Múzeum a moziban
2013/07/22 16:11
816 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Manet, Munch és Vermeer nagyszabású életmű-kiállításait, valamint Pompeji egykor virágzó kultúráját mutatja be az Uránia Nemzeti Filmszínház július 30-án induló képzőművészeti vetítéssorozata, amely külföldi múzeumok tárlatait hozza el a magyar közönségnek.

A neves művészettörténészek által vezetett múzeumi körséták a londoni Royal Academy of Arts, a National Gallery, a British Museum és az oslói Munch Museum tárlatain kalauzolják végig a nézőket.

A sorozat első epizódja július 30-án a londoni Royal Academy of Arts Manet: Portraying Life című kiállítását mutatja be, amely az első életmű-igényű  Manet-kiállítás volt Nagy-Britanniában. A tárlat Európából, Ázsiából és Amerikából kölcsönzött több mint 50 festményt vonultatott fel, köztük a Zene a Tuilériák kertjében, az Olympia és a Reggeli a szabadban című alkotásokat. Az ismert művek mellett megjelentek a korabeli Párizs mindennapi életét újszerű, modern módon megragadó társadalmi portrék is.

urania-520

Edvard Munch eddigi legátfogóbb kiállításáról készített filmet vetítenek augusztus 30-án: a több mint kétszáz képet felvonultató tárlatot a művész születésének 150. évfordulója alkalmából rendezte az oslói Nemzeti Múzeum és a Munch Múzeum. A tárlat bemutatja az alkotó teljes munkásságát, szélesebb rálátást engedve kevéssé ismert, ám rendkívül gazdag életművére.

A mintegy 2000 évvel ezelőtti virágzó gazdasági központ, Pompeji és az apró tengerparti falucska, Herculaneum otthonait és lakóinak életét rekonstruálja a londoni British Museum Élet és halál Pompejiben és Herculaneumban című kiállítása, az erről készült filmet szeptember 20-án tekintheti meg a közönség. A tárlatvezetésen - amelynek házigazdája Neil MacGregor, a British Museum vezérigazgatója - elismert szakemberek nyilatkoznak, korabeli zenei, irodalmi művek és kortárs beszámolókból vett részletek hangzanak el, emellett fikciós felvételeket is láthatnak a nézők az egykori Pompejiről és Herculaneumról.

A vetítéssorozat utolsó epizódja október 29-én a londoni National Gallerybe kalauzolja a nézőket, ahol életmű-kiállítással tisztelegnek Johannes Vermeer előtt. Az alkotó munkásságából mindössze harmincegynéhány festmény maradt ránk, a neves brit intézmény kurátorai ezek közül a zenével kapcsolatos műveket válogatták ki a kiállításra. Ebben a filmben válnak első alkalommal közkinccsé a legújabb kutatási eredmények Vermeer műveinek keletkezéstörténetéről, az általa használt anyagokról és technikákról. A tárlatvezetés azoknak a Vermeer-rajongóknak szól, akik nemcsak a művekről, hanem az őket alkotó titokzatos festőgéniuszról is többet szeretnének megtudni.

A tárlatvezetéseket angol nyelven, magyar felirattal vetítik, a filmek hossza 95 perc.

(MTI)