Még többen tanulhatnak külföldön
Sulinet
2012/06/07 14:58
616 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

„A jövőben még több lehetősége lesz a fiataloknak a külföldi tanulásra és az első munkatapasztalatok megszerzésére, hiszen a Bizottság tervei szerint 70 százalékkal, 19 milliárd euróra növelik az Erasmus mindenkinek program költségvetését” – hangzott el az Európai Parlament kisvállalkozói munkacsoportja
keddi rendezvényén. Herczog Edit szerint nagyon fontos, hogy a fiatalok a külföldi munkatapasztalatokat itthon kamatoztassák.

diakok_001_520 A keddi tanácskozáson elhangzottak szerint a Bizottsági tervek alapján az EU „Erasmus mindenkinek” (Erasmus For All) elnevezésű programjában egységesítenék a korábban az Erasmus Programban tömörített külföldi ösztöndíjakat, illetve az ifjúsági-, oktatási- és sportpályázatokat. A bővített program a korábbiaknál magasabb, 19 milliárdos támogatást kapna a 2014-20 közötti költségvetési időszakban, miközben a párhuzamosságok felszámolása, a rendszer korszerűsítése javítaná a források felhasználásának hatékonyságát.

Bár az Erasmus programban 2007 óta átlagosan évi 400 ezer hallgató (2010-ben 560 ezer) vett részt évente, a program kiszélesítésével Herczog Edit szerint további ösztönzésre van szükség, hogy a fiatalok Európa-szerte tanuljanak, majd a megszerzett ismereteket, gyakorlatot és nyelvtudást otthon kamatoztassák.