Afrika Napok, civil szervezetek és globális nevelés
2013/09/04 10:45
1356 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

2013. szeptember 6-7-8-án érdemes lesz ellátogatni az Afrikai apokra, a Millenáris Parkba. A Nyelvparádé társrendezvényeként megszervezett fesztiválon betekinthetünk az Afrikáért Alapítvány munkájába és afrikai tárgyakkal, ételekkel, zenékkel is találkozhatunk.

Globális környezet, lokális segítségnyújtás

A civil szervezetek munkája − főleg ha küldetése nehéz sorsú afrikai gyerekek támogatása magyarországi emberek rendszeres adományaiból − gyakran kapcsolódhat a globális neveléshez. Az afrikai szegény gyerekek támogatói fizikailag több ezer kilométer távolságra vannak a rászorulók lakóhelyétől, és első látásra óriási kulturális szakadék is nehezíti a kölcsönös megismerést és elfogadást. Mindezek áthidalásához újfajta életszemléletre van szükség, amely nem feltétlenül függ össze a tradicionális iskolázottsággal, és nagy mértékben támaszkodik a civil szervezetek kommunikációjára.

Közhely, hogy a világ globalizálódik, a szinte mindenhol jelenlévő média és az Internet korszakában lassan a Föld minden apró szeglete ismertté válik. Nap mint nap értesülünk a bolygó másik féltekéjén történő eseményekről, belekóstolhatunk a más kontinensen élők sajátos kultúrájába, ezzel egy időben a háborús konfliktusok és ökológiai katasztrófák nyilvánvalóvá teszik, hogy a több mint 7 milliárd ember számára ez az otthon egyre szűkösebb. Ugyanazon a planétán osztozunk mindannyian, afrikaiak, európaiak, jól menő vállalkozók és nincstelen földönfutók, minden mindennel összefügg. Még a legjelentéktelenebbnek tűnő, apró cselekedetnek is súlya van, amiért felelősséget kell tudni vállalnunk. (Az ún. pillangóeffektus szerint egy apró cselekedet is megváltoztathatja a rendszer hosszú távú működését, így akár a világ másik pontján élők életére is befolyással lehet.)

AfrikaNapok - Fehér-hölgy-afrikai-gyermek

A nagyléptékű összefüggések mozgatórugóit és természetét az ember még csak most kezdi megismerni, a megértéstől még távol vagyunk. Évszázadokon keresztül az egyes tudományok szinte egymástól független, ám viharos fejlődésének lehettünk tanúi, mára a hagyományos, egy-egy szakterületre koncentráló tudást felváltja a nagyobb összefüggéseket megvilágító, sokoldalú, több szempontot is figyelembe vevő szemléletmód. A tudományos kutatóintézetek mellett ebben a munkában nagy szerepet vállalnak a civil szervezetek, amelyek olyan témákat tűznek zászlajukra, mint fenntarthatóság, környezettudatosság, fair trade kereskedelem, a szegénység felszámolása, az országok közötti szociális szakadék megszüntetése, az oktatáshoz és egészségügyi ellátáshoz való jog kiharcolása, a kulturális párbeszéd és még sorolhatnánk.

Afrikáért Alapítvány és globális nevelés

Az Afrikáért Alapítvány egy olyan civil szervezet, amely a globális nevelést alaptevékenységében, szinte spontán és keresetlenül végzi, hiszen ahhoz, hogy több mint 600 támogatója rendszeresen és hosszú távon pénzadománnyal segítse a Kongóban létrehozott árvaház és iskola működését, folyamatos kulturális párbeszédet, ismeretterjesztést kell, folytasson, amelynek a középpontjában az afrikai hagyományok, kultúra és életforma áll.

Afrikai-tánc -Afrika-Napok

Afrika Napok a Nyelvparádé társrendezvényeként

Az Afrika Napok ennek az egyik népszerű színtere, ahol kötetlen formában, színes programokkal mutatják be az afrikai kultúrát, az afrikai életérzést tárgyakkal, ételekkel, zenével, tánccal.

14. Nyelvparádé - a nyelvtanulási lehetőségek vására

2013. szeptember 6-8. 10-18 óráig (Millenáris)

Társrendezvények:

  • Afrikai napok
  • Latin-amerikai napok

AfrikaNapok - Afrika-Napok

További érdekes oldalak

Barta Géza cikke