Az irodalmi nyelv vs. az irodalmi szövegek
2013/11/13 12:46
1908 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Az irodalomórán terítékre kerülő szövegek stílusa olykor távol áll az irodalomóra szituációjához tartozó stílustól. De miért is támasztanánk azt a követelményt a szépirodalommal szemben, hogy irodalmi nyelven szóljon hozzánk? Szól így is, úgy is: irodalmi és kevésbé irodalmi nyelvváltozatban egyaránt.

shakespeare Shakespeare, a zsonglőr

Irodalmi és nem irodalmi

Van egy talán alapvető elvárás az irodalomórával szemben, amely egyszersmind az irodalomóra elvárása is: amikor megnyilvánulunk szóban vagy írásban, azt lehetőleg irodalmi regiszterben tegyük: semmi hát a mondat elején, Kreón nem visszacsinálni, hanem helyrehozni akarta végzetes hibáit az Antigonéban, Ábel nem trollkodott a vevőivel, hanem bosszantotta őket szellemes válaszaival Tamási Áron regényében… és így tovább. Nagyon fontos szerepe van a magyar nyelv és irodalomóráknak abban, hogy minél sokszínűbben, illetve precízebben tudjuk kifejezni magunkat. Csakhogy időről időre találkozunk olyan kifejezésekkel szépirodalminak mondott szövegekben, hogy feszültséget érzünk a tanórai elvárás és a kötelezően elemzendő szöveg stílusa között. És itt nemcsak a kortárs vagy „közel-kortárs” szerzőkre kell gondolnunk, akik a posztmodern magas- és tömegkulturális olvasztótégelyében megengednek maguknak akár még káromkodásokat is a versekben, regényekben, novellákban – ilyeneket egyébként tipikusan nem olvasunk, olvastatunk magyarórán. Izgalmas végiggondolni, hogy kanonizált szerzőink nyelvhasználata, még ha esetleg „csupán” fordításban is, de alkalmasint mennyire kevéssé felel meg az úgynevezett irodalmi nyelv stíluskövetelményeinek.

Vannak világirodalmi és magyar példáink is szépszerével; most egy franciára és egy angolra koncentrálunk. Ők, mint az „irodalmiatlan” nyelv képviselői korántsem meglepő példák: a maguk helyén mindig megemlékezünk „pimaszságukról”. De mitől lennének „irodalmiatlanok” a papírra vetett szó eme fenegyerekei? Lássunk néhány lehetséges indokot!

Egy szabadszájú kalandor

François Villon személye századokon átívelvén nem szűnik meg megosztónak lenni; tulajdonképpen egy ősi dilemmát testesít meg, tudniillik azt, hogy hogyan lehet egy erkölcsileg kifogásolható ember példaértékű művész is. Az egyrészről sokoldalúan művelt, zseniális költő másrészről meglehetősen gyakran került összetűzésbe a törvénnyel, emellett életvitele sem mondható visszafogottnak. Vitatható talán, mennyire érdemes kizárni irodalmi munkásságából a magánéletét, mindenesetre ne felejtsük, hogy időnként olyan sorokat is papírra vetett, amelyek a huszonegyedik századi átlagember sokat próbált ingerküszöbét és képesek „megugrani”; József Attila így tolmácsolja például A ballada a vastag (!) Margot-ról című vers ajánlását: „Vihar, fagy, dér – megvan a kenyerem! / Igy vesz az ember gubát az eben. / Lóg rajtam, pénzit megéri velem. / Lotyó, kurafi: passzolunk nagyon! / Ocsmányaké ez ocsmány szerelem. / Nincs emberségünk, hát ne is legyen / E bordélyban, hol szállásunk vagyon!” Persze manapság nem érezzük az ilyen jellegű trágárságot annyira megdöbbentőnek, sőt talán kissé modorosnak hatnak az ominózus kifejezések. Volt idő azonban, amikor a legközönségesebb argónak tekintették őket. Irodalom? Feltétlenül az: szépirodalom.

Egy stílusréteg-zsonglőr

William Shakespeare-rel egészen más a helyzet: ő drámaköltő volt, színész egyszersmind, és mestere a regiszterek közötti gyors váltásoknak. A világot mutatta meg olyannak, amilyen: alantas és magasztos figurákkal, közönséges és emelkedett nyelvhasználattal. A Bárd által kieszelt átkok és mocskolódások legendásak, de talán nincs más olyan figurája, akinek a szájából olyan kontrollálatlanul dőlnek a válogatott káromkodások, mint a trójai történetbe ágyazott Toilus és Cressida „nyomorék és mocskosszájú görög”-je , Thersites, Szabó Lőrinc bravúros fordításában. Ő a különös tragikus-szatirikus, hol kacagtató, hol nyomasztó színmű egyik bohóca, aki a maga nemében (vagyis a shakespeare-i bohócok körében) egyedülálló: körülbelül megállás nélkül – Géher Istvántól kölcsönzött kifejezéssel – epét hány mindenkire, aki él és mozog. Néhány fordulata a teljesség igénye nélkül: „gennytok”, „Pestis beléd, te arisztokrata korcs, „penészes kovász”, „száj- és körömfájás a gebemodorodba!”, „gebedjenek bele a háborúba meg a kurválkodásba!” – és a sor még hosszasan folytatható. A túlzásba vitt szitkozódás Thersites esetében végtelenül komikus, és legalább annyira groteszk, mint Quentin Tarantino klasszikusaiban, például a Ponyvaregény című filmben a véres jelenetek tobzódása: komolyan nem vehető, ám mégis ironikus, leleplező erejű.

Az irodalmi nyelv

Mindkét fenti szerző az irodalomtanítás főáramából jön, noha nem feltétlenül legismertebb művével. „Szabadszájú” alkotók ők tehát, talán a legtipikusabbak ilyen téren – ez magyarázza, hogy inkább őket, és nem magyar szerzőket mutattunk be ebből a szempontból. Mindazonáltal ne feledjük, hogy a magyar irodalmi kánon is képes felmutatni néhány szerzőt, akinek egy-egy sorát vagy mondatát talán pironkodva idéznénk magyarórán; mi a helyzet a szerepjátékos Petőfivel? a dörgedelmes Adyval? Az ő művük tehát szépirodalom, de műveik stílusa nem feltétlenül irodalmi: az irodalmi nyelv (ahogy Hajas Zsuzsa Magyar nyelv 10. című tankönyvében olvashatjuk) „nem azonos a szépirodalom nyelvével, eredetiségében, színességében szegényebb, használatát tekintve azonban szélesebb körű”. A szépirodalom nem azért íródik, hogy magyarórán szépen lehessen róla beszélni; a szépirodalom íródik, és pont. A magyarórán pedig időnként vizsgáljuk a világ eme jelenségét, amely olyan változatos, mint maga az élet.

További érdekes ötletek

  • Az, hogy mint tekintünk az irodalmi nyelv részének, ugyanúgy változik az időben, mint maga a nyelv. Érdekes feladat lehet a magyar nyelv és irodalom határmezsgyéjén, hogy egy-egy szerző műveiből emeljük ki azokat a szavakat, kifejezéseket, amelyeket a maguk idejében nem tarthattak a művelt köznyelv részének, de amelyeket ma már annak tartunk – vagy legalábbis nem ütközünk meg rajtuk.

Kerek Roland cikke

Csoportot ajánlunk

Kapcsolódó linkek

hg.hu Online magazin az építészet, design és környezetkultúra témakörében.
MANDA - Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet honlapja Filmhírek, ajánlók, plakátok, fotók, programok, archívum.
Kreatív Művészet Kreatív ötletek, fotók, videók minden témában a dekorációtól a street artig.
Művész-világ.hu Hasznos információk, érdekességek a film, a színház, a zene, a tánc, az irodalom és a képzőművészet témakörében.
Napvilág.net Kulturális hírportál és online magazin.