A hódmezővásárhelyi Majolikatelep 1950-től a 2008-as megszűnésig III.
2014/01/03 08:00
2458 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

A Majolikatelepen 1950. július 1-én indult meg újra a termelés, november 30-tól Hódmezővásárhelyi Majolikagyár Állami Vállalat néven működött.

A felszerelés kezdeti hiányosságai miatt először csak a legegyszerűbb közszükségleti edényeket gyártották: köcsögöket, szilkéket, csirkeitatókat. Később egyre nagyobb teret kapott a mázas díszedények gyártása, azonban 1956-ig ezek is a hagyományos engóbos technikával készültek, művészeti vezetés híján pedig formájukban, színükben és díszítésükben a 40-es évek kerámiáinak stílusát követték. Főként fekete alapon zöld mázas és vörös alapon sárga mázas valamint a fehér vagy fekete alapon, tarka díszedényekkel találkozhatunk ebből az időszakból.

A stílusbeli újítás csak az 50-es évek közepén következett be. A korabeli kultúrpolitika fontos törekvése volt a parasztsághoz köthető népművészet újrafelfedezése, beolvasztása a szocialista művészetbe. Ennek érdekében Vásárhelyen is ráirányították a fazekasok figyelmét a 19. századi fazekas hagyományokra a kisműhelyekben és a gyárban egyaránt.

majo3-01 Fedeles edény az 1950-es évek második feléből

Bár mind a korongosok, mind az írókások többsége régi fazekascsaládból származott, a hagyományos formákat és díszítéseket újra kellett tanulniuk. Ebben a festők, az írókás asszonyok jártak elöl. Közülük néhányan összefogtak és eljártak a múzeumba a régi népi kerámiákat tanulmányozni, majd ezek motívumait próbálták felhasználni munkájukban. 1953-tól egy „népművészeti műhely” alakult ki a Majolikagyárban. Az itt született díszedényekhez a 19. századi butykosok, szilkék, bödönök, tálak formáit és motívumait vették alapul.

majo3-02 Formástál az 1950-es évek második feléből

A helyi cserepes hagyományok felélesztésén alapuló szemlélet akkor teljesedett ki, amikor Kajári Gyula grafikusművész személyében, az 50-es évek második felében művészeti vezetőt kapott a gyár, azzal a feladattal, hogy irányt mutasson a megújult népművészet kibontakoztatásához. Sikeres tevékenységet folytatott az autentikus népművészetet forrásként felhasználó új stílus kialakításában, de ezen túl fontosnak tartotta a nyilvánosság figyelmét is felhívni erre a tevékenységre cikkekkel, kiállításokkal.

Az 1950-es évek közepén már ismét számos országba exportálták termékeiket. Sikerként könyvelhette el a gyár vezetése azt is, hogy az 1958-as brüsszeli világkiállításon szerepelhettek termékeikkel, s ennek köszönhető, hogy Belgiumból is kaptak nagyobb megrendelést.

majo3-03 A Majolikagyár épülete az 1950-es évek végén

Az új formák kialakításában Szabó Sándor korongos, a mintakincs megújításában pedig Mónus Ilona mintafestő járt elöl. Mindketten fazekascsaládból származtak.
Az új termékek színvilágukban és díszítésükben is felidézték az előző század fazekasainak munkáit. Nagyobb teret kapott a korai edények jellegzetes zöld máza, karcolt díszítéssel, a vörösbarna alapra sárga, sötétbarna, fehér és fekete írókás díszítésű motívumok kerültek. A hajdani csúcsi fazekasok munkáit idézik a fehér alapon kobaltkékkel írókázott virág és madármotívumok. Az ecsetes festés helyett újra előtérbe került a hagyományos, írókás díszítés. A korábbi időszak túlzsúfolt térkitöltéséhez képest az új stílus a 19. századi hagyományokat veszi mintául, ahol a tárgy arányaihoz és funkciójához igazítva díszítettek a régi tálasok.

Említésre méltó az 50-es évek Majolikájában a külsős képzőművészek megjelenése, akik kihasználva a gyár adta lehetőségeket, alkotótevékenységüket a kerámiára is kiterjesztették.  A sort Ferenczy Béni szobrászművész nyitotta meg, aki 1955 nyarán hosszabb időt töltött Vásárhelyen. 1956-tól Szabó Iván szobrászművész járt be rendszeresen a gyárba, ahol olyan szorgalommal dolgozott, hogy a helyi múzeum már a következő évben kiállítást rendezett az itt készült munkáiból, főiskolai tanárként pedig művésznövendékeit is behozta a gyárba.

majo3-04 Szabó Iván: Kakasos tál

Későbbiekben is számos művész megfordult itt, hosszabb, rövidebb ideig, többük munkája került középületre, mint épületburkoló kerámia. (Csohány Kálmán, Csizmadia Zoltán, Hézső Ferenc, Németh József, Szalay Ferenc.)

Az 50-es évek végén két, a főiskolát frissen végzett keramikus iparművész került tervezőként a gyárba. A 60-as évek termékeinek többsége Végvári Gyula és Fekete János tervezőmunkájának eredménye.

majo3-05 Végvári Gyula madaras vázája az 1950-es évek végéről

Munkájukban a helyi fazekashagyományok egyes formai megoldásait ötvözték modern formákkal és felületkialakításokkal, az újszerűség és az archaizmus összhangját teremtve meg.

majo3-06 Végvári Gyula: Díszkancsó

majo3-07 Fekete János: Ordító bölény

Technikai újításaik közül kiemelkedett a Végvári Gyula által kikísérletezett repesztett máztechnikai eljárás, mellyel külföldi piacokon is, elsősorban Angliában, nagy sikereket értek el. Művészeti tevékenységük nyomán az európai iparművészet színvonalára emelték a vásárhelyi kerámiát, amit jelez közös kiállításuk sikere a franciaországi Vallaurisban, valamint Végvári Gyula 1965-ben, a faenzai kerámia biennálén elnyert aranyérme.

majo3-08 Fekete János: Zodiákus jeggyel díszített tál

majo3-09 Repesztett mázas váza

A 60-as évek közepétől népszerű termékek, a sötétbarna alapon, fehér mázfoltos, ún. „pamacsolt” kerámiák. Nagy mennyiségben gyártottak hazai és külföldi piacra egyaránt.

majo3-10 Pamacsolt vázák

majo3-11 Festőműhely a Majolikagyárban 1968-ban

A 70-es évektől itt dolgozó tervezőművészek – Fábri Judit, Gerle Margit, Takács Győző – már nem tudtak olyan hatást gyakorolni a gyár szériatermelésbe kerülő termékeire, mint elődeik. A terveikből kevesebb valósult meg, a nyereség érdekében sokszor a megrendelők kívánságait a művészi színvonal elé helyezték.

majo3-12 Agyagmázas váza. Mónus Ilona terve

majo3-13 Fábri Judit: Rácsos tál

1971-ben a Majolikagyárat az Alföldi Porcelángyár hatáskörébe utalták, annak gyáregységeként működött. 1972-ben ünnepelték alapításának 60. évfordulóját. A rendezvények mozgatórugója Kajári Gyula, a gyár egykori tervezője volt. Kiállítást rendezett a gyár történetéből és termékeiből a Tornyai János Múzeumban, a kiállítás katalógusában pedig megírta a gyár történetét. Az évforduló kapcsán avatták föl Probstner János Majolika emlékművét is.

majo3-14 Takács Győző: Agyagmázas tál

A népies kerámiák a korábbi időszakokhoz hasonlóan, nagy tömegben készültek ekkor is. A 70-es évek legnagyobb újításának a barna agyagmázas termékek kifejlesztése tekinthető. Ezek stílusa és színvilága jól illeszkedett a korabeli lakáskultúrába. Országos és külföldi kiállításokon jelentős sikereket aratott ezekkel a gyár. Az utolsó időszak egyéb termékei a jellegtelen, virágos díszítésű, pasztellszínű, matt mázas vázák, díszedények, melyek már sem formájukban, sem díszítésükben nem köthetők a helyi kerámiahagyományokhoz, de nívós iparművészeti termékeknek sem tekinthetők.

A Majolikagyár, amely egyszerre volt termelőüzem és művészeti központ, nem érhette meg százéves évfordulóját. A privatizáció során fokozatosan elhalt és 2008-ban végleg bezárta kapuit. Az itt született kerámiák népszerűségét azonban bizonyítja, hogy az ország minden pontján fellelhetők ma is, sőt egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik irántuk– főként a korai darabok iránt – az iparművészet történetével foglalkozók és műgyűjtők részéről egyaránt.

majo3-15 A Majolikagyár fennállásának 60. évfordulójára felállított emlékmű. Probstner János munkája

Nagy Vera
néprajzkutató-főmuzeológus
Tornyai János Múzeum Hódmezővásárhely

Csoportot ajánlunk

Kapcsolódó linkek

hg.hu Online magazin az építészet, design és környezetkultúra témakörében.
MANDA - Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet honlapja Filmhírek, ajánlók, plakátok, fotók, programok, archívum.
Kreatív Művészet Kreatív ötletek, fotók, videók minden témában a dekorációtól a street artig.
Művész-világ.hu Hasznos információk, érdekességek a film, a színház, a zene, a tánc, az irodalom és a képzőművészet témakörében.
Napvilág.net Kulturális hírportál és online magazin.