a stresszt, komolyan megkülönböztetik az iskolai munkát és a szabadidős tevékenységeket.

Nincsenek házi feladatok, részben azért, mert néhány tanuló nem rendelkezik azzal a támogató otthoni háttérrel, amire szüksége lenne a házi feladatok elvégzéséhez. Néhány diáknak szüksége van a folyamatosságra és hozzáférhetőségre, éppen ezért a hosszabb iskolai szünetek eredménytelennek bizonyulnak. Hogy ezeknek a szükségleteknek eleget tegyen, a Beda Hallberg minimalizálja az iskola zárva tartási idejét, nem tartanak hosszabb szüneteket. Jelen van egy egészségügyi csapat és pszichológiai tanácsadók is, annak érdekében, hogy támogassák a fiatalokat.

A rendszeres minőségértékelés kötelező Svédországban. Minden iskolának terveznie, értékelnie és fejlesztenie kell az oktatási munkáját. A tanároknak és tanulóknak is részt kell venniük mindebben, és az iskolának kötelessége dokumentálnia a folyamatot. A Kungsbacka törvényhatóságnak, amely egyben az iskolaellátó is, feladata biztosítani, hogy az iskola követi a szabályokat és a rendszeres minőségértékelést.

Kapcsolat: Anna-Lena Nasstrom, Igazgatói megbízott (anna-lena.nasstrom [kukac] kungsbacka [pont] se)

Forrásszöveg angol nyelven elérhető ide kattintva.

eTwinning info

Bemutatkoznak az eTwinning nagykövetek Az eTwinning program magyarországi képviseletében nyolc nagykövet segíti az érdeklődők munkáját.
eTwinning Nagykövetek csoport a Közösségben Moderált csoport a szakmai közönség számára.
eTwinning HelpDesk A csoport célja, hogy szakmai, technikai segítséget nyújtson az eTwinning program résztvevőinek.
e3 A projekt célja egy eTwinning Pedagógiai Műhely létrehozása, ahol a résztvevők egy projektötlet kidolgozásán munkálkodnak.

Untitled Document

Info és elérhetőségek