Országos Elsősegély-ismereti Verseny 2015-ben is!
2014/11/14 08:00
880 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

A korábbi évek sikereire alapozva az Elsősegélynyújtás Oktatásáért Alapítvány és az Országos Mentőszolgálat, illetve más támogató szervezetek idén is megrendezik az Országos Elsősegély-ismereti Versenyt 5-6. évfolyamos tanulók, illetve 12-18 éves tanulók részére. A verseny alapvető célja a diákok elsősegélynyújtási, egészségvédelmi és egészségfejlesztési ismereteinek fejlesztése. Fontos, hogy nemcsak azon diákok jelentkezését várják, akik járatosak a segélynyújtásban, hanem azokét is, akik szeretnék megtanulni azt. Minden fordulóban megadott szakirodalom segíti az elsajátítást.

oev

Az Elsősegélynyújtás Oktatásáért Alapítvány és az Országos Mentőszolgálat, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Oxyologiai Társaság, a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Védőnők Egyesülete, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet, az Országos Egészségfejlesztési Intézet, a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ és a webbeteg.hu szakmai támogatásával Országos Elsősegély-ismereti Versenyt hirdet 2015-ben is.

Felhívás 5-6. évfolyamos tanulóknak

Célcsoport

Az általános iskolák 5-6. osztályos tanulói. A versenyre háromfős csapatok jelentkezését várják, egy iskola több csapattal is képviseltetheti magát. Felkészítő lehet pedagógus, egészségügyi dolgozó, de akár szülő is. Nevezhetnek határon túli csapatok és iskolától független szervezetek (alapítványok, diákmozgalmak, önképzőkörök stb.).

A verseny tartalma

Az elméleti rész három internetes fordulóból áll. A verseny honlapján (iskolaiversenyek.hu) megjelent feladatokra a megadott szakirodalom alapján kell válaszolni. Főbb témakörök: anatómia, élettan, elsősegély-ismeretek, egészségvédelem, egészségfejlesztés, tűz- és balesetvédelem. Az ajánlott, internetes szakirodalom minden fordulónál megnevezésre kerül. Ajánlott, de nem kötelező irodalom az Elsősegélynyújtás kisiskolásoknak I. és II. munkatankönyv.

A versenyre nemcsak olyan diákok jelentkezését várják, akik jártasak a segélynyújtásban, hanem azokét is, akik szeretnék azt elsajátítani!

A döntőbe jutás feltételei

A döntőre, mely Budapesten került megrendezésre a három forduló alapján legjobban teljesítő 8 csapat kerül meghívásra. Egy iskola csak egyetlen csapattal képviselheti magát a döntőn!

Finanszírozás

A szervezők a szervezési költségeket, továbbá a nyeremények költségeit részben a befizetett részvételi díjból, részben a támogatói felajánlásokból fizetik.

Részvételi díj: 3000 Ft/csapat

A részvételi díj fedezi a szervezés és részben a nyeremények költségeit. A nevezési díjat banki átutalással szükséges teljesíteni az alábbi bankszámlaszámra:
10918001-00000044-72080016

Kedvezményezett: Elsősegélynyújtás Oktatásáért Alapítvány

Díjazás: digitális eszközök, elsősegély-felszerelés, könyvek.

A legjobb csapatok meghívást kapnak az Országos Elsősegély-ismereti Verseny budapesti döntőjére látogatóként.

Tervezett ütemezés

  • 2015. január 26. (hétfő) 1. forduló megjelenése
  • 2015. február 16. (hétfő) 1. forduló beküldési határidő
  • 2015. február 23. (hétfő) 2. forduló megjelenése
  • 2015. március 16. (hétfő) 2. forduló beküldési határidő
  • 2015. március 23. (hétfő) 3. forduló megjelenése
  • 2015. április 13. (péntek) 3. forduló beküldési határidő
  • 2015. április 28. (kedd) szituációs döntő

Regisztráció és bővebb felvilágosítás a verseny honlapján.

Felhívás 12-18 éves tanulóknak

Célcsoport

A szervezők két kategóriában, 7-8. és 9-12. osztályos tanulók jelentkezését várják. A két kategóriában a versenyfeladatok részben eltérőek.

A versenyre háromfős csapatok jelentkezhetnek, egy iskola több csapattal is képviseltetheti magát, nem feltétel, hogy egy csapatban csak azonos korú diákok versenyezzenek. Felkészítő lehet pedagógus, egészségügyi dolgozó, de akár szülő is.

Nevezhetnek határon túli csapatok illetve iskolától független szervezetek (alapítványok, diákmozgalmak, önképzőkörök stb.) is.

A verseny tartalma

Az elméleti rész három internetes fordulóból áll. A verseny honlapján (oev.hu) megjelent feladatokra a megadott - elsősorban internetes - szakirodalom alapján kell válaszolni. Főbb témakörök: anatómia, élettan, elsősegély-ismeretek, egészségvédelem, egészségfejlesztés, tűz- és balesetvédelem.

A döntő, mely egy elméleti feladatsor és számos, élethűen megrendezett baleseti-szimulációs gyakorlati feladat megoldásából áll, Budapesten kerül megrendezésre.

Egy-egy iskola maximum egy csapatot delegálhat a döntőbe, azonos pontszám esetén az iskola dönti el, melyik csapatát szerepelteti.

A versenyre nemcsak olyan diákok jelentkezését várják, akik jártasak a segélynyújtásban, hanem azokét is, akik szeretnék azt elsajátítani!

A döntőbe jutás feltételei

A döntőbe kategóriánként a jelentkezett csapatok számának 20%-a (minimum 8, maximum 16) kerül.

Finanszírozás

A szervezők a szervezési költségeket, továbbá a nyeremények költségeit részben a befizetett részvételi díjból, részben a támogatói felajánlásokból fizetik.

Részvételi díj: 6000 Ft/csapat

A részvételi díj fedezi a döntő étkezés és szállás költségeit, továbbá részben a szervezés és a nyeremények költségeit. A nevezési díjat banki átutalással szükséges teljesíteni az alábbi bankszámlaszámra:
10918001-00000044-72080016

Kedvezményezett: Elsősegélynyújtás Oktatásáért Alapítvány

Megjegyzésként kérjük feltüntetni: csapat neve + kategória (pl.: Dr. House - áltisk, Dr. Doki - középiskola)

Díjazás: digitális eszközök, elsősegély-felszerelés, könyvek.

Tervezett ütemezés

  • 2015. február 9. 1. forduló megjelenése
  • 2015. március 2. 1. forduló beküldési határidő
  • 2015. március 9. 2. forduló megjelenése
  • 2015. március 30. 2. forduló beküldési határidő
  • 2015. április 6. 3. forduló megjelenése
  • 2015. április 27. 3. forduló beküldési határidő
  • 2015. május 15-16. döntő

Valamennyi döntőbe került csapat tárgyi nyereményt kap! A legjobb csapatok értékes díjakat vehetnek át, így informatikai eszközöket és az elsősegélynyújtással kapcsolatos felszereléseket, könyveket.

Regisztráció és bővebb felvilágosítás a verseny honlapján.