Meghalt Tar Sándor
2005/02/07 08:00
813 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
A reménytelen hangú, kemény tollú József Attila -és Márai Sándor-díjjal kitüntetett debreceni írót január végén érte a halál.
Tar Sándor

Művészete nem hitt a reményben, a megoldásban és a feloldásban sem. Az emberi erények nála többnyire csak elröppenő pillanatokban nyilvánultak meg, hogy aztán elsodorja őket a mindennapok keserű keménysége, az a világ, melyet ő látott szigorú szemüvegén keresztül. Furcsa ez, mert épp a szépirodalmi írásokon keresztül reméljük megtalálni azt a szépséget, amiért érdemes legyőzni a rossz pillanatokat, az írásokból szeretnénk kiolvasni a reményt, hogy érdemes megvívni csatározásainkat, hogy van miért. Tar Sándor nem adta meg olvasóinak ezt a közvetlen mankót, mivel ő nem akart megoldani semmit. Ő csak tette a dolgát, papírra rótta benyomásait a világról, és anélkül, hogy nagyon erőlködött volna, egy nap mégis az elismeréssel jegyzett írók sorában találta magát. Hangulatait meghatározták azok a benyomások, melyek hétköznapi életére nyomták rá bélyegét, azok a politikai helyzetek, melyek talán nem is kínáltak számára más alternatívát. A Mozgó Világ 1976-ban kiírt szociográfiai pályázatának első díjának elnyerésével állt be a hivatásos írók sorába egy, az akkori NDK-ban dolgozó magyarokról írt szociográfiájával.

Az akkor harmincöt éves férfi munkáját ugyan nem közölhették nyilvánosan, de későbbi írásait már igen. Tucatnyi elbeszélése látott napvilágot, de írt regényeket és szociográfiai munkákat is. Közben mindvégig megmaradt civil pályáján is, a Medicor Művek debreceni gyárában. Az 1941-ben Hajdúsámsonon született író, a debreceni gépipari technikumban érettségizett. Végzettségét tekintve fegyver-, lőszer- és robbanóanyag-technikus volt, az orvosi műszergyárban 1992-ben bekövetkezett elbocsátásáig dolgozott. Azután munkanélküliként tartotta magát számon. Kemény - részvét nélküli - hangvételéért azok szerették, kiket már megtörtek, megaláztak és megszomorítottak valamiért. Ezen a reménytelen hangon szólaltak meg művei is. A 6714-es személy, a Miért jó a póknak, A te országod, az Ennyi volt, a Minden messze van, A mi utcánk, a Lassú teher, A térkép szélén munkáiért 1995-ben az Év könyve díjjal jutalmazták, 1997-ben József Attila díjjal tüntették ki, a Márai Sándor díjat pedig 1999-ben vehette át. Művei közül több francia, finn és német kiadást is megért. A hatvannégy éves írót 2005. január 30-án, vasárnap hajnalban otthonában érte a halál, amelyet feltehetően tüdőembólia okozott.