Egy remek atmoszférát teremtő adaptáció: Michael Radford 1984 című filmje
2013/09/05 16:28
1211 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Hatalmas kihívás olyan regényt adaptálni, amely kulturálisan oly mértékben beágyazott, mint George Orwell 1984-e. Michael Radford 1984-ben – szimbolikus időben – mégis megkísérelte ezt, és noha természetesen nem tudta teljes mértékben visszaadni az orwelli mű minden értékét, figyelemreméltó eredményre jutott.

Az irodalom ereje

Nem kevés példa van a történelemben arra, hogy egy-egy irodalmi mű elementáris hatást gyakorolt a kultúrára, és messze túlnőtt az irodalmi kereteken. Olyan művek ezek, amelynek kulcsgondolatait, szállóigéit, szereplőit akkor is ismertjük, ha magukat a műveket esetleg nem is olvastuk. Tudjuk például, hogy mit jelent az, ha szélmalomharcot vívunk valamivel, ha az illúziók rabjaiként Don Quijotéhoz hasonlítanak minket, noha talán nem is olvastuk Cervantes halhatatlan regényét.

Felmérhetetlen hatása van a száztíz éve született George Orwell utolsó és legemblematikusabb regényének, az 1984-nek (1948) is. Amellett, hogy sokan sok szempontból profetikus műnek tartják, olyan kifejezéseket adott a nemzetközi közbeszédnek, mint a gondolatrendőrség vagy a „Nagy Testvér figyel téged!” Mindenfajta elnyomó, totalitárius törekvés kapcsán elsőrendű vonatkoztatási ponttá válik. Megkerülhetetlenül fontos műről van szó.

Hatása a kultúra széles skáláján, a művészetek sokaságában érezhető; közvetlen kapcsolódási pontot jelentenek például a filmadaptációk. Az International Movie Database (IMDb) adatai szerint két film dolgozta fel eddig Orwell regényét: az egyik már 1956-ban Michael Anderson rendezésében, a másik 1984-ben; ez utóbbit Michael Radford jegyzi, és érdekessége, hogy a filmforgatás durván a regény cselekményének idején ment végbe, 1984 áprilisától kezdve; és ez utóbbi az, amivel jelen cikk is foglalkozik mint irodalmi filmadaptációval.

Az 1984, a regény és az 1984, a film

1984-movie-bb_a1 (1)

Egy regény alapján készült filmhez többféleképpen is lehet közelíteni, például tekinthetjük az eredeti művet elsődlegesnek, vagy vizsgálhatjuk ettől teljesen függetlenül, külön médiumként a filmet. Egy olyan alkotásról lévén szó azonban, amelynek eredeti „regényformája” a fent vázolt módon hihetetlen népszerűségre tett szert – illetve azon okból kifolyólag, hogy jelen cikk médiaórai fókusszal is szeretne bírni –, Orwell szövegét lehetetlen elválasztanunk az adaptációtól. Igaz, meg kell különböztetnünk tőle, és meg kell vizsgálnunk azt a feszültséget, amelyik a két alkotás különbségéből fakadóan létrejön.

A film sötét, komor rideg hangulata amellett, hogy beleillik a nyolcvanas években készült filmek jellegzetes képvilágába, a regény atmoszféráját is híven tükrözi. Mintha egy civilizációs végvidéken járnánk, mindenhol pusztulást látni és nyomort, Madách Imre falanszteri vízióját világméretűvé terebélyesítve. A történések helyszíne, Óceánia fővárosa, London, a (mai) nyugati civilizáció fellegvára azonban egyszersmind egy (a filmbéli) megingathatatlan alapokon álló civilizáció központja is. Itt él Winston Smith, történetünk hőse, akinek fejébe a regény és a film a legtöbb betekintést engedi, és akinek a nézőpontjához van kötve az utópia világának megismerhetősége is számunkra, olvasók/nézők számára. Természetesen a két kifejezőeszköz, a szöveg és a mozgókép másképp mutatja be a tájat például; az egyik leírást alkalmaz, a másik a kamerát hordozza körül. Kevésbé természetes eltérés azonban az, hogy a rendezői koncepció nagyobb hangsúlyt fektetett a cselekmény visszaadására, mint az ábrázolt világ mélyszerkezetének bemutatására. Például nem sokat tudunk meg Goldsteinnek, e szinte mitikus lázadó figurának tulajdonított – valójában azonban a belső párttag O’Brien által írott – mű, Az oligarchikus kollektivizmus elmélete és gyakorlata című könyv tartalmából, amely segítene megérteni a fiktív totalitárius rendszer ideológiai alapjait. Persze az adaptáció soha nem fogja teljes egészében visszaadni egy regény gazdagságát (helyette másfajta gazdagságot kreál), hiszen maga is (forgatókönyvírói/rendezői) interpretáció lévén bizonyos regényelemeket hangsúlyosabban, másokat inkább a háttérbe tolva mutat be. A regényaspektusok közül azonban a szereplők jellemének megrajzolása mindenképpen nagy figyelmet kell, hogy érdemeljen, hiszen ők mozgatják a cselekményt és alapozzák meg a narratíva ismerősségét.

A szereplők regényben és filmben

Elsősorban Winston Smith figuráján figyelhető meg, hogy mennyire eltér a jelleme a két médiumban. A regénybéli Winston olyan hős, akivel nehéz azonosulnunk: noha megértjük törekvéseit, lázadását mégis valahogy annyira kisstílűnek, a hatalom számára túlzottan kiszolgáltatottnak látjuk, hogy nem válik szerethető karakterré. A filmbéli Winston azonban már csak John Hurt alakította filmbéli esendő alakja miatt is együttérzést vált ki; a Juliával együtt töltött pillanatokban szánjuk őt fenyegetett helyzetükben, O’Brien karjaiban pedig sajnáljuk, mint egy gyereket. A regény által ábrázolt, kissé eltávolított, tárgyiasított szereplő a filmben sokkal közelebb kerül hozzánk.

Julia a regényben maga a megtestesült lázadás. Ellenszenves alak, hiszen míg Winston társadalmi változást áhít, Julia szélsőségesen individualista: nem akarja megváltoztatni a világot, csak időről időre ki akarja játszani a rendszert – önmaga szórakoztatására. Még kevésbé érzünk iránta együttérzést, mint Winston iránt.

Filmbéli alakja (Suzanna Hamilton megformálásában) azonban sokkal kevésbé radikális. Szerethetővé válik ő is, képszerű megjelenítettségében talán jobban megértjük individualizmusát, és kevésbé érezzük törekvéseit alantasabbnak Winstonéinál.

És végül, O’Brien ellentmondásos figuráját Richard Burton játéka nagyszerűen adja vissza. A Belső Párt ravasz embere, aki barátságot színlel Winstonnal, végül főhősünk legnagyobb ellenségévé válik, mint a rendszer képviselője. Ugyanakkor paradox módon Winston „agymosása” során mentorrá, tanárrá, sőt groteszk apafigurává válik, aki elkallódott gyermekét próbálja jó útra téríteni. A filmbéli karakterből mindvégig melegséget sugárzó rokonszenv árad, akkor is, amikor elkóborolt bárányát fegyelmezni igyekszik. Talán az ő filmkaraktere harmonizál legjobban az orwelli figurával.

Végül: a cselekmény primátusáról

Sok kritika érte a filmet amiatt, hogy a regény ismerete nélkül nehezen érthető és sok helyütt motiválatlan marad. Kérdés, hogy felróható-e ez egy olyan adaptációnak, melynek eredetije az irodalmon messze túlmutató irodalmi alkotás. És ha valaki azért nem olvasná el előzetesen a szöveget, hogy nehogy lelője a poént a filmben: tényleg a poén a legfontosabb része ezen alkotásoknak? Tényleg nincs más olyan aspektusa Orwell vagy Radford művének, amely miatt az újraolvasás és -nézés során sem válik unalmassá?

De van. Talán ez lehetne az egyik legfontosabb üzenetünk, ha egy tanulócsoporttal nézetjük meg a filmet.

További érdekes oldalak:

  • Az 1984 című film az IMDb-n: 
  • Az 1984 a Port.hu-n

Kerek Roland cikke

Csoportot ajánlunk

Kapcsolódó linkek

hg.hu Online magazin az építészet, design és környezetkultúra témakörében.
MANDA - Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet honlapja Filmhírek, ajánlók, plakátok, fotók, programok, archívum.
Kreatív Művészet Kreatív ötletek, fotók, videók minden témában a dekorációtól a street artig.
Művész-világ.hu Hasznos információk, érdekességek a film, a színház, a zene, a tánc, az irodalom és a képzőművészet témakörében.
Napvilág.net Kulturális hírportál és online magazin.