Nem népszerű a természettudomány
Sulinet
2012/07/25 14:22
817 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

A Debreceni Egyetemre (DE) 6611 hallgatót vettek fel a következő tanévre - jelentették be az intézmény vezetői szerdai sajtótájékoztatójukon, kiemelve, hogy továbbra sem nő az érdeklődés a természettudományi és a tanári szakok iránt.

vizeses_01_520 Fábián István rektor közölte, bár csökkent a felvettek száma a tavalyi, 8000 felettihez képest, de az államilag finanszírozott férőhelyek országos csökkentésénél kisebb arányban. Hangsúlyozta: a jogi, a gazdasági, a bölcsész- és a társadalomtudományi szakok államilag finanszírozott helyeinek a számát a DE esetében drasztikusan, 733-mal csökkentették. Szeptemberben állami finanszírozással 3120-an alapképzésben, 1168-an pedig mesterképzésen kezdhetik meg a tanulmányaikat, 364 hallgatót vettek fel osztatlan képzésre, míg 160-at felsőfokú szakképzésre.

A rektor megjegyezte, hogy a keretszámok csökkenése ellenére is megőrizte népszerűségét az egyetem, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) után ennek a képzéseire jelentkeztek a legtöbben első helyen. Fábián István hozzátette: az augusztusban záruló pótfelvételik, a keresztféléves képzésre beiratkozók, az angol nyelvű képzésre jelentkezők és a PhD-hallgatók létszámával a tanulmányaikat a 2012/2013-as tanévben kezdők létszáma elérheti a 9000-et.

A legtöbb, 464 pontra a nemzetközi gazdálkodás szakra jelentkezőknek volt szükségük Debrecenben, de 400 feletti pontszám kellett az orvosi és fogorvosi karokra, az andragógia, az anglisztika, a kommunikáció és médiatudomány, a politológia, a pszichológia, a szociológia szakokra, illetve a zeneművészeti képzések 6 szakirányára.

Jávor András oktatási rektorhelyettes elmondta: a természettudományi szakok mellett a tanári és mesterszakokra jelentkezők száma sem nő, sőt számos képzésen jelentősen csökkent is. Ez, bár országos tendencia, érzékenyen érintette a Debreceni Egyetemet - fűzte hozzá. Kőmíves Péter Miklós, a DE hallgatói önkormányzatának elnöki megbízottja bírálta a diákhitelezés új rendszerét, az ugyanis szerintük a jó képességű, de nehéz szociális helyzetű hallgatóktól akár havi 30-40 ezer forintot is elvon.

"Mivel az önköltséges képzésben résztvevő hallgatók a Diákhitel és a Diákhitel-2 felvétele után nem jogosultak ösztöndíjra, így családjuk segítsége nélkül vagy kiszorulnak a felsőoktatásból, vagy dolgozniuk kell tanulmányaik mellett" - fogalmazott, hozzátéve, hogy éppen azt a motivációt vették ki a rendszerből, amely folyamatosan jó teljesítményre sarkallta a hallgatókat.

Forrás - MTI