Póz/Beállítva - csoportos kiállítás
2013/04/24 08:00
922 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

2013. május 9-én 19 órától nagyszabású képzőművészeti és zenei program keretében a Dizájn Terminálban mutatkoznak be a nyilvánosságnak a Werk Akadémia művészeti menedzser szakos hallgatói. Téma a jungi anima, tehát a női tapasztalás.

anyamcipoje Egy alkotás a kiállításról A Póz/Beállítva című csoportos kiállítással a Kurátor szakirányos hallgatók korunk tiszta, szenvedélyes, olykor maszk mögött meghúzódó nőisége elé tart – néhol görbe – tükröt. A kiállítás középpontjába állított „nőiség”, mint szociokulturális és művészetelméleti fogalom, az anyaság, a szépség, a szexualitás, az érzékenység jelenségeiről ad képet.  Az alapvető feminin szerepek mellett megjelennek azok a társadalmi jellemzők is, amelyek a „modell” mai típusát kialakították és éltetik.  Az alkotások az eredetiség és mesterségesség bonyolult viszonyrendszerét mutatják be, így az általuk nyújtott összkép sajátos nemi korrajznak is tekinthető.

A kiállító művészek: Bárdosi Katinka, Kántor Ágnes, Kőteleky Éva, Kusnyár Evelin, Marjai Judit, Sipos Eszter, Rabóczky Judit, Szabó Roland, Töttös Kata

A hallgatók mentora Hegedűs Orsolya, az acb Galéria kurátora. A kiállítást a Willany Leó Táncszínház társulata nyitja meg, a női létet, a tapasztalás módjait és a maszkok mögé rejtett, olykor modellszerű tökéletességet bemutató performanszával.

A Zenei menedzser szakirányos hallgatók a kiállításhoz kapcsolódva mutatják be a Werk Akadémián szerzett  koncert- és rendezvényszervezési tudásukat.  Király Martina személyében olyan művészt hívtak meg, akinek minden porcikája a ritmust, a nőiességet sugározza. Király Martina a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-tanszékének ének szakán végzett. 2012-ben a Magyar Zeneszerzők Szövetsége az év fiatal zeneszerzőjének járó Orszáczky Jackie-díjjal tüntette ki.  Király Martina sokoldalú előadó és dalszerző, repertoárjában műfajok sokasága szerepel, a raptől a soulon át a népzenéig, a jazztől a rockzenéig.

A megnyitó eseményre meghívást kaptak a hazai zenei élet prominens szereplői, akik tudásukkal és tapasztalatukkal részt vettek a Werk Akadémia képzésében,  köztük Tóth Vera, Jamie Winchester, a Quimby, Bérczes Ádám, Molnár Gábor, Dorozsmai Péter, Lőkös Csaba, Horváth Gergely, Sallai Zsuzsa, Jávorszky Béla Szilárd, Pásztor Anna, Pierrot, Jeszenszky Zsolt, Csergő Éva, Cser Bálint, Bolyki György és még sokan mások.  A zenei menedzserek szakmai vezetője Vedres Hajni.


Időpont: 2013. május 9. 19 óra
Helyszín: Design Terminál, V. Erzsébet tér 13.