Kinder+SPORT 2014/2015 pályázat
2014/09/18 08:00
592 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Pályázat általános iskolák számára. A Kinder+SPORT program évek óta elkötelezett az iránt, hogy rendszeres testmozgásra ösztönözze a fiatalokat. A program hitvallása, hogy a sport kiemelkedő szerepet játszik a gyermekek fejlődésében, mert segít nekik megismerni önmagukat, leküzdeni az akadályokat, és hozzájárul ahhoz, hogy sikeres és erős felnőtté váljanak. A Kinder + SPORT kezdeményezés célja, hogy a mindennapi sportot az aktív életmód részeként vonzóvá tegye a gyermekek számára.

kindersport A pályázat témája: Kinder + SPORT program, 2014/2015-ös tanév

A pályázók köre: A Kinder + SPORT programra bármelyik magyarországi, nem sport tagozatos általános iskola jelentkezhet.

Az iskolák jelentkezését a következő nyolc területről várjuk:

  • Budapest
  • Pest megye
  • Észak-Magyarország
  • Észak-Alföld
  • Dél-Alföld
  • Közép-Dunántúl
  • Nyugat-Dunántúl
  • Dél-Dunántúl

A fenti nyolc terület mindegyikéből 8 általános iskola vehet részt a programban, vagyis országos szinten összesen 64 intézmény. Területenként sorsolással dől el, melyek lesznek a Kinder + SPORT programban résztvevő intézmények. A versenyeken a 2., 3., 4. osztályok összlétszámát alapul véve a négy legkisebb és a négy legnagyobb taglétszámú iskola külön-külön versenyzik majd, így a kis iskolák a kis iskolákkal, a nagy iskolák pedig a nagy iskolákkal mérik össze erejüket.

Általános pályázati feltételek:
Azok az általános iskolák jelentkezhetnek, amelyek a programba való bekerülés esetén vállalják, hogy:

  • minimum kéthetente 45 perces Kinder + SPORT edzést/foglalkozást tartanak a testnevelés órán kívül, délutáni sportfoglalkozás keretében, amelyek során a Kinder + SPORT sorversenyek feladatait gyakorolják a 2., 3. és 4. évfolyam tanulóival, és az edzéseket/foglalkozásokat dokumentálják
  • összeállítanak és felkészítenek egy 12 fős csapatot a Kinder + SPORT bajnokság versenyeire a 2., 3. és 4. osztályok tanulóiból az alábbi összetételben:
  • 4 fő 2. osztályos tanuló, akik 2006-2007-ben születtek: 2 fiú – 2 lány
  • 4 fő 3. osztályos tanuló, akik 2005-2006-ban születtek: 2 fiú – 2 lány
  • 4 fő 4. osztályos tanuló, akik 2004-2005-ben születtek: 2 fiú – 2 lány
  • fiatalabb versenyzőt lehet indítani az adott korosztályban, de a nemek aránya nem változtatható (6 fiú – 6 lány)
  • speciális iskolák jelentkezését is várjuk: kérjük, már a pályázat során küldjék el a várható csapatösszetételt, megjelölve az osztályokat és a születési évszámokat. Fontos, hogy a nemek arányától nem tudunk eltérni, de fiatalabb versenyzők indítását ez esetben is elfogadjuk. Ezeket a pályázatokat egyedileg bíráljuk el.
  • részt vesznek a 2014/2015-ös tanév során a Kinder + SPORT program aktivitásain:
    • a programindító megbeszélésen, ahol iskolánként egy testnevelő tanár részletes tájékoztatást kap a sorversenyek szabályairól
    • a regionális elődöntőkön
    • a regionális elődöntők nyertesei a középdöntőkön
    • a középdöntők első két helyezettje az országos döntőn
  • részt vesznek az extra ajándékokért folyó játékban: fotókat, videó anyagokat küldenek, amelyek a verseny során a Ferrero Magyarország Kft. honlapjára kerülnek fel, és amelyekért pontokat lehet szerezni: ezeket a pontokat a tanév során értékes sporteszközökre lehet beváltani
  • beszerzik a szülői nyilatkozatokat a programban résztvevő diákok szüleitől a nyilvános szerepléshez és a fotók felhasználásához

Minden kisorsolt iskola Start+ csomagot kap, melynek tartalma: kosárlabdák, kézilabdák, focilabdák, jelölő mezek, ugrókötelek, bírói sípok, hulahoppkarikák és bóják, a zavartalan felkészülés érdekében.
A sorversenyek pontos részleteiről és az extra ajándékokért folyó pontgyűjtésről a programba bekerülő intézmények testnevelő tanárai részletes tájékoztatást kapnak a programindító megbeszélésen.

A költségek megoszlása:
A programindító megbeszélés, a regionális elődöntők, a középdöntők és az országos döntő költségeit a Kinder+SPORT program fizeti.
A felkészülési időszakban a szervező a Start+ csomagokon és az extra ajándékokon kívül egyéb költséget nem térít, így a felkészítő edzések helyszínét és az edzéseket levezénylő, felügyelő tanárok jelenlétét a pályázó oktatási intézménynek kell biztosítania.

Letölthető dokumentumok

A pályázat fődíja:
A Kinder + SPORT bajnokság első négy-négy helyezett csapata (4 kis taglétszámú és 4 nagy taglétszámú iskola) felszerelheti tornatermét az általa kiválasztott sportszerekkel és eszközökkel, vagy segítséget kaphat egy iskolai sportesemény megrendezéséhez, illetve – külön megállapodás alapján – hozzájárulást kaphat a tornaterme felújításához mindösszesen az alábbi értékben:

Első helyezettek: 1 200 000 forint értékben
Második helyezettek: 800 000 forint értékben
Harmadik és negyedik helyezettek: 500 000 forint értékben

Pályázat a nem kisorsolt iskoláknak:
Idén először a Kinder + SPORT programba pályázó, de a sorsolás alapján a programba be nem került iskolákat is szeretnénk megmozgatni. Azon iskolák, akik a tanév során a három, a http://www.kindersport.hu honlapon előzetesen közzétett időpontig tartó időszakokban minél több tanuló bevonásával iskolai sporteseményt szerveznek, és erről fotókat küldenek részünkre, az egyes időpontok után sorsoláson vesznek részt, amelyen sportszercsomagot nyerhetnek.

Azok között az iskolák között pedig, akik mindhárom időszakban részt vesznek a pályázaton, 10 garantált helyet sorsolunk ki a Kinder + SPORT 2015/2016-os évi programjába. A sportnapok megszervezésének költségeit az intézményeknek kell vállalniuk. A további részletekről később küldünk információt, illetve azok közzétételre kerülnek a http://www.kindersport.hu honlapon.

Jelentkezés módja:
A Kinder + SPORT programra a mellékelt pályázati űrlap kitöltésével lehet jelentkezni 2014. szeptember 24-ig a palyazat@kindersport.hu vagy az Eurolex Kft. 1037 Budapest, Montevideo u.3/a címeken.

A pályázati feltételek változtatási jogát fenntartjuk.

Kép forrása.