Fiatalok EUrópában Tanulmányi Verseny 2014/2015
2014/09/08 22:01
709 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

A Sopianae Ifjúsági Egyesület és a nemzetközi Europe Direct hálózat Baranya Megyei Euró-pai Információs Pontja immár negyedik alkalommal tanulmányi versenyt hirdet Fiatalok EUrópában elnevezéssel a Magyarországon Baranya-, Tolna- és Somogy megyei, továbbá horvátországi 7–12. osztályos általános- és középiskolások számára.

eu

A verseny elsődleges célja megismertetni a Magyarország Dél-dunántúli régiójának, valamint Horvátország magyarul beszélő fiataljaival az Európai Unió történetét, működését, az „öreg kontinens” történelmében betöltött szerepét. Megmutatni a jövő nemzedékének az Európai Unió számukra nyújtott lehetőségeket miként tudják a legjobban kihasználni. A tanulmányi verseny folytatása a 2008–2009-ben, 2010–2011-ben valamint a 2012–2013-ban megrendezett azonos nevű tanulmányi versenyeknek, melyeken több száz fiatal mérette meg tudását. A téma aktualitását hazánk uniós 10 éves uniós tagsága és a vasfüggöny lebontásának 25. évfordulója adja.

A versenyre két kategóriában lehet nevezni:

  • I. kategória: 7. 8. 9. osztály
  • II. kategória: 10. 11. 12. osztály

A versenyen 3 fős csapatok indulhatnak. A csapattagoknak nem kell egy évfolyamra járniuk, csak egy kategóriába kell tartozniuk. A csapatok munkáját egy felkészítő tanár koordinálhatja. Azon csapatok esetén ahol nincs felkészítő tanár a kapcsolattartó feladatát egy csapattag is elláthatja.

A megmérettetés 4+1 fordulóból áll. Az első 4 forduló során a csapatoknak egy-egy 30 kérdésből álló tesztsort kell kitölteniük, amit a verseny honlapján, a www.fiatalokeuropaban.eu-on tehetnek meg. A kérdések megoldásához a Sopianae Ifjúsági Egyesület és a Europe Direct Baranya Megyei Európai Információs Pont facebook oldalán a szervezők folyamatosan frissülő információkat helyeznek el. Személyes segítséget a Europe Direct könyvtárában és ügyfélszolgálati irodájában lehet igénybe venni.

A 2014 februárjában megrendezésre kerülő döntőbe korcsoportonként a legjobb öt csapatot hívjuk meg. A kategóriánként legjobb három-három csapat értékes ajándékokban részesül. A verseny abszolút győztesének fődíja kirándulás Ausztriába. A szervezők fenntartják a jogot a fődíj megváltoztatására.

A vetélkedő online fordulójának témakörei:

  • Magyarország 10 éve az Európai Unióban
  • Az Európai Unió bővítési folyamata a hat alapító tagtól a 28 tagállamig
  • A vasfüggöny lebontásának 25 éves évfordulója
  • Az Európai Unió Tanácsának görög és olasz elnöksége 2014-ben

Online nevezés: www.fiatalokeuropaban.eu

Nevezés kezdete: 2014. szeptember 1.

Nevezési határidő: 2014. szeptember 28. 

További információ: info@sopianae.com