A mozi Michelangelója - Antonioni 90 éves
2002/09/24 08:00
914 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Már a Velencei Fesztiválon köszöntötték pályatársai és tisztelői, és megkapta a San Marco-díjat életművéért, de valójában csak szeptember 29-én töltötte be a 90. életévét az olasz film élő klasszikusa, Michelangelo Antonioni, aki hajlott kora és súlyos betegsége ellenére napjainkban is dolgozik

A Mester, aki tíz évvel ezelőtti agyvérzése óta nem tud beszélni, a közelmúltban fejezte be legújabb alkotását, az Erost, amelynek társalkotói Pedro Almodóvar és a hongkongi Vong Kar-vaj. Velencében, ahol feleségével és segítőtársával, Enricával, valamint Tonino Guerra forgatókönyvíróval jelent meg, tudatta a sajtóval, hogy ez a film korántsem a hattyúdala.

Michelangelo Antonioni 1912-ben született Ferrarában, és pályafutását éppen hatvan éve kezdte Franciaországban Marcel Carné oldalán: a Sátán követei című film asszisztense volt. A 40-es években a kibontakozó olasz neorealizmus szellemében készítette első filmjeit, a Po-menti embereket, és az Egy szerelem történetét, de az 50-es évek második felétől inkább az egzisztencialista gondolkodás hatotta át, és az olasz polgári értékek válsága lett filmjeinek fő témája. A kiürült emberi kapcsolatokról, a pótcselekvésekről, a kommunikációképtelenségről szól a Kaland, az Éjszaka, a Napfogyatkozás és a Vörös sivatag, amelyek felfedeztették a mozi számára Monica Vittit, aki mellett olyan nemzetközi csillagok szerepeltek, mint Marcello Mastroianni, Jeanne Moreau, Alain Delon vagy Richard Harris. A hosszú beállítások, a dramaturgiai funkciójú csendek iskolát teremtettek, nálunk is hatott Makk Károly és Jancsó Miklós filmjeire.


Részlet a Nagyítás című filmből

Sajátos módon az akkor már ötvenen túl járó Antonioni készítette el a 60-as évek lázadó rock-nemzedékének két igen fontos filmjét: a Nagyítást, amelyet ma is látnia kell minden újságírónak (a gyilkosságot leleplező laborálás, illetve a rocksztár gitárcsonkjáért való verekedés jelenetét külön tanítani lehetne), és a Zabriskie Pointot, a hippivilág sajátos ódáját, amelyhez többek között a Grateful Dead és a Pink Floyd készített remek zenét. A rendező elsők között ment el dokumentumfilmet forgatni Kínába, majd 1975-ös Foglalkozása: riporter című alkotása után kijelentette: a hagyományos filmnek vége, éljen a video. Ő volt a nagyok közül az úttörő a videofilmezésben Jean Cocteau Kétfejű sas című drámájának filmre vitelével (Az oberwaldi titok). A 80-as években visszatért az ember megismerhetetlenségének témájához az Egy nő azonosításával. Egy súlyos agyvérzés csaknem véget vetett pályafutásának, de végül talpra állt, és segítséggel ma is dolgozik. A Wim Wenders-szel közösen elkészített Túl a felhőkön legjobb napjait idézi.

(gluck)