A természet diktátorai
2012/08/16 08:00
971 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

A ragadozók egy részét olyan fegyverzettel, izomzattal, agresszivitással és vadásztechnikával szerelte fel az evolúció, hogy viselkedésüket és élőközösségükben betöltött szerepüket látva túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ők a természet diktátorai.

De pontosan miként lendülnek támadásba ezek a rettegett ragadozók? A Nat Geo Wild lebilincselő sorozata a kérdést olyan elképesztő – sok esetben tragikus kimenetelű – esetekkel világítja meg, melyeknek hagyományos zsákmányállatok helyett emberek a kárvallottai. A nyugat-afrikai Sierra Leonében az amerikai Gary Brown épp egy kellemes autós országjáráson vesz részt a barátaival, amikor a csapat valami furcsára lesz figyelmes az út mellett. Az ismeretlen élőlény fekete szőre és hatalmas termete miatt először azt hiszik, hogy egy gorillával van dolguk – közelebb érve hozzá azonban kiderül, hogy egy kifejlett hím csimpánzzal hozta őket össze a balszerencséjük. A ’csimpánz’ szóról a legtöbbünknek ölelni való, játékos kedvű állatkák jutnak az eszünkbe – a cirkuszok és a szórakoztatóipar eme kedves kellékei azonban egytől-egyig ártatlan növendékmajmok, melyek csak később nyerik el igazi valójukat. A kifejlett csimpánzok 120 centiméter magasak és öt ember izomerejével bírnak – és ha ehhez hozzávesszük hosszúra nőtt félelmetes fogait és kifejlett korukra agresszívvé váló természetüket, egy olyan állat áll előttünk, mellyel nem szívesen találkoznánk egy elhagyott út mentén.  Nem csoda hát, hogy az amerikai turistacsapat sorfőrje lefékez, és megpróbál megfordulni – de későn, mert a csimpánz néhány másodperc leforgása alatt az autónál terem, és benyúlva megpróbálja kiráncigálni Gary Brown egyik utastársát, Melvin Mammah-ot. Hogy ez nem sikerül neki, az csak Gary-nek köszönhető, aki erősen tartja ablakon kilógó barátját – akit a csimpánz még akkor se akar elengedni, amikor az autó már nagy sebességgel száguld az afrikai vadonban. Végül aztán a bestia mégis leesik a földre – Melvin három ujjával a markában. És a baj nem jár egyedül a turisták számára, hisz száz méterrel később az út váratlanul elfogy alattuk, autójuk pedig lefullad – így Gary, a vérző kezű Melvin és megrettent utastársaik jéggé dermedve figyelik, amint a csimpánz lassan utoléri őket, és újra támadásba lendül.   Az epizódok tartalmából  Sárkány karmai közt A pillanat tört része alatt csapnak le áldozatukra... Villámgyorsan falják fel prédájuk élettelen testét – esetleg kínos lassúsággal, még élő állapotban... Egyesek közülük jól ismert ellenségek – mások viszont barátnak mutatják magukat... Üdvözöljük az állatvilág legforróbb frontvonalán! Bemutató: 2012. szeptember 13-án, csütörtökön este 6-kor – Nat Geo Wild  Csimpánztámadás Bőszek... agresszívek... és bármelyik pillanatban harcba bocsátkozhatnak... Az ember jobban teszi hát, ha elkerüli a territóriumukat, mert könnyen egy háború közepén találhatja magát – melyben az egyik fél veszít... mindent. Bemutató: 2012. szeptember 20-án, csütörtökön este 6-kor – Nat Geo Wild  Állati mészárosok Ők a Föld legrettegettebb ragadozói... Észrevétlenek... Engesztelhetetlenek... És a sikeres vadászat minden kellékével fel vannak szerelkezve. Nem csoda hát, hogy ők a diktátorai az állatvilágnak – ahol a demokrácia hírből se ismeretes... Bemutató: 2012. szeptember 27-én, csütörtökön este 6-kor – Nat Geo Wild