Meghalt Gregor József
2006/10/28 08:00
927 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Meghalt Gregor József operaénekes. A Kossuth- és Liszt-díjas kiváló művészt 66 éves korában, pénteken érte a halál. A szomorú hírt a Szegedi Nemzeti Színház hozta nyilvánosságra.

A világhírű magyar basszista 1940. augusztus 8-án született Rákosligeten. A zenéhez már igen fiatalon vonzódott, de nem énekesnek készült, hegedülni tanult. Énekére a rákosligeti katolikus templomban egy zenetanár figyelt fel, aki nyomban rá is vette, hogy menjen felvételizni a konzervatóriumba. Így Gregor József 1957-től a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola növendéke volt, de tanulmányait három év után félbehagyta. Ezután felvételét kérte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola ének tanszakára. A vizsga sikerült ugyan, de a Zeneakadémiát sem fejezte be.
Énekesi pályája a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének férfikórusában kezdődött, amelynek 1958 óta volt tagja. 1964-ben innen ment szegedi próbaéneklésre, ahol azután tizennégy esztendeig dolgozott a legendás karmester, Vaszy Viktor irányítása alatt. Már akkor, a hetvenes évek elején azt írták róla, hogy a magyar énekesgárda egyik legnagyobb büszkesége, de operaénekesi pályája csak az utóbbi tíz-tizenöt évben érkezett igazán a csúcsra, ekkor lett állandó vendégénekese a Magyar Állami Operaháznak, illetve ekkor lett az ország vezető basszistája. Már a szegedi korszak alatt is számos díjjal ismerték el munkáját: 1974-ben Liszt Ferenc díjjal, 1979-ben Érdemes művész, 1983-ban Kiváló művész címmel, 1987-ben pedig SZOT-díjjal és Erzsébet-díjjal tüntették ki.

1976-tól a Magyar Állami Operaház magánénekeseként is működött, az intézmény állandó vendégművésze volt. 1987-89-ben a győri Kisfaludy Színház tagja volt, majd 1989-ben a Szegedi Nemzeti Színház kinevezte őt az operatársulat igazgatójának. 1991 óta pedig Gregor József a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja. A nyolcvanas évektől nemzetközi karrierje is felívelt: a nyugat-európai és a vezető amerikai operaházak után a világ első zenés színházának tartott New York-i Metropolitan Opera is több szerepre hívta.
Az opera-repertoár minden nagy basszus szerepét elénekelte. Érdekesség, hogy Verdi Falstaffja ugyan nem basszus-szólam, Gregor szegedi fellépéseinek mégis egyik legnagyobb sikerét aratta ebben a szerepben. Énekelt a milanói Scalában, a New York-i Metropolitanben, visszatérő vendége a houstoni operának, fellépett Európa szinte minden operaházában. Legemlékezetesebb szerepei: Figaro (Mozart: Figaro házassága), Leporello (Mozart: Don Giovanni), Szókratész (Telemann: A türelmes Szókratész), Mefisztó (Gounod: Faust). Az operákat eredeti nyelven, olaszul, németül, oroszul, csehül, az oratóriumokat latinul énekelte.
Száznál több lemezt készített, több ezer operaelőadásban és hangversenyen működött közre, számos rádió-és tévéfelvétele van. Gregor József 2003-ban 1 forint jelképes gázsiért állította színpadra Verdi Don Carlos című operáját a Szegedi Nemzeti Színházban. A budapesti Broadway-n, a Nagymező utca aszfaltján ő is elhelyezte lábnyomát, ezzel a magyar előadó-művészet halhatatlanjai társulatának tagja lett.
Művészetét rangos kitüntetésekkel ismerték el: 1974-ben Liszt-díjat kapott, 1979-ben érdemes művész, 1983-ban kiváló művész lett. A Kossuth-díjat 1999-ben vehette át, a Székely Mihály-emlékplakettet pedig 2002-ben. Kiemelkedő művészi tevékenysége elismeréséül ez év október 22-én a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetés - polgári tagozat - kitüntetésben részesült. 2003-ban a művészt Szeged városa avatta díszpolgárává. Elhelyezte lábnyomát a pesti Broadway aszfaltján is, ami a magyar előadóművészet halhatatlanjainak társulatát jelzi. Kiemelkedő művészi tevékenysége elismeréséül ez év október 22-én a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal Kitüntetés (polgári tagozat) kitüntetésben részesült. A díjat betegsége miatt a felesége vette át.
Visszavonulását 48 év előadói munka után 2006 szeptemberében jelentette be. Tudatta, hogy nem vállal több fellépést, sem színházban, sem koncerten. "Nagy fáradtságot érzek. Valószínűleg az elmúlt 48 évét. 1958-ban kezdtem énekelni, azóta nem volt megállás. (...)Végigcsináltam a rendkívül sűrű előző évadot, most viszont hosszú gondolkodás után eldöntöttem: nem lépek fel többet" - nyilatkozta a Délmagyarország című napilapnak.
Súlyos betegségét követően 2006. október 27-én távozott az élők sorából. A hosszan tartó, súlyos betegségben szenvedő művész pénteken délelőtt eszméletét vesztette, majd délután meghalt. A kiváló művészt a Szegedi Nemzeti Színház saját halottjának tekinti.
Gregor József kitüntetései:
• Liszt Ferenc-díj (1974)
• Érdemes művész (1979)
• Kiváló művész (1983)
• SZOT-díj (1987)
• Erzsébet-díj (1987)
• Gárdony díszpolgára (1995)
• Kossuth-díj (1999)
• Budapest XVII. kerületének díszpolgára (2001)
• Szeged díszpolgára (2003)
• Aszófő díszpolgára
• A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetés polgári tagozata (2006. október 23.)

Főbb szerepei:
• Reb Tevje (Hegedűs a háztetőn)
• Sarastro (Varázsfuvola)
• Falstaff (Falstaff)
• Mefisztó (Faust)
• Ozmin (Szöktetés a szerájból)
• Borisz Godunov, Varlaam (Borisz Godunov)
• Pomádé király (Pomádé király új ruhája),
• Don Pasquale (Don Pasquale)
• Don Magnifico (Hamupipőke)
• Don Alfonso (Cosi fan tutte)
• Dulcamara (Szerelmi bájital)
• Gremin (Anyegin)
• Banquo (Macbeth)
• Fiesco (Simon Boccanegra)

Csomós Éva