Kódbeszélők
2013/11/12 11:14
1067 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

A második világháború egyik igen érdekes titkosítási megoldását az amerikai hadsereg alkalmazta. Az ötletet tulajdonképpen a német nyelvészek adták, akik a huszas-harmincas években az amerikai őslakos indiánok által beszélt nyelveket tanulmányozták, de a törzs nyelvét kihagyták, mert túl nehéznek találták.

A navahók a legnagyobb észak-amerikai nemzetséget alkotják, három államra is kiterjed a területük. A hagyományaikat és nyelvüket is meg tudták őrizni, annak ellenére, hogy már a spanyolokkal is harcolniuk kellett, majd később is csak 1868-ban sikerült békét kötniük az amerikai kormánnyal. Számos navahót kitelepítettek az ősi területükről.

A navahók harcos nemzetként maradtak fenn, ami részben a mostoha életkörülményekhez való alkalmazkodásuk miatt kényszer is volt, de a haza és a közösség iránti elkötelezettség bizonyítását is szolgálta, azt, hogy akár az életét is képes feláldozni a közért. Ez a szemlélet az indián kultúrában mai is fennáll, emiatt arányukhoz képest nagyobb a számuk a hadseregben most is.

A második világháború alatt egyes törzs fiainak 30, de volt olyan, hogy 70 százaléka jelentkezett a hadseregbe, ezek között sok fiatal is volt, akik idősebbnek hazudták magukat.

kod

Az ötlet

A viszonylag alacsony termetű navahók számára egy különleges feladatot találtak ki. A Japán elleni harcokban az amerikaiak folyamatos veszteségeket voltak kénytelenek elszenvedni, főleg a kommunikációs rendszerük gyengeségei miatt. Alkalmaztak ugyan kódolást, de azt a japán kódfejtők könnyűszerrel megfejtették. Az első világháború idején már próbálkoztak a choctaw indiánokat bevonni a kódolásba, ezt aztán a navahókkal sikerrel meg is tették.

Annak a fehér származású Philip Johnston agyából pattant ki az ötlet 1942-ben, aki gyermekként egy navahó rezervátumban nőtt fel, apja ugyanis ott dolgozott misszionáriusként. Az ötlet alapja az volt, hogy a navahó nyelv csak beszélt formában létezett és maximum 30 ember értette csak az egész világon a törzs tagjain kívül.  Körülbelül 400 navahót választottak ki, hogy velük oldják meg az üzenetek titkosítását.

A kidolgozás

Kísérletképpen kiválasztottak néhány önkéntes újoncot és egy kaliforniai haditengerészeti bázisra, San Diego-ba vitték őket. Ott megkezdődött a kód kidolgozása. Bár már önmagában a nyelv is elégnek tűnt a titkosításhoz, mivel a japánok nem beszélhették, de fel kellett készülni arra is, hogy esetleg navahó hadifoglyokat rákényszeríthetnek a lefordításra. Ezért egy más navahóul beszélő számára is ismeretlen kódolást is beépítettek a rendszerbe. Ez a részleges kódolás ráadásul még fel is gyorsította a kommunikációt az egyes egységek között.

A 29 bázison dolgozó profi rejtjelező egy új ábécét hozott létre a nyelv leírására, ráadásul a nyelvben nem létező angol katonai szakkifejezéseket létező navahók létező fogalmi nyelvezetükbe illeszkedően kellett átvinni. Így lett például a rombolónaszád ca-lo, azaz cápa, a járőr repülőgép bagoly ga-gih, azaz varjú, a november hónap nil-chi-tso, azaz nagy szél.

A munka nem volt kis feladat, hiszen szinte semmi nem létezett addig a katonai szakkifejezésekből a navahó nyelvben, de a metaforikus kifejezések segítettek: így lett például a harci repülőgép valójában döngicsélő méhecske, Hitlert pedig a büdös bajuszos szófordulattal írták le.

Ráadásul az idő, a tér és a forma kifejezése is alapvetően eltér a japán és európai nyelvekétől, így ez külön nehezítette a feladatot, de egyben a biztonságosságot is növelte. Igazi nyelvészeti csemege lett az eredmény, mert a katonai konfliktus szavait egy idillikus természeti kép leírásába ültették át.

kod2 Philip Jöhnston

Az alkalmazás

A kiképzés után azonnal indultak a csendes-óceániai szigetekért folytatott harcokba, ott a legvéresebb küzdelmekbe vetették be őket. A közönséges rádiókon folytatott adásaikat a japánok hallhatták, de semmit nem értettek belőle, a vonal két végén helyet foglaló navahók viszont azonnal tudták az üzeneteket kódolni és dekódolni. Ez létfontosságú volt az amerikai taktikában, mivel különböző csapategységek munkáját kellett összehangolni folyamatosan a változó harci körülmények között.

A felderítők közé is gyakran beosztották őket, hogy pontosan tudják, hova kell a légi és tüzérségi erőket bevetni. A kódbeszélőkre külön testőrök vigyáztak, hisz személyük volt a biztosíték a kapcsolatra. Alkatuk és bőrszínük miatt az amerikai hadseregen belül is vigyázni kellett rájuk, nehogy japán kémnek higgyék őket. A gondoskodásnak köszönhetően csak 13-an vesztették életüket a harcokban.

A módszer hatékonyságát bizonyítja, hogy az Ivo Dzsima-i harcokban ugyan 2 kódbeszélő elesett, 3 megsebesült, de a többiek 48 óra alatt képesek voltak 800 üzenetet küldeni, mindezt hiba nélkül.

Kódok, navahók, katonák

Rozgonyi-Borus Ferenc cikke