Az Év Fája 2014 verseny
2014/05/20 11:11
602 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Az Év Fája versenybe olyan fák nevezését várja az Ökotárs Alapítvány, amelyek különleges helyet foglalnak el a körülötte élők, egy kisebb-nagyobb közösség életében. Éppen ezért nem a faegyed mérete vagy életkora a döntő: a fákat egy történet kíséretében lehet nevezni, mely bemutatja, hogy miért is fontos az őt jelölőknek.

A nevezett fák közül a zsűri 12 döntőst választ, s ezután szokás szerint közönség szavazza meg, hogy melyik nyerje el közülük az Év Fája címet. A közönségszavazás szintén az evfaja.okotars.hu-n keresztül zajlik majd, ősztől.

A versenybe a fa fotóival és történetével lehet nevezni, a Jelentkezés gombra kattintva, május 12-től június 13-ig. Bárki nevezhet fát, akár családok, osztályok, civil szervezetek, baráti társaságok vagy vállalkozások. Minél többen támogatják a nevezést, annál jobb, hiszen ez is jelzi, hogy a nevezett fa valóban egy közösség támogatását élvezi.

Az elmúlt három évben rendre több, mint tizenötezren adták le a voksukat az ország minden táján található fákra, és nemegyszer szoros versenyben alakult ki a végső sorrend.

azevfaja520

A nyertes fa egy egészségügyi felmérésben részesül, és ha szüksége van rá, egy speciális ápolásra szóló utalványt is kap, amit díjátadó ünnepség keretében nyújtanak át a fát jelölőknek. A támogatást a fa egészségét biztosító kezelésre, közvetlen környezetének rendbetételére, vagy ha ilyen intézkedésekre nincs szükség, ugyanazon településen őshonos csemeték ültetésére lehet felhasználni. A verseny döntősei közül az Országos Erdészeti Egyesület egy általa választott fát különdíjban is részesít.

A verseny külön kategóriája a “Hős Fa”: erre a címre olyan fák jelölését várjuk, melyek élete vagy természetes környezete, élőhelye veszélyben van, és amelynek megmentéséért a jelölők sikeresen küzdöttek vagy küzdenek még most is. Ezzel a kategóriával szeretnék - legalább jelképesen - elismerni azok áldozatos munkáját is, akik készek tenni megmentésük érdekében, valamennyiünk javára!

A hazai verseny győztese részt vesz a jövő év elején az Európai Év Fája versenyben is, amelynek győztese az Európai Év Fája címet nyeri el. A korábbi években két alkalommal nyerte magyar fa a versenyt, idén pedig a gödöllői vackor 35 ezer szavazattal lett második, minden eddigi eredményt felülmúlva!

Az Év Fája címet egy fa csak egyszer kaphatja meg, de a versenyben a korábban már jelölt fák is részt vehetnek.

A jelöléseket kizárólag online lehet beadni.

Az Év Fája verseny fő szervezője az Ökotárs Alapítvány.
További információ: Sólyom Éva (411-3500, solyom@okotars.hu)

www.azevfaja.hu