Meghalt Pócsik Dénes
2004/12/01 08:00
848 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
2004 november huszadikán hosszú, gyógyíthatatlan betegség következtében távozott az élők sorából Pócsik Dénes, a rettentő erejű hátvéd, a nyolvanhatszoros válogatott vízilabdázó.

A vízhez kötötte életét, a víz adta életének értelmét, győzelemre emelte, életben tartotta.
Pócsik Dénes ígéretes mellúszóként tűnt fel egy egri uszodában 1957-ben, amikor országos ifjúsági bajnokságot nyert 200 méteren. S mert akkor még szabad volt az átjárás a sportágak között, az ottani edzők kipróbálták a vízilabdában is. Ott sem okozott csalódást. Laky Károly szövetségi kapitány 1960-ban meghívta a válogatottba, s két évvel később már mint törzstag szerepelt Lipcsében az aranyérmes Európa-bajnoki együttesben, 1964-ben pedig már Gyarmati, Kárpáti, Boros társaságában találjuk a fiatal nemzedék legjobb védőjeként.

Nem csak játékosként, de tanárként és edzőként is a víz mellé szegődött. Testnevelő tanári diplomáját Egerben szerezte a Tanárképző Főiskolán, amit Budapesten egészített ki egy úszóedzői minősítéssel a Testnevelési Főiskolán, ezt követően pedig vízilabda-szakedző is lett.

Nyolcvanhat alkalommal volt tagja a magyar válogatottnak, három olimpiai rendezvényen szerepelt. Először 1964-ben hozott haza aranyat Tokióból, majd 1968-ban a Mexikóvárosban rendezett olimpián szerzett bronzérmet, 1972-ben pedig ezüstéremmel tért haza Münchenből. A lipcseit követően tagja volt az Európa-bajnokságon szereplő csapatnak 1966-ban Utrechtben, s kétszer az universiadén első helyet szerző főiskolai válogatottunknak is 1963-ban, valamint 1965-ben.

Az Eger csapatát 1973-ban és 1974-ben játékos-edzőként vezette, negyedik helyre juttatva a csapatot. Amikor pedig nemzetközi tapasztalatok megszerzésére vágyott, Kuvaitba ment, azt követően pedig 1988-ig a holland válogatott vezetője volt. Bárhol járt, akárhol is dolgozott, közben sosem feledkezett meg az egri vízilabdáról, mit távollétében is támogatott. A kilencvenes évek elején néhány évet itthon töltött, az egriek szakosztályvezetője volt, illetve a klubigazgatói posztot is betöltötte, majd Ausztráliába vezetett útja, ahol nagyon szerették emberségéért és tisztelték szakértelméért. Ott főként az utánpótlás-nevelésben vette ki részét.

Keményen dolgozott a sportért, a sikerért, családjáért, közben pedig emelt fővel tűrte a sors rá mért csapásait. Felesége korai elvesztését, gyermeke betegségét, majd saját egészségének megromlását. Négy évvel ezelőtt az agytumor csalhatatlan jelei mutatkoztak meg nála. Meg is operálták Perthben, és ő tudta, hogy ott kell hagynia választott életét, haza kell térnie, még mielőtt késő lenne.

Már életében legenda övezte külföldön és itthon is, ő pedig hű maradt Egerhez egészen a legutolsó pillanatig. Tevékenységét a város 2003-ban díszpolgári címmel ismerte el. Hosszú és gyógyíthatatlan betegsége végén ott is halt meg életének hatvanötödik évében ott, ahol teljes játékos-pályafutását töltötte.
Pócsik Dénest Eger városa és a Magyar Vízilabda Szövetség saját halottjának tekinti.