Fontos, hogy a diákok megismerkedjenek a munka világával is
2013/06/04 15:39
532 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár kedden Budapesten a diákok szünidei foglalkoztatásának kérdéseiről tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, fontos, hogy az egész tanévben iskolapadban ülő diákok megismerkedjenek a munka világával is.

Hoffmann Rózsa szólt arról, hogy aki dolgozik, annak erről szerződést kell kötnie, így az idevágó ismeretek rendkívül lényegesek a fiatalok számára. Annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy mindazokat az ismereteket, amelyeket tanév közben tanultak a diákok, a nyári munka idején eredményesen hasznosíthatják.

Felhívta a figyelmet arra, hogy nemcsak a pénzkereset miatt támogatják a diákok munkavégzését, hanem azért is, hogy mindazt, amit korábban megtanultak, munkatapasztalatokkal is megerősítsék. Ha a gyerek figyel a munkájára, sokszor nagyobb gazdagsággal lép be az új tanévbe, mintha könyvekből szerezte volna tudását - fogalmazott.

diakmunka-520

Ezt a Nemzeti alaptantervben (NAT) is világossá tették, mind a munka világához való közeledés, mind az ezzel szoros kapcsolatban levő gazdasági és pénzügyi ismeretek bevezetésének tekintetében. A NAT a gazdasági-pénzügyi ismereteket több tantárgyban is szabályozza, amitől azt várják, hogy az ezeket az ismereteket megszerzők néhány év múlva nagyobb tudással kerülnek ki az életbe - jegyezte meg.

A munkaadóknak, akik diákokat alkalmaznak, tudniuk kell, hogy pedagógiai munkát is kell végezniük, a tanulók közül pedig azok épülnek majd morálisan, szakmailag és tudásban is, akik a nyári munkát komolyan veszik - mondta az államtitkár.

Megemlítette, hogy a lehetőségekről a diákinformációs irodák is adnak felvilágosítást. Minden 16. életévét betöltött tanuló vállalhat diákmunkát, a nyári szünetekben pedig már a 15 éves kor betöltése után is lehet munkát végezni - állapította meg.

Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese hangsúlyozta, a személyiségfejlődés során tudatosulnia kell az emberekben, hogy "adót fizetni pedig muszáj". Beszámolt arról is, hogy a diákmunkák adózási szabályairól tájékoztatót készítettek, és kitették a NAV honlapjára.

Mint mondta, a diákoknak munkavállalásukkor adóazonosító-jellel kell rendelkezniük, és meg kell győződniük arról, hogy a munkáltató bejelentette őket, mert ellenkező esetben, ha baleset történik velük vagy megbetegednek, nem lehet kártérítési igényük. A diákmunka adóköteles, de az iskolaszövetkezeteken keresztül nem kell járulékot fizetniük a tanulóknak. Így viszont az így keresett pénzt nem számítják bele a majdani nyugdíjuk összegébe.

A nyári diákmunkát ugyanakkor szolgálati időként könyvelik el, ami adott esetben korábbi nyugdíjazást tesz lehetővé - magyarázta, felhívva a figyelmet arra, hogy a kötelező szakmai gyakorlat nem tartozik a diákmunka körébe.

(MTI)