A dobgép használatának alapjai
2002/01/22 00:00
1518 megtekintés
A cikk lejárt! Valószínű, hogy már nem aktuális információkat tartalmaz!
Korábbi cikkünkben röviden bemutattunk néhány olyan számítógépes programot, melyek segítségével akár igazi zeneszerzőkké is válhattok. A HammerHead Rhythm Station dobprogram segítségével az alapok nagyjából két perc alatt elsajátíthatók: feltéve, ha figyelmesen elolvassátok következő cikkünket. Merthogy mégis másként néznek az emberre, ha olyan szavakat ismer, mint channel vagy measure. A lényeg: könnyen elsajátítható, hosszan szórakoztató.

Channel, Measure és a többiek

Tegyük fel, hogy valakinek megvan a nagyszerű HammerHead Rhythm Station. Ha véletlenül mégsem, akkor bármikor letöltheti a kis helyet foglaló, és nagy örömet okozó programot a http://www.threechords.com/hammerhead/ címről. Hogy egy kis kedvet csináljak hozzá, elárulom: teljes mértékben ingyenes, vagyis még csak elméletben sem kell érte fizetni, mint a shareware-ek esetén.
Az első próbatétel: a program elindítása után eltaláljuk-e a "Groovy" feliratú gombot. Ha igen, akkor már használhatjuk is nagyszerű dobgépünket. A felület alsó felén vannak azok a dolgok, amikkel a lényeget meghatározhatjuk, vagyis azt, hogy milyen dobhangok, mikor fognak megszólalni. Hat csatorna, vagyis channel áll rendelkezésünkre. Ha valamelyiket kiválasztjuk egy kattintással, akkor a középütt található lapokon láthatjuk, hogy mikor fog megszólalni az adott csatornán beállított dob. A dolog rendkívül egyszerű: ahol fehéren világít a kijelző, ott megszólal a dob.
Mivel a dobgép alapvetően a tágan értett techno, vagyis a mindenféle gépi ritmusokra építő zenékben használatos, ezért négynegyedes ritmusokat kreálhatunk. Ez az elméleti információ voltaképpen nem nagyon befolyásolja a gyakorlati munkát. Ami fontos számunkra, az az, hogy egy "kör" négy részre van osztva, és mindegyikben négy hang szólalhat meg összesen. Az összesen tizenhat, ugye. Általában a hangsúlyos részek, vagyis egy house- vagy techno-számban a mély lábdobok a negyedek elején szólalnak meg.

A HammerHead kedvesen megkönnyíti a dolgunkat: az első hangot jelképező lapocska mindegyik negyedben sárga, míg a többi kék. (Egyébként lehet háromnegyedes ritmusokat, mondjuk keringőt is összehozni, csak ahhoz ügyeskedni kell.)
Azt, hogy egyes csatornákhoz milyen dob tartozik, a Channel felirat alatti lehulló menüben választhatjuk ki. Ezekről később bővebben lesz szó, egyelőre legyen elég annyi, hogy a különböző BD-k a bassdrumok, vagyis magyarul lábdobok. A magyar név az "igazi" dob megszólaltatási módjára utal, az angol pedig arra, hogy ezek mély és kemény hangok. Minden techno- és house-szám lelkét a bassdrum adja, tudjátok, a tucc-tucc. A snare a pergődob, a HH pedig a hihat, vagyis a cintányér rövidítése. Ennyi talán elég ahhoz, hogy mindenki elkezdjen kísérletezni, hiszen ennél többet hiába is írok róla, a lényeg használat közben derül ki. Még annyit: [szögletes zárójelben] hat előre beállított jó kis groove-ot találunk, pedig a felhasználó által beállítható hangok vannak. Ezek alapesetben (ha nem állítjuk át őket) mindenféle mókás effektet tartalmaznak.
Az egyes csatornáknál a kezelőfelület legalsó részén még egy csomó érdekes és fontos dolgot beállíthatunk. Az On/Off azt hiszem, magáért beszél. A fel-le tologatható potméterrel a hangerő állítható. Nyilvánvaló, hogy mire vannak, de az, hogy mikor érdemes használni őket, csak használat közben derül ki, amikor pl. rájövünk, hogy a cintányér nagyon erős, és elnyomja a többi, vele együtt megszólaló hangszert.
Még két kapcsoló van, amik egy kicsit megtévesztő névre hallgatnak. A Dis a distortion, vagyis a torzítás névre hallgat, de mégis érdemes használni, hiszen nem torz, hanem keményebb, érdesebb és sokkal hangosabb lesz az adott dob tőle. Ha tehát igazán "pumpálni" akarsz a lábdoboddal, akkor beállítod a négy sárga fülre, bekapcsolod a torzítást, és már lehet is bólogatni. (De mintha azt írtam volna, hogy számítógéppel zenét csinálni nem ilyen egyszerű, nem?)
A másik a Rev, vagyis a reverse. Ezzel megfordítjuk az adott hangszer hangját, amitől az rendkívül idétlen, "csúszós" lesz - hogy pontosan milyen, azt hallgassátok meg. Furcsasága miatt jó néha használni, de túlzásba nem érdemes vinni. Az előre beállított groove-okra használva valamiféle "kiállást"-kapunk.

Eddig a kezelőfelület alsó feléről volt szó, most vessük pillantásunkat a felső régiókra. Egyrészt itt találhatók a hangulatos díszítések, pörölycápa és hangfal. Ezekre bármikor rákattinthatunk, és az eredmény mindig ugyanaz lesz, és ez bizony megnyugtató a mai bizonytalan világban. A jobboldali nagy tologatható potméter kezelése sem fog sok meglepetést okozni: ezzel szabályozhatjuk a hangerőt. A Play gomb nyomogatásával pedig elindíthatjuk nagy művünket, és bármikor le is állíthatjuk. (Mire nem képes a számítástechnika!)
A hangerő-szabályzó mellett található vízszintes irányban elterülő potméter-soron rendkívül sok minden fontos dolgot állíthatunk be. A Distortion és a Feedback a Dis-gomb hatását szabályozzák, nagyjából a következő mechanizmussá: ha mindkettő a maximumra van állítva, akkor a legdurvább a hang. (Ennél többet én sem tudok, de nem is érdemes, hiszen ez nem egy olyan kifinomult effekt-masina, amin érdemes lenne sokat állítgatni: csutkára mindkettőt.) Ha a Shuffle-potmétert jobbra ráncigáljuk, összezavarja az egész hangzást, úgy, hogy közben a ritmust betartja - biztos jó játék.

A fentiekkel szemben viszont tényleg lényeges a Tempo, ahol beállíthatjuk a BPM-et. Pár éve, amikor a techno-kultúra még majdnem underground volt, kevesen tudták, mi az a BPM, és egy komoly újság "színes" rovatában olvastam olyat, hogy "hajnali kettőkor a DJ még rákever tíz BPM-et". Nos, hogy tisztázzuk a helyzetet: a rövidítés feloldása Beats Per Minute, vagyis a percenként vett ütések száma, vagyis, hogy pontosak legyünk, a negyedek száma.
A Hammerben 50-250-ig állítható, de a két szélső tartomány meglehetősen irreális. A 130-140 nagyjából "normális", 120 alatt már kifejezetten lassú lesz a dolog, és a nagyon gyors és kemény, az nagyjából 180 BPM. Ez persze nem jelenti azt, hogy bárki ne kísérletezhetne ezeken kívüli tempótartományokkal.

Az utolsó dolog, amit itt állítgathatunk, az az, hogy melyik, khm, measure-t használjuk éppen. Általában - főleg kezdetben - megelégszünk eggyel, de aztán nő a mohóságunk, és nem akarjuk, hogy mindig ugyanaz a négy negyed ismétlődjön. Ilyenkor aztán a Total feliratnál beállíthatjuk, hogy hány négyütemnyi egység következzen egymás után, és az éppen aktuálisat a Currentnél változtathatjuk. A lejátszásnál ilyenkor természetesen az összeset meghallgatjuk, és csak azután kezdődik elölről az egész. Figyelem! Az egyes measure-ök eltérése csak a ritmusban lehet, vagyis ha a hangerőn vagy az effekteken stb. állítunk valamit, akkor az az egészre kihat.

A menürendszer használata nagyjából értelemszerű. A File menüben a Trackünket, vagyis voltaképpen a dobgép állását menthetjük el és tölthetjük be (a kiterjesztés hh). Viszont meg kell említenünk a nagyszerű Stream to Disk opciót, amivel működésünk eredményét wav-fájl formájában menthetjük el - aztán kiírhatjuk CD-re, és házalhatunk a lemezkiadóknál. Az Edit akkor hasznos, ha több measure-t használunk, és azt akarjuk, hogy hasonlítsanak egymásra - persze valami eltéréssel, hiszen ha ugyanaz mind, akkor elég egy is. Ilyenkor az aktuális measure-ből kimásolhatunk egy csatornát vagy az összeset is, aztán beállítva azt, ahová tenni akarjuk, beilleszthetjük őket. Az Activate és a Stuff voltaképpen fölöslegesek. Az utolsó menüpontban állíthatjuk be, hogy melyik Userbankot akarjuk használni. Ez arra van hatással, hogy mit hallunk azon a csatornán, ahol a -ot állítottuk be hangszernek. Ezekről bővebben többet majd legközelebb.

Hát ennyi dióhéjban, mindenki elkezdhet kísérletezgetni, legközelebb pedig már gyakorlati tanácsokkal szolgálunk, hogy mit csináljunk, hogy ne totális káosz jöjjön ki a nyomogatás végén, hanem legalább egy kicsit hasonlítson ahhoz, amit elképzeltünk.